HU/SB 5.18.9
9. VERS
- svasty astu viśvasya khalaḥ prasīdatāṁ
- dhyāyantu bhūtāni śivaṁ mitho dhiyā
- manaś ca bhadraṁ bhajatād adhokṣaje
- āveśyatāṁ no matir apy ahaitukī
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
svasti—áldás; astu—hadd legyen; viśvasya—az egész univerzumnak; khalaḥ—az irigyek (szinte mindenki); prasīdatām—legyenek békések; dhyāyantu—hadd meditáljanak; bhūtāni—minden élőlény; śivam—áldás; mithaḥ—kölcsönös; dhiyā—intelligenciájuk által; manaḥ—az elme; ca—és; bhadram—nyugalom; bhajatāt—hadd tapasztalja; adhokṣaje—az Istenség Legfelsőbb Személyiségében, akit az elme, az intelligencia és az érzékek révén lehetetlen felfogni; āveśyatām—hadd merüljön el; naḥ—miénk; matiḥ—intelligencia; api—valójában; ahaitukī—minden indítóok nélkül.
FORDÍTÁS
Szálljon jó szerencse az egész univerzumra, és nyugodjanak meg az irigyek! Töltsön el mindenkit a béke a bhakti-yoga végzésének hatására, hiszen az odaadó szolgálat útjára lépve egymás boldogulására fognak gondolni! Végezzük hát mindannyian a legfelsőbb transzcendens, az Úr Śrī Kṛṣṇa szolgálatát, és gondolataink mindig Benne merüljenek el!
MAGYARÁZAT
A következő vers a vaiṣṇavákat jellemzi:
- vāñchā-kalpa-tarubhyaś ca
- kṛpā-sindhubhya eva ca
- patitānāṁ pāvanebhyo
- vaiṣṇavebhyo namo namaḥ
A kívánságteljesítő fához hasonlóan a vaiṣṇava is képes minden vágyát teljesíteni annak, aki menedéket keres a lótuszlábánál. Prahlāda Mahārāja példás vaiṣṇava. Nem magáért imádkozik, hanem minden élőlényért — a szelídekért, az irigyekért és a bűnösökért egyaránt. Mindig az olyan bűnös emberek javára gondolt, amilyen apja, Hiraṇyakaśipu volt. Nem kért semmit magának, csupán azért imádkozott az Úrhoz, hogy az megbocsásson démonikus apjának. Így gondolkodik egy vaiṣṇava, aki az egész univerzummal törődik.
A Śrīmad-Bhāgavatam és a bhāgavata-dharma azoknak szól, akik teljesen mentesek az irigységtől (parama-nirmatsarāṇām). Prahlāda Mahārāja ezért így imádkozik ebben a versben: khalaḥ prasīdatām. „Bárcsak minden irigy ember megbékélne!” Az anyagi világ irigy emberekkel van teli. Ha azonban valaki megszabadul az irigységtől, akkor másokkal való kapcsolatában nagylelkűvé válik, és tud másokra is gondolni. Aki elfogadja a Kṛṣṇa-tudatot, és teljesen átadja magát az Úr szoglálatának, az megtisztítja az elméjét minden irigységtől (manaś ca bhadraṁ bhajatād adhokṣaje). Ezért az Úr Nṛsiṁhadevához kell imádkoznunk, hogy üljön a szívünkbe. Bahir nṛsiṁho hṛdaye nṛsiṁhaḥ: „Bárcsak az Úr Nṛsiṁhadeva a szívembe ülne, és elpusztítaná minden rossz tulajdonságomat! Bárcsak megtisztulna az elmém, hogy békésen imádhassam az Urat, és békét hozhassak az egész világra!”
Śrīla Viśvanātha Cakravartī Ṭhākura ezzel kapcsolatban egy nagyon szép magyarázatot adott. Amikor valaki az Istenség Legfelsőbb Személyiségéhez imádkozik, mindig kér Tőle valamilyen áldást. Még a tiszta (niṣkāma) bhakták is valamilyen áldásért imádkoznak, ahogyan az Úr Śrī Caitanya Mahāprabhu tanította Śikṣāṣṭakájában:
- ayi nanda-tanuja kiṅkaraṁ
- patitaṁ māṁ viṣame bhavāmbudhau
- kṛpayā tava pāda-paṅkaja-
- sthita-dhūlī-sadṛśaṁ vicintaya
„Ó, Nanda Mahārāja fia [Kṛṣṇa]! Örök szolgád vagyok, valahogy mégis beleestem a születés és halál óceánjába. Kérlek, emelj ki a halál óceánjából, és tegyél a lótuszlábaid előtt heverő atomok egyikévé!” Az Úr Caitanya egy másik imában azt mondja: mama janmani janmanīśvare bhavatād bhaktir ahaitukī tvayi. „Kérlek, életről életre add meg nekem a tiszta szeretetet és odaadást lótuszlábaid iránt!” Amikor Prahlāda Mahārāja azt mondja: oṁ namo bhagavate narasiṁhāya, akkor az Úr áldását kéri, mivel azonban ő is egy emelkedett vaiṣṇava, semmit sem kér saját érzékei kielégítése érdekében. Az első vágy, ami imájában elhangzik, az svasty astu viśvasya: „Szálljon jó szerencse az egész univerzumra!” Prahlāda Mahārāja az Urat így arra kérte, legyen kegyes mindenkihez, még apjához, az irigyek irigyéhez is. Cāṇakya Paṇḍita szerint kétféle irigy élőlény van: az egyik a kígyó, a másik pedig az olyan irigy ember, mint Hiraṇyakaśipu, aki természeténél fogva mindenkire irigy, még apjára és fiára is. Hiraṇyakaśipu irigy volt kisfiára, Prahlādára, de Prahlāda Mahārāja áldást kért rá. Hiraṇyakaśipu nagyon irigy volt a bhaktákra, ám Prahlāda azt kívánta, hogy az Úr kegyéből apja és a hozzá hasonló démonok adják fel irigy természetüket, és ne zaklassák a bhaktákat (khalaḥ prasīdatām). Gondot az jelent csupán, hogy a khalák (az irigy élőlények) nagyon ritkán békélnek meg. Az egyik fajta khalát, a kígyót mantrákkal vagy gyógynövényekkel is le lehet csillapítani (mantrauṣadhi-vaśaḥ sarpaḥ khalakena nivāryate), de az irigy embert sehogyan sem békíthetjük meg. Prahlāda Mahārāja így hát azért imádkozik, hogy minden irigy embernek megváltozzon a szíve, és gondoljon mások érdekére.
Ha a Kṛṣṇa-tudatos mozgalom szerte a világon elterjed, és ha Kṛṣṇa kegyéből mindenki elfogadja, az irigy emberek gondolkodásmódja meg fog változni. Mindenki másokra gondol majd. Prahlāda Mahārāja ezért így imádkozik: śivaṁ mitho dhiyā. Az anyagi tettek során mindenki irigy a másikra, a Kṛṣṇa-tudatban azonban ez nem így van: mindenki mások érdekét tartja szem előtt. Prahlāda Mahārāja azért imádkozik, hogy mindenkinek szelídüljön meg az elméje azzal, hogy Kṛṣṇa lótuszlábára rögzíti (bhajatād adhokṣaje). Ahogy a Śrīmad-Bhāgavatam egy másik helyen elmondja (sa vai manaḥ kṛṣṇa-padāravindayoḥ), és ahogy azt az Úr Kṛṣṇa a Bhagavad-gītāban (BG 18.65) tanácsolja (man-manā bhava mad-bhaktaḥ), az embernek állandóan az Úr Kṛṣṇa lótuszlábára kell gondolnia, s elméje ekkor kétségtelenül megtisztul (ceto-darpaṇa-mārjanam). A materialisták örökké csak az érzékkielégítésre gondolnak, de Prahlāda Mahārāja azért imádkozik, hogy az Úr kegyéből változzon meg az elméjük, és ne törődjenek többé az érzékkielégítéssel. Ha mindig Kṛṣṇára gondolnak, minden rendben lesz. Néhányan azzal érvelnek, hogy ha mindenki Kṛṣṇára gondolna, kiürülne az univerzum, mert mindenki visszatérne Istenhez. Śrīla Viśvanātha Cakravartī Ṭhākura azonban azt mondja, hogy ez lehetetlen, mert az élőlények végtelenül sokan vannak. Ha az itt élő élőlényeket valóban felszabadítja a Kṛṣṇa-tudatú mozgalom, mások fogják majd benépesíteni az univerzumot.