HU/SB 4.29.76-77
76-77. VERSEK
- yathā tṛṇa-jalūkeyaṁ
- nāpayāty apayāti ca
- na tyajen mriyamāṇo ’pi
- prāg-dehābhimatiṁ janaḥ
- yāvad anyaṁ na vindeta
- vyavadhānena karmaṇām
- mana eva manuṣyendra
- bhūtānāṁ bhava-bhāvanam
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
yathā—mint; tṛṇa-jalūkā—hernyó; iyam—ez; na apayāti—nem megy; apayāti—megy; ca—is; na—nem; tyajet—elhagy; mriyamāṇaḥ—a halál pillanatában; api—még; prāk—korábbi; deha—a testtel; abhimatim—azonosítás; janaḥ—egy személy; yāvat—amíg; anyam—egy másik; na—nem; vindeta—elér; vyavadhānena—azáltal, hogy véget ér; karmaṇām—a gyümölcsöző cselekedeteknek; manaḥ—az elme; eva—kétségtelenül; manuṣya-indra—ó, emberek uralkodója; bhūtānām—minden élőlénynek; bhava—az anyagi létnek; bhāvanam—az oka.
FORDÍTÁS
A hernyó úgy mászik az egyik levélről a másikra, hogy rálép a következő levélre, és csak azután engedi el az előzőt. Az élőlénynek is hasonló módon korábbi tettei alapján először szert kell tennie következő testére, még mielőtt elhagyná azt, amelyikben jelenleg él. Mindez azért van, mert az elme a különféle vágyak tárháza.
MAGYARÁZAT
Az élőlény, aki túlságosan belemerül az anyagi cselekedetekbe, rendkívül vonzódik az anyagi testhez. Még halála pillanatában is a jelenlegi testére és az azzal rokonságban állókra gondol, s így továbbra is teljesen a testi életfelfogásban marad, olyannyira, hogy még halála pillanatában is retteg attól, hogy elhagyja jelen testét. Vannak, akik mielőtt elhagynák testüket, több napig kómában vannak élet és halál között. Ez gyakran előfordul az úgynevezett vezetők és politikusok között, akik úgy vélik, hogy nélkülük az egész országban és az egész társadalomban fejetlenség támad. Ezt māyānak nevezik. A politikai vezetők nem szívesen hagyják el politikai beosztásukat, és vagy az ellenségüknek kell lelőnie, vagy a halálnak kell távozásra bírnia őket. Az élőlény egy felsőbb elrendezésből kap egy új testet, de a jelenlegi testéhez fűződő vonzalma miatt nem szívesen megy át a másikba, ezért a természet törvényei kényszerítik erre.
- prakṛteḥ kriyamāṇāni
- guṇaiḥ karmāṇi sarvaśaḥ
- ahaṅkāra-vimūḍhātmā
- kartāham iti manyate
„A hamis ego által megtévesztett szellemi lélek önmagát hiszi a tettek végrehajtójának, pedig valójában az anyagi természet három kötőereje végzi azokat.” (BG 3.27)
Az anyagi természet módfelett erős, és az anyagi kötőerők arra kényszerítik az élőlényt, hogy egy másik testbe költözzön. Ez a kényszer jól megfigyelhető, amikor az élőlény egy felsőbbrendű testből egy alacsonyabb rendűbe vándorol. Aki ebben a testében kutyák és disznók módjára él, az következő életében bizonyosan egy kutya vagy egy disznó testet kényszerül elfogadni. Aki egy miniszterelnök vagy egy államvezető testét élvezi, az bizonyára nem akarja elhagyni jelenlegi testét, amikor ráébred arra, hogy egy kutya vagy egy disznó testet lesz kénytelen elfogadni, ezért aztán halála előtt napokig kómában fekszik. Sok politikus halálakor történik így. A következő testet már kijelölte a felsőbb irányítás. Az élőlény azonnal elhagyja a jelenlegi testét és egy másikba költözik. Néha úgy érzi, hogy jelenlegi testében sok vágya és elképzelése nem teljesült. Akik túlságosan ragaszkodnak a helyzetükhöz, azok arra kényszerülnek, hogy egy szellemtestben éljenek, és nem kaphatnak durva testet, de még szellemtestben is háborgatják a szomszédokat és a rokonokat. Ha valaki ilyen helyzetbe kerül, annak az elme a legfőbb oka. Az elmétől függően különféle testek jönnek létre, és az élőlény kénytelen elfogadni ezeket. Ezt a Bhagavad-gītā (BG 8.6) is alátámasztja:
- yaṁ yaṁ vāpi smaran bhāvaṁ
- tyajaty ante kalevaram
- taṁ tam evaiti kaunteya
- sadā tad-bhāva-bhāvitaḥ
„Amilyen létállapotra emlékezik az ember teste elhagyásakor, azt éri majd el kétségtelenül.” Az élőlény következő életét az határozza meg, hogy testében és elméjében kutyaként vagy félistenként gondolkodik-e. Ezt elmagyarázza a Bhagavad-gītā (BG 13.22):
- puruṣaḥ prakṛti-stho hi
- bhuṅkte prakṛtijān guṇān
- kāraṇaṁ guṇa-saṅgo ’sya
- sad-asad-yoni-janmasu
„Így él az élőlény az anyagi természetben a természet három kötőerejét élvezve, s mindez az anyagi természettel való kapcsolatának köszönhető. Ily módon hol jó, hol pedig rossz éri őt a különféle fajokban.” Az élőlény vagy felsőbbrendű, vagy alacsonyabbrendű testbe vándorol, aszerint, hogy az anyagi természetnek melyik kötőerejével társul. Ha a tudatlanság kötőerejével áll kapcsolatban, akkor állati vagy alacsonyabb rendű emberi testet kap, de ha a jóság vagy a szenvedély kötőerejének hatása alatt áll, akkor annak megfelelően kap testet. Ezt szintén megerősíti a Bhagavad-gītā (BG 14.18):
- ūrdhvaṁ gacchanti sattva-sthā
- madhye tiṣṭhanti rājasāḥ
- jaghanya-guṇa-vṛtti-sthā
- adho gacchanti tāmasāḥ
„A jóság minőségében élők fokozatosan felfelé, a felsőbb bolygók irányába haladnak; akiket a szenvedély kötőereje jellemez, azok a földi bolygókon élnek, a szörnyű tudatlanság rabjai pedig a pokoli világokba zuhannak.”
Az élőlény társulásának az elme a gyökere. Ez a kiváló Kṛṣṇa-tudatú mozgalom a legnagyobb áldás az emberi társadalom számára, mert mindenkit arra tanít, hogy az odaadó szolgálat végzésével mindig Kṛṣṇára gondoljon. Az ember élete végén elnyerheti Kṛṣṇa társaságát. Ezt szaknyelven nitya-līlā-praviṣṭának nevezik, ami annyit jelent, hogy eljuthat a Goloka Vṛndāvana bolygóra. A Bhagavad-gītā (BG 18.55) elmagyarázza:
- bhaktyā mām abhijānāti
- yāvān yaś cāsmi tattvataḥ
- tato māṁ tattvato jñātvā
- viśate tad anantaram
„Engem, az Istenség Legfelsőbb Személyiségét egyedül az odaadó szolgálat által lehet igazán megérteni. Ha valaki az ilyen odaadás révén tudatát teljesen a Legfelsőbb Úrban merítette el, beléphet Isten birodalmába.” Ha az elme teljesen elmerül a Kṛṣṇa-tudatban, akkor az élőlény a Goloka Vṛndāvanaként ismert bolygó földjére léphet. Ahhoz, hogy valaki elnyerje az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Kṛṣṇa társaságát, meg kell értenie Őt, s ennek a folyamata nem más, mint az odaadó szolgálat.
Ha valaki eredeti valójában megértette Kṛṣṇát, képessé válhat arra, hogy eljusson Kṛṣṇalokára és ott társuljon Vele. Az elme hozza létre ezt az emelkedett helyzetet. Az elme olyan testeket is szerezhet számunkra, mint a kutyáké és a disznóké. Ezért az emberi élet legtökéletesebb állapota az, ha elménk mindig a Kṛṣṇa-tudatba merül.