HU/SB 10.10: A yamala-arjuna fák felszabadítása
10.10.1. vers: Parīkṣit Mahārāja így kérdezte Śukadeva Gosvāmīt: Ó, kiváló és hatalmas szent! Mi okból átkozta meg Nārada Muni Nalakūvarát és Maṇigrīvát? Mit tettek, ami olyan szörnyűséges volt, hogy még Nārada, a nagy bölcs is dühös lett rájuk? Kérlek, mondd el nekem!
10.10.2-3. vers: Śukadeva Gosvāmī így szólt: Ó, Parīkṣit király! Kuvera két fia emelkedett helyzetbe, az Úr Śiva társaságába került, melyre mindketten nagyon büszkék voltak, s így megkapták azt a lehetőséget, hogy a Mandākinī folyó partján, a Kailāsa hegy melletti kertben sétálgathassanak. A két félisten azonban ezt arra használta, hogy egy vāruṇīnak nevezett likőrt igyon. Hölgyek kísérték őket, akik dalaikat utánuk énekelték, s velük andalogtak e virágokkal teli kertben, miközben szemük örökké mámortól forgott.
10.10.4. vers: A Mandākinī Gangesz vizében, mely telis-tele volt lótuszvirág ligetekkel, Kuvera két fia fiatal leányok társaságában élvezte az életet, akárcsak két elefánt, amely nőstény elefántokkal játszik a vízben.
10.10.5. vers: Ó, Parīkṣit Mahārāja! A két fiú olyan szerencsés volt, hogy egyszer csak a nagy szent, Devarṣi Nārada jelent meg előttük. Amikor látta, hogy szemük mámortól forog, megértette helyzetüket.
10.10.6. vers: Amikor a félistenek fiatal leányai, akik meztelenek voltak, meglátták Nāradát, nagyon elszégyellték magukat, és Nārada átkától tartva ruháikkal eltakarták a testüket. Nem így Kuvera fiai, akik ügyet sem vetettek Nāradára, s továbbra is meztelenek maradtak.
10.10.7. vers: Amikor Devarṣi Nārada meglátta a félistenek két fiát meztelenül, a gazdagságtól és a hamis tekintélytől megrészegülve, különleges átokkal akarta sújtani őket, hogy különleges kegyben részesüljenek, ezért így szólt:
10.10.8. vers: Nārada Muni így szólt: Az anyagi élvezet valamennyi csábítása közül a vagyon vonzereje az, ami még jobban megzavarja az ember értelmét, mint az, ha gyönyörű testi vonásokkal rendelkezik, ha arisztokratikus családban született, vagy ha nagyon művelt. Ha valaki műveletlen, de vagyona alaptalanul felfuvalkodottá teszi, annak az az eredménye, hogy vagyonát a bor, a nők és a szerencsejáték élvezetére fordítja.
10.10.9. vers: Azok a gazemberek, akik nem képesek uralkodni az érzékeik fölött, s alaptalanul büszkék a vagyonukra vagy arra, hogy arisztokrata családban születtek, olyan kegyetlenek, hogy szánalmat nem ismerve szerencsétlen állatokat mészárolnak le, hogy gondoskodjanak saját mulandó testükről, amelyről azt gondolják, hogy sohasem fog megöregedni vagy meghalni. Néha csupán azért ölnek állatokat, hogy élvezetük teljen egy kirándulásban.
10.10.10. vers: Élete során lehet az ember büszke a testére, s gondolhatja magáról, hogy nagyon nagy ember, miniszter, elnök vagy akár félisten, de bármi legyen is, halála után ez a test férgekké, ürülékké vagy hamuvá fog válni. Aki szerencsétlen állatokat öl meg, hogy eleget tegyen teste ideiglenes szeszélyeinek, az nem tudja, hogy következő életében szenvedni fog, mert az ilyen bűnös gonosztevőnek a pokolra kell mennie, és el kell szenvednie tettei következményeit.
10.10.11. vers: Kié a test, amíg él? A munkaadójáé, az önvalóé, az apáé, az anyáé vagy az anya apjáé? Azé, aki erőszakkal elveszi, a rabszolgatartóé, aki megvásárolja, vagy a fiaké, akik elhamvasztják a tűzben? Vagy ha nem hamvasztják el, akkor a kutyáké, akik megeszik? Ki követeli jogosan magának a sok lehetséges igénylő közül? Nem helyes, ha valaki ezt nem állapítja meg, hanem ehelyett bűnös tettekkel tartja el ezt a testet.
10.10.12. vers: Ezt a testet végül is a megnyilvánulatlan természet hozza létre, majd újra megsemmisül, s a természet elemeibe olvad. A test tehát mindenki közös tulajdona. Egy ostobán kívül ki az hát, aki saját tulajdonának tekinti, s miközben gondoskodik róla, puszta szeszélyből olyan bűnöket követ el, mint az állatölés? Csak egy gazember képes ilyen bűnös tettre.
10.10.13. vers: Az ateista ostobák és gazemberek, akik nagyon büszkék a vagyonukra, nem képesek úgy látni a dolgokat, ahogyan azok vannak. Éppen ezért ha valaki koldusbotra juttatja őket, az a legjobb gyógyír a szemükre, hogy a valóságnak megfelelően láthassák a dolgokat. Egy földönfutó legalább megérti, milyen fájdalmas a szegénység, ezért nem akarja, hogy másoknak is olyan fájdalomban legyen részük, mint neki.
10.10.14. vers: Akinek tűk szúrták a testét, az arcukra pillantva megérti azok fájdalmát, akiket szintén tűk szúrnak. Felismerve, hogy ez a fájdalom mindenki számára egyforma, az ilyen ember nem akarja, hogy másoknak is ilyen szenvedésben legyen részük. Akit azonban sohasem szurkáltak tűvel, az nem érezheti át ezt a fájdalmat.
10.10.15. vers: Egy szegény ember mindenképpen arra kényszerül, hogy lemondásokat és vezekléseket végezzen, hiszen nincs vagyona, nincs semmi tulajdona. Hamis tekintélyérzete ezzel megsemmisül. Mindig éhezik, nincsen hajléka és ruhája, ezért be kell érnie azzal, amit a gondviselés kegyéből kap. Ez az elkerülhetetlen lemondás jót tesz neki, mert megtisztítja, s teljesen megszabadítja a hamis egótól.
10.10.16. vers: A szegénység sújtotta ember örökké éhezik, s nem tud eleget enni, ezért egyre gyengébb és gyengébb lesz. Nincs fölösleges ereje, így aztán érzékei automatikusan megnyugszanak, ezért nem képes másokat bántani. Az ilyen ember automatikusan eléri azt az eredményt, melyre a szentek tesznek szert önkéntes lemondásaikkal és vezekléseikkel.
10.10.17. vers: A szentek szabadon társulhatnak azokkal, akik szegények, a gazdagokkal azonban nem. Egy szegény ember a szentek társaságában nagyon hamar elveszíti anyagi vágyait, és szíve mélyéről kitisztulnak a szennyeződések.
10.10.18. vers: A szentek [a sādhuk] a nap huszonnégy órájában Kṛṣṇára gondolnak. Semmi más céljuk nincsen. Miért kerülik el az emberek az ilyen emelkedett személyiségek társaságát, s miért akarnak a materialistákkal társulni, hogy közben az abhaktáknál keressenek menedéket, akiknek legtöbbje büszke és gazdag?
10.10.19. vers: Ezek ketten a vāruṇī vagy mādhvī nevű likőrtől teljesen megittasodtak, s képtelenek uralkodni az érzékeiken. A mennyei gazdagság okozta büszkeség elvakította őket, s a nők rabjai lettek, ezért aztán megszabadítom őket hamis tekintélyüktől.
10.10.20-22. vers: Ez a két ifjú, Nalakūvara és Maṇigrīva olyan szerencsések, hogy Kuvera, a nagy félisten fiai lehettek. Ám a hamis tekintélyérzet miatt, s mert őrült módjára ragaszkodnak a likőriváshoz, olyan mélyre süllyedtek, hogy noha mezítelenek, nem fogják fel, hogy azok. Ezért mivel úgy élnek, mint a fák (hiszen a fák meztelenek, de nem tudatosak), kapjon ez a két fiatal férfi fatestet! Ez méltó büntetés lesz számukra. Miután azonban fákká váltak, kegyemből emlékezni fognak múltbeli bűneikre, amíg csak meg nem szabadulnak. Ezenkívül különleges kegyemből szemtől szemben láthatják majd az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, Vāsudevát, miután száz esztendő eltelt a félistenek időszámítása szerint, s így bhaktákként visszakerülhetnek igazi helyzetükbe.
10.10.23. vers: Śukadeva Gosvāmī folytatta: Így szólt Devarṣi Nārada, a nagy szent, majd visszatért āśramájába, melyet Nārāyaṇa-āśramának hívnak, Nalakūvara és Maṇigrīva pedig iker arjuna fákká váltak.
10.10.24. vers: Hogy bebizonyítsa a legnagyszerűbb bhakta, Nārada szavainak igazát, az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Śrī Kṛṣṇa lassan elindult arrafelé, ahol az iker arjuna fák álltak.
10.10.25. vers: „Ez a két ifjú a mesésen gazdag Kuvera két fia, és semmi dolgom nincs velük. Devarṣi Nārada azonban, aki nagyon kedves bhaktám, és nagyon szeret Engem, azt akarta, hogy megjelenjek szemeik előtt, ezért meg kell tennem, hogy felszabadítsam őket.”
10.10.26. vers: Így szólt Kṛṣṇa, majd hamarosan megjelent a két arjuna fa között, a nagy mozsár pedig, amelyhez hozzá volt kötve, keresztbe fordult, és beszorult közéjük.
10.10.27. vers: A kisfiú — Kṛṣṇa — nagy erővel húzta Maga után a hasához kötözött famozsarat, s így kidöntötte a két fát. A Legfelsőbb Személy hatalmas erejétől a két fa törzsével, leveleivel és ágaival együtt iszonyatosan megrázkódott, és rettentő robajjal a földre zuhant.
10.10.28. vers: Ezután azon a helyen, ahol a két arjuna fa kidőlt, két nagyszerű, tökéletes személy lépett ki a fából, akik olyanok voltak, akár a tűz megtestesítői. Sugárzó szépségük minden irányt beragyogott. Fejüket meghajtva hódolatukat ajánlották Kṛṣṇának, és összetett kezekkel így szóltak:
10.10.29. vers: Ó, Úr Kṛṣṇa, Úr Kṛṣṇa, fenséges rejtélyed felfoghatatlan! Te vagy a legfelsőbb, eredeti személy, minden közvetlen és közvetett ok oka, és túl vagy ezen az anyagi teremtésen. A bölcs brāhmaṇák [a védikus sarvaṁ khalv idaṁ brahma kijelentés alapján] tudják, hogy Te vagy minden, s hogy ez a kozmikus megnyilvánulás durva és finom aspektusaiban a Te tested.
10.10.30-31. vers: Te vagy az Istenség Legfelsőbb Személyisége, mindennek az irányítója. Minden élőlény teste, élete, egója és minden érzéke Te Magad vagy. Te vagy a Legfelsőbb Személy, Viṣṇu, az elpusztíthatatlan irányító. Te vagy az időtényező, a közvetlen ok, s Te vagy az anyagi természet, amely a három kötőerőből, a szenvedély, jóság és tudatlanság kötőerejéből áll. Te vagy ennek az anyagi megnyilvánulásnak az eredeti oka. Te vagy a Felsőlélek, ezért tudsz mindent, minden élőlény szívének mélyén.
10.10.32. vers: Ó, Urunk, Te a teremtés előtt is létezel! Hol van hát olyan kötőerőkből álló testbe zárt ember ebben az anyagi világban, aki képes lenne megérteni Téged?
10.10.33. vers: Ó, Urunk, kinek dicsőségét saját energiája takarja el, Te vagy az Istenség Legfelsőbb Személyisége! Te vagy Saṅkarṣaṇa, a teremtés eredete, és Te vagy Vāsudeva, a catur-vyūha eredete. Mivel Te vagy minden, s ezért Te vagy a Legfelsőbb Brahman, egyszerűen csak tiszteletteljes hódolatunkat ajánljuk Neked!
10.10.34-35. vers: Amikor olyan testekben jelensz meg, melyek egy közönséges hal, teknős és vadkan testéhez hasonlóak, olyan cselekedeteket hajtasz végre, amelyek lehetetlenek az ilyen teremtmények számára: a határtalan hatalom és erő rendkívüli, semmihez sem hasonlítható, transzcendentális tetteit mutatod be. Ezek a testeid tehát nem anyagi elemekből állnak, hanem Legfelsőbb Személyiséged inkarnációi. Te ugyanaz az Istenség Legfelsőbb Személyisége vagy, s most energiád teljében jelentél meg az anyagi világ valamennyi élőlényének üdvéért.
10.10.36. vers: Ó, legáldásosabb! Tiszteletteljes hódolatunkat ajánljuk Neked, aki a legjobb vagy! Ó, Yadu-dinasztia leghíresebb sarja és irányítója, ó, Vasudeva fia, ó, legbékésebb, hadd ajánljuk hódolatunkat lótuszlábadnál!
10.10.37. vers: Ó, legfelsőbb forma, mi mindig szolgáid szolgái vagyunk, különösen pedig Nārada Munié! Most adj engedélyt, hogy hazatérhessünk! Egyedül Nārada Muni kegyéből pillanthattunk meg Téged szemtől szemben.
10.10.38. vers: Mostantól hadd szóljanak szavaink kedvteléseidről, füleink hadd hallják dicsőségedet, kezünk, lábunk és más érzékeink hadd cselekedjenek úgy, hogy örömet okozzanak Neked, és hadd gondoljon elménk örökké lótuszlábadra! Hadd ajánlja fejünk hódolatunkat mindennek a világon, hiszen a dolgok mind a Te különféle formáid, s hadd lássa szemünk a vaiṣṇavák alakját, akik nem különböznek Tőled!
10.10.39. vers: Śukadeva Gosvāmī folytatta: Így imádkozott a két ifjú félisten az Istenség Legfelsőbb Személyiségéhez. Śrī Kṛṣṇa, a Legfelsőbb Istenség mindenki Ura, és kétségtelenül Ő volt Gokuleśvara, Gokula Ura is, ám a gopīk kötelei mégis a famozsárhoz kötözték, ezért szélesen mosolyogva a következő szavakkal fordult Kuvera fiaihoz:
10.10.40. vers: Az Istenség Legfelsőbb Személyisége így szólt: Nārada Muni, a nagy szent végtelenül kegyes. Átkával a legnagyobb kegyben részesített mind a kettőtöket, akik őrült módjára ragaszkodtatok az anyagi gazdagsághoz, s akiket ez teljesen elvakított. Noha Svargalokáról, a felsőbb bolygóról leestetek, és fákká váltatok, Nārada Muni nagyon nagy kegyben részesített benneteket. Én kezdettől fogva tudtam mindezt.
10.10.41. vers: Amikor valaki szemtől szemben megpillantja a napot, többé nem létezik sötétség a szeme számára. Éppen így amikor valaki szemtől szemben meglát egy sādhut, egy bhaktát, aki teljesen eltökélt, s aki meghódolt az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, nem lesz többé rabja az anyagi kötelékeknek.
10.10.42. vers: Ó, Nalakūvara és Maṇigrīva, most mindketten hazatérhettek! Mivel arra vágytok, hogy mindig odaadó szolgálatomba merüljetek, teljesülni fog óhajotok, hogy szeretet és ragaszkodás ébredjen bennetek Irántam, és soha többé nem fogtok leesni erről a szintről.
10.10.43. vers: Śukadeva Gosvāmī így szólt: E szavakat intézte az Istenség Legfelsőbb Személyisége a két félistenhez, akik ezek után körüljárták a famozsárhoz kötözött Urat, s hódolatukat ajánlották Neki. Aztán engedélyt kértek az Úr Kṛṣṇától, és mindketten hazatértek.