HU/SB 4.29.85
85. VERS
- adhyātma-pārokṣyam idaṁ
- mayādhigatam adbhutam
- evaṁ striyāśramaḥ puṁsaś
- chinno ’mutra ca saṁśayaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
adhyātma—lelki; pārokṣyam—egy hiteles tekintély által elmondott; idam—ez; mayā—általam; adhigatam—hallott; adbhutam—csodálatos; evam—így; striyā—egy feleséggel; āśramaḥ—oltalom; puṁsaḥ—az élőlénynek; chinnaḥ—befejezett; amutra—a halál utáni életről; ca—is; saṁśayaḥ—kétség.
FORDÍTÁS
Purañjana király példázatát, amelyet a hiteles forrásokat követve meséltem el, a lelki tanítómesteremtől hallottam. Ezt a történetet lelki tudás itatja át. Ha valaki megérti e példázat mondanivalóját, nem férhet hozzá kétség, hogy megszabadul a testi felfogástól, és tisztán megérti, hogy a halál után élet következik. Ha valaki nem tudja, mi a lélekvándorlás, ezt a leírást tanulmányozva tökéletesen megértheti.
MAGYARÁZAT
Ebben a versben fontos a striyā, „a feleséggel együtt” szó. Az együtt élő hím és nőstény alkotja az anyagi lét lényegét. Ebben az anyagi világban nagyon erős a hím és a nőstény közötti vonzódás. Minden fajban ez a lét alapelve. A társulás ugyanezen elve az emberi társadalomban is megtalálható, ám szabályozott formában. Az anyagi lét azt jelenti, hogy a hím és a nőstény együtt él, és vonzódnak egymáshoz. Amikor azonban valaki teljesen megérti a lelki életet, az ellentétes nemhez fűződő vonzalma teljesen megszűnik. E vonzódás az oka, hogy az élőlény túlzott módon ragaszkodni kezd ehhez az anyagi világhoz. Ez egy rendkívül erős csomó a szívben.
- puṁsaḥ striyā mithunī-bhāvam etaṁ
- tayor mitho hṛdaya-granthim āhuḥ
- ato gṛha-kṣetra-sutāpta-vittair
- janasya moho ’yam ahaṁ mameti
- (SB 5.5.8)
Mindenki az érzékkielégítés csábítására jön ebbe az anyagi világba. Az érzékkielégítés erős csomóját a hím és a nőstény közötti vonzalom jelenti. E vonzódás miatt az ember túlzott módon ragaszkodni kezd az anyagi világhoz, a gṛha-kṣetra-suta-āpta-vitta, vagyis az otthon, a föld, a gyermekek, a barátok, a pénz stb. formájában, és ezzel az „én” és az „enyém” testi felfogás rabja lesz. Ha azonban megérti Purañjana király történetét, valamint azt, hogyan lett Purañjana a nemi vonzalom eredményeképpen nő a következő életében, akkor a lélekvándorlás folyamatát is megérti.
MEGJEGYZÉS: A Madhvācārya-sampradāyához tartozó Vijayadhvaja Tīrtha véleménye szerint az alábbi két vers a fejezet negyvenötödik verse után következik, az azt követő kettő pedig a hetvenkilencedik vers után.
1.a – 2.a VERS
- sarveṣām eva jantūnāṁ
- satataṁ deha-poṣaṇe
- asti prajñā samāyattā
- ko viśeṣas tadā nṛṇām
- labdhvehānte manuṣyatvaṁ
- hitvā dehādy-asad-graham
- ātma-sṛtyā vihāyedaṁ
- jīvātmā sa viśiṣyate
sarveṣām — mind; eva — kétségtelenül; jantūnām — az állatoknak; satatam — mindig; deha-poṣaṇe — fenntartani a testet; asti — van; prajñā — intelligencia; samāyattā — rajta nyugvó; kaḥ — mi; viśeṣaḥ — különbség; tadā — akkor; nṛṇām — az emberi lényeknek; labdhvā — miután elérte; iha — itt; ante — sok születés után; manuṣyatvam — egy emberi élet; hitvā — miután feladta; deha-ādi — a durva és a finom testben; asat-graham — téves életfelfogás; ātma — lelki tudásnak; sṛtyā — az út által; vihāya — miután elhagyta; idam — ezt a testet; jīva-ātmā — az egyéni lélek; saḥ — az; viśiṣyate — kiemelkedővé válik.
Az állatvilágban szintén megfigyelhető a vágy a test, a feleség és a gyermekek fenntartására, s e tevékenységekhez az állatok tökéletes intelligenciával rendelkeznek. Ha egy emberi lény csak ilyen tekintetben fejlett, akkor mi különbözteti meg az állatoktól? Alaposan meg kell értenünk, hogy ezt az emberi életet a fejlődési folyamatban sok-sok születés után kaptuk meg. Az a művelt ember, aki mind a durva, mind a finom testtel törődő életfelfogással felhagy, a lelki tudástól megvilágosodva kiemelkedő egyéni lélekké válik, olyanná, mint a Legfelsőbb Úr.
MAGYARÁZAT: Azt szokták mondani, hogy az ember egy értelmes állat, ám ebből a versből megtudjuk, hogy az értelem még az állati életben is megfigyelhető. Másképp hogyan tudnának az állatok fáradságos küzdelemmel gondoskodni testük fennmaradásáról? Nem igaz, hogy az állatok nem értelmesek, ám intelligenciájuk valóban nem túl fejlett. Semmi esetre sem tagadhatjuk, hogy rendelkeznek értelemmel. A legfontosabb, hogy az embernek arra kell használnia az értelmét, hogy megértse az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, mert ez az emberi élet tökéletessége.
1.b VERS
- bhaktiḥ kṛṣṇe dayā jīveṣv
- akuṇṭha-jñānam ātmani
- yadi syād ātmano bhūyād
- apavargas tu saṁsṛteḥ
bhaktiḥ — odaadó szolgálat; kṛṣṇe — Kṛṣṇának; dayā — kegy; jīveṣu — más élőlényeknek; akuṇṭha-jñānam — tökéletes tudás; ātmani — az önvalóról; yadi — ha; syāt — válik; ātmanaḥ — az élőlény önvalójának; bhūyāt — kell lennie; apavargaḥ — felszabadulás; tu — akkor; saṁsṛteḥ — az anyagi élet köteléke alól.
Ha egy élőlény fejlett Kṛṣṇa-tudattal rendelkezik, ha kegyes másokhoz, valamint ha tökéletesen ismeri az önmegvalósításról szóló lelki tudományt, azonnal kiszabadul az anyagi lét kötelékei közül.
MAGYARÁZAT: A versben szereplő dayā jīveṣu (a többi élőlény iránti kegy) szavak jelzik, hogy az élőlénynek kegyesnek kell lennie más élőlényekhez, ha fejlődni akar az önmegvalósítás útján. Ez azt jelenti, hogy ha tökéletessé vált, és megértette saját helyzetét mint Kṛṣṇa örök szolgája, akkor terjesztenie kell ezt a tudást. Ez a prédikálás az igazi kegy az élőlények számára. A többi emberbaráti cselekedet ideiglenesen talán hasznára válhat a testnek, de az élőlény lélek, ezért végső soron csak úgy lehetünk másokhoz kegyesek, ha átadjuk nekik a lelki létükről szóló tudást. Caitanya Mahāprabhu így szól: jīvera ’svarūpa’ haya —— kṛṣṇera ’nitya-dāsa’. „Eredetileg minden élőlény Kṛṣṇa szolgája.” Az embernek tökéletesen tisztában kell lennie ezzel a ténnyel, és prédikálnia kell erről az embereknek. Ha valaki megérti, hogy Kṛṣṇa örök szolgája, de nem adja ezt át másoknak, akkor megvalósítása nem tökéletes. Śrīla Bhaktisiddhānta Sarasvatī Ṭhākura így énekel: duṣṭa mana, tumi kisere vaiṣṇava? pratiṣṭhāra tare, nirjanera ghare, tava hari-nāma kevala kaitava. „Kedves elmém, miféle vaiṣṇava vagy te? A puszta áltekintélyért és az anyagi hírnévért énekled a Hare Kṛṣṇa mantrát egy magányos helyen.” Így bírálja azokat, akik nem prédikálnak. Sok olyan vaiṣṇava él Vṛndāvanában, aki nem szeret prédikálni; ők többnyire Haridāsa Ṭhākurát próbálják utánozni. Ám annak az eredménye, hogy egy félreeső helyen japáznak, valójában csupán az, hogy alszanak, valamint a nőkre és a pénzre gondolnak. Aki templomi imádatot végez, de nem törődik az emberek érdekével, vagy nem ismeri el a bhaktákat, azt szintén kaniṣṭha-adhikārīnak nevezik:
- arcāyām eva haraye
- pūjāṁ yaḥ śraddhayehate
- na tad-bhakteṣu cānyeṣu
- sa bhaktaḥ prākṛtaḥ smṛtaḥ
- (SB 11.2.47)
2.b VERS
- adṛṣṭaṁ dṛṣṭavan naṅkṣed
- bhūtaṁ svapnavad anyathā
- bhūtaṁ bhavad bhaviṣyac ca
- suptaṁ sarva-raho-rahaḥ
adṛṣṭam — jövőbeli boldogság; dṛṣṭa-vat — mint a közvetlen tapasztalat; naṅkṣet — megsemmisül; bhūtam — az anyagi lét; svapnavat — mint egy álom; anyathā — másképp; bhūtam — ami a múltban történt; bhavat — jelen; bhaviṣyat — jövő; ca — is; suptam — egy álom; sarva — mindegyiknek; rahaḥ-rahaḥ — a titkos végkövetkeztetés.
Ami a múltat, jelent és jövőt magában foglaló időben történik, az pusztán álom. Ez minden védikus írás titkos értelme.
MAGYARÁZAT: Valójában az egész anyagi lét egy álom csupán, így aztán nem beszélhetünk múltról, jelenről és jövőről sem. A karma-kāṇḍa-vicāra rabjai, ami annyit jelent, hogy „a jövő boldogsága érdekében gyümölcsöző cselekedeteket végeznek”, szintén csak álmodnak. Ugyanígy az elmúlt boldogság és a jelenlegi boldogság is álom csupán. Az igazi valóság Kṛṣṇa és a Neki végzett szolgálat, amely megmenthet bennünket māyā rabságából, hiszen az Úr azt mondja a Bhagavad-gītāban (BG 7.14): mām eva ye prapadyante māyām etāṁ taranti te. „Akik meghódolnak Nekem, azok könnyedén túllépnek illuzórikus energiámon.”
Így végződnek a Bhaktivedanta-magyarázatok a Śrīmad-Bhāgavatam Negyedik Énekének huszonkilencedik fejezetéhez, melynek címe: „Nārada és Prācīnabarhi király beszélgetése”.