HU/SB 6.17.17


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


17. VERS

citraketur uvāca
pratigṛhṇāmi te śāpam
ātmano ’ñjalināmbike
devair martyāya yat proktaṁ
pūrva-diṣṭaṁ hi tasya tat


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

citraketuḥ uvāca—Citraketu király így szólt; pratigṛhṇāmi—elfogadom; te—tiéd; śāpam—átkot; ātmanaḥ—sajátom; añjalinā—összetett kezekkel; ambike—ó, anyám; devaiḥ—a félistenek által; martyāya—egy halandónak; yat—amely; proktam—előírt; pūrva-diṣṭam—az ember múltbeli tettei alapján előre meghatározott; hi—valójában; tasya—övé; tat—azt.


FORDÍTÁS

Citraketu így szólt: Kedves anyám, kezemet összetéve elfogadom átkodat! Nem bánom, hogy megátkoztál, hiszen a boldogságot és a szenvedést a félistenek az ember múltbeli tetteinek eredményeként adják.


MAGYARÁZAT

Citraketu az Úr bhaktája volt, ezért Pārvatī anya átka egyáltalán nem zavarta meg. Nagyon jól tudta, hogy az ember a daiva-netra, a felsőbb hatalom, azaz az Istenség Legfelsőbb Személyisége ügynökeinek az elrendezése szerint szenvedi el vagy élvezi múltbeli tetteinek eredményeit. Tudta, hogy nem követett el sértést az Úr Śiva vagy Pārvatī istennő lótuszlába ellen, mégis büntetést kapott, ami azt jelenti, hogy büntetése már el volt rendelve számára. Éppen ezért nem bánta a történteket. Egy bhakta természetéből adódóan olyan alázatos és szerény, hogy bármilyen feltételek közé kerüljön az életben, azt az Úr áldásának tekinti. Tat te ’nukampāṁ susamīkṣamāṇaḥ (SB 10.14.8). Bárkitől kapja, a bhakta a büntetést mindig az Úr kegyeként fogadja el. Ha valaki ilyen felfogásban él, akkor minden megpróbáltatást múltban elkövetett bűnei következményének tekint, és ezért sohasem vádol senkit. Ellenkezőleg, egyre jobban ragaszkodik az Istenség Legfelsőbb Személyiségéhez, mert a szenvedése megtisztítja. A szenvedés tehát szintén a tisztulás egyik módja.

Śrīla Viśvanātha Cakravartī Ṭhākura ezzel kapcsolatban azt mondja, hogy aki fejlett Kṛṣṇa-tudattal rendelkezik, és aki szereti Kṛṣṇát, azt a karma törvényei többé nem kényszerítik a szenvedés és boldogság elfogadására. Az ilyen ember felülemelkedik a karmán. A Brahma-saṁhitā kijelenti: karmāṇi nirdahati kintu ca bhakti-bhājāṁ, a bhakta mentes karmájának visszahatásaitól, mert elfogadta az odaadó szolgálatot. Ugyanezt az elvet erősíti meg a Bhagavad-gītā (BG 14.26) is. Sa guṇān samatītyaitān brahma-bhūyāya kalpate: aki odaadó szolgálatot végez, az már megszabadult anyagi karmájának visszahatásaitól, s így azonnal brahma-bhūtává, transzcendentálissá válik. Ezt a Śrīmad-Bhāgavatam (SB 1.2.21) is elmondja. Kṣīyante cāsya karmāṇi: a szeretet szintjének elérése előtt az ember megszabadul karmájának minden következményétől.

Az Úr nagyon kegyes bhaktáihoz, és nagyon szereti őket, ezért egy bhakta semmilyen körülmények között sem kényszerül arra, hogy karmája eredményeit elfogadja. Egy bhakta sohasem vágyódik a mennyei bolygókra. A mennyei bolygók, a felszabadulás és a pokol számára nem különböznek egymástól, mert nem tesz különbséget az anyagi világra jellemző különféle állapotok között. Mindig arra vágyik, hogy hazatérhessen, vissza Istenhez, s hogy ott maradhasson az Úr társaként. Ez a vágy a szívében egyre erősebb és erősebb lesz, ezért ügyet sem vet az életében bekövetkező anyagi változásokra. Śrīla Viśvanātha Cakravartī Ṭhākura megjegyzi, hogy azt, hogy Pārvatī megátkozta Citraketu Mahārāját, az Úr kegyének kell tekinteni. Az Úr azt akarta, hogy Citraketu minél előbb térjen vissza Istenhez, és ezért véget vetett múltbeli tettei minden visszahatásának. Az Úr, aki mindenki szívében jelen van, Pārvatī szívén keresztül megátkozta Citraketut, hogy véget vessen számára minden anyagi visszahatásnak. Citraketu így következő életében Vṛtrāsuraként jelent meg, majd hazatért, vissza Istenhez.