HU/SB 4.3.21
21. VERS
- pāpacyamānena hṛdāturendriyaḥ
- samṛddhibhiḥ pūruṣa-buddhi-sākṣiṇām
- akalpa eṣām adhiroḍhum añjasā
- paraṁ padaṁ dveṣṭi yathāsurā harim
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
pāpacyamānena—égő; hṛdā—szívvel; ātura-indriyaḥ—aki szenved; samṛddhibhiḥ—jámbor hírneve miatt (stb.); pūruṣa-buddhi-sākṣiṇām—azokra, akik mindig a Legfelsőbb Úrra gondolnak; akalpaḥ—képtelen lévén; eṣām—azokra az emberekre; adhiroḍhum—felemelkedni; añjasā—gyorsan; param—pusztán; padam—a kívánt szintre; dveṣṭi—irigyek; yathā—mint amennyire; asurāḥ—a démonok; harim—az Istenség Legfelsőbb Személyiségére.
FORDÍTÁS
Akit a hamis ego vezérel, s így elméje és teste mindig szenved, az képtelen elviselni az önmegvalósított ember gazdagságát. Mivel nem tud az önmegvalósítás síkjára emelkedni, éppúgy irigy az ilyen emberekre, ahogyan a démonok is irigyek az Istenség Legfelsőbb Személyiségére.
MAGYARÁZAT
Ez a vers fényt derít az Úr Śiva és Dakṣa közötti gyűlölködés valódi okára. Dakṣa irigyelte az Úr Śivát magas rangja miatt — hiszen az Úr Śiva az Istenség Legfelsőbb Személyiségének minőség-inkarnációja —, valamint azért, mert közvetlen kapcsolatban állt a Felsőlélekkel, s ezért nagyobb tiszteletet tanúsítottak iránta, és jobb ülőhelyet is kapott, mint ő. Ezen kívül még sok más ok is közrejátszott. Dakṣa büszkeségében nem tudta elviselni, hogy az Úr Śiva olyan emelkedett helyzetben van, s amikor elragadta a düh, mert az Úr Śiva nem állt fel a jelenlétében, az csupán irigységének végső megnyilvánulása volt. Az Úr Śiva szüntelenül meditációba merül, s mindig látja a Felsőlelket, ahogyan azt a versben a pūruṣa-buddhi-sākṣiṇām szavak jelzik. Akinek értelme mindig az Istenség Legfelsőbb Személyiségén meditál, az rendkívül kimagasló szinten áll, melyet senki sem utánozhat, különösen egy közönséges ember nem. Amikor Dakṣa megjelent a yajña színhelyén, az Úr Śiva éppen meditált, s talán nem is vette észre, hogy Dakṣa belépett. Dakṣa azonban kihasználta a lehetőséget, hogy megátkozza őt, hiszen hosszú ideje forrt már benne az irigység az Úr Śiva iránt. Akik valóban az önmegvalósítás szintjén állnak, azok minden testet az Istenség Legfelsőbb Személyisége templomának látnak, hiszen az Istenség Legfelsőbb Személyisége Paramātmā formájában mindenki testében ott lakozik.
Amikor valaki tiszteletét ajánlja egy másik embernek, az nem az anyagi testnek szól, hanem a Legfelsőbb Úr jelenlétének. Aki tehát mindig a Legfelsőbb Úron meditál, az mindig felajánlja Neki hódolatát. Dakṣa azonban, aki nem állt túlságosan magas szinten, azt gondolta, hogy hódolatát az ember az anyagi testnek ajánlja, s mivel az Úr Śiva nem ajánlotta fel tiszteletét az ő anyagi testének, felébredt benne a rosszindulat. Azok, akik nem képesek az olyan önmegvalósított lelkek szintjére emelkedni, amilyen az Úr Śiva, mindig irigyek. A vers nagyon jó példát említ. Az asurák — démonok vagy ateisták — mindig irigyek az Istenség Legfelsőbb Személyiségére, és el akarják pusztítani Őt. Még korunkban is találkozhatunk a Bhagavad-gītā magyarázói között olyan állítólagos tudósokkal, akik irigyek Kṛṣṇára. Amikor Kṛṣṇa azt mondja, man-manā bhava mad-bhaktaḥ (BG 18.65) — „Gondolj mindig Rám, légy a bhaktám, és hódolj meg Nekem!” —, ezek a botcsinálta tudósok úgy magyarázzák, hogy nem Kṛṣṇa az, akinek meg kell hódolnunk. Ez irigység. Az asurák, vagyis az ateisták, a démonok minden ok nélkül irigyek az Istenség Legfelsőbb Személyiségére. Azok az ostoba emberek, akik nem tudnak az önmegvalósítás magasabb síkjára emelkedni, ahelyett hogy tisztelnék az önmegvalósított lelkeket, mindig irigyek rájuk, noha semmi okuk nincs rá.