HU/SB 7.13: A tökéletes ember viselkedése
7.13.1. vers: Śrī Nārada Muni így szólt: Aki képes arra, hogy a lelki tudományt tanulmányozza, az mondjon le minden anyagi kapcsolatról. Csupán a testet lakható állapotban tartva vándoroljon egyik helyről a másikra, s ne töltsön egy éjszakánál többet egy-egy faluban. Így kell egy sannyāsīnak a világot járnia, anélkül hogy a test szükségleteitől függne.
7.13.2. vers: A lemondott rend tagja még azt is igyekezzen kerülni, hogy testét ruhával takarja el. Ha visel valamit, az csupán egy ágyékkötő legyen, és ha nincs szükség rá, még daṇḍája se legyen. Egy sannyāsīnak egy daṇḍán és egy kamaṇḍalun kívül semmit sem szabad magával vinnie.
7.13.3. vers: A sannyāsīnak, aki az önvalóba merülve tökéletesen elégedett, alamizsnán kell élnie, melyet háztól házig járva koldul. Senkitől nem függve, egyetlen helyhez sem kötődve legyen minden élőlény barátja és jóakarója, valamint Nārāyaṇa békés, tiszta bhaktája. Így vándoroljon egyik helyről a másikra.
7.13.4. vers: Próbálja meglátni, hogy a Legfelsőbb mindent áthat, s hogy minden, még ez az univerzum is a Legfelsőbbön nyugszik.
7.13.5. vers: Öntudatlan, tudatos és a kettő közötti állapotában mindig igyekezzen megérteni az önvalót, s törekedjen arra, hogy teljesen az önvalóban létezzen. Ily módon meg kell valósítania, hogy az élet feltételekhez kötött és felszabadult szintjei puszta illúziók, s a valóságban nem léteznek. E magas szintű megértés segítségével csupán az Abszolút Igazságot kell látnia, amely mindent áthat.
7.13.6. vers: Az anyagi test mindenképpen elpusztul, s az élete hosszát senki sem ismeri, ezért az embernek sem a halált, sem az életet nem szabad dicsőítenie. Ehelyett figyelje inkább az örök időtényezőt, amelyben az élőlény megnyilvánul, s aztán eltűnik.
7.13.7. vers: Minden olyan irodalmat meg kell tagadnia, amelynek olvasása hasztalan idővesztegetés, azaz semmiféle lelki haszonnal nem jár. Nem szabad hivatásos tanítóként megkeresnie a kenyerét, és nem szabad a viták, az érvek és ellenérvek útjára lépnie. Ne keressen menedéket semmilyen pártnál vagy szervezetnél.
7.13.8. vers: Egy sannyāsīnak nem szabad anyagi nyereséggel csábítania az embereket, hogy sok tanítványa legyen, nem szabad fölöslegesen sok könyvet elolvasnia, valamint nem szabad abból élnie, hogy előadásokat tart. Sohasem szabad arra törekednie, hogy szükségtelenül gyarapítsa anyagi gazdagságát.
7.13.9. vers: Egy békés, kiegyensúlyozott embernek, aki valóban fejlett lelki tudattal rendelkezik, nem szükséges a sannyāsīk jelképeit, a tridaṇḍát és a kamaṇḍalut viselnie. Aszerint, hogy szükség van-e rá vagy sem, néha magával hordhatja, néha pedig elhagyhatja őket.
7.13.10. vers: Noha egy ilyen szent nem árulja el kilétét az embereknek, viselkedésével szándéka nyilvánvalóvá válik. Az emberi társadalom előtt nyughatatlan gyereknek kell mutatkoznia, s annak ellenére, hogy a legnagyobb gondolkodó és szónok, némának kell tettetnie magát.
7.13.11. vers: Hogy példával illusztrálják mindezt, a művelt bölcsek egy történetet mesélnek el, egy réges-régen elhangzott beszélgetést Prahlāda Mahārāja és egy szent között, aki úgy táplálkozott, mint az óriáskígyók.
7.13.12-13. vers: Prahlāda Mahārāja, az Istenség Legfelsőbb Személyiségének legkedvesebb szolgája egyszer útnak indult, hogy néhány bensőséges társával bejárja az univerzumot. Szándéka az volt, hogy tanulmányozza a szentek természetét. Így érkezett meg a Kāverī partjára, ahol a Sahya-hegy emelkedett. Egy nagy szenttel találkozott itt, aki piszokkal és porral borítva a földön hevert, ám rendkívül mély lelki megvalósítással rendelkezett.
7.13.14. vers: Az emberek sem cselekedeteiből, sem testi vonásaiból, sem szavaiból, sem varṇāśrama helyzetének jellemzőiből nem tudtak rájönni, hogy a szent ugyanaz a személy-e, akit korábban ismertek.
7.13.15. vers: Prahlāda Mahārāja, a nagy bhakta illendően imádta a szentet, aki úgy élt, mint egy óriáskígyó. Tiszteletteljes hódolatát ajánlotta neki, majd fejével megérintette lótuszlábát, s aztán hogy megérthesse őt, végtelenül alázatosan kérdezősködni kezdett.
7.13.16-17. vers: Amikor látta, hogy a szent meglehetősen kövér, így szólt: Kedves uram! Semmit sem teszel a megélhetésedért, mégis olyan erős a tested, mint egy materialista élvhajhászé. Tudom, hogy ha valaki nagyon gazdag és nincs semmi dolga, nagyon meghízik, mert csak eszik, alszik, és nem csinál semmit.
7.13.18. vers: Ó, brāhmaṇa, aki tökéletesen ismered a transzcendenst! Nincs semmi dolgod, ezért a földön fekszel, és az is érthető, hogy nincs pénzed az érzéki élvezetre. Hogyan híztál hát meg ennyire? Ha nem tekinted szemtelennek a kérdésemet, kérlek, mondd el, hogy történhetett ez meg!
7.13.19. vers: Minden tekintetben műveltnek, tapasztaltnak és értelmesnek látszol, uram. Szépen beszélsz, olyan dolgokat mondván, amelyek örömet okoznak a szívnek. Látod, hogy az emberek általában a gyümölcsöző tettekbe merülnek, te mégis itt fekszel tétlenül.
7.13.20. vers: Nārada Muni folytatta: Amikor Prahlāda Mahārāja, a Daityák királya így kérdezősködött a szenttől, nektári szavainak zápora elbűvölte a szentet, aki mosolygó arccal felelt kérdéseire.
7.13.21. vers: A szent brāhmaṇa így szólt: Ó, asurák legkiválóbbja, Prahlāda Mahārāja, akit a fejlett és civilizált emberek mind elismernek! Te tisztában vagy az élet különböző szintjeivel, veled született transzcendentális szemed miatt, amellyel látod az emberek jellemét, s így tökéletesen tudod, mi az eredménye annak, amikor elfogadják vagy elvetik a dolgokat úgy, ahogyan vannak.
7.13.22. vers: Nārāyaṇa, a minden fenséggel teljes Istenség Legfelsőbb Személyisége a szíved mélyének lakója, mert tiszta bhakta vagy. Az Úr mindig elűzi a tudatlanság sötétségét, éppen úgy, ahogyan a nap oszlatja el az univerzum sötétségét.
7.13.23. vers: Kedves királyom! Annak ellenére, hogy mindent tudsz, feltettél néhány kérdést, melyekre megpróbálok válaszolni annak alapján, amit a hiteles tekintélyeket hallgatva megtanultam. Most nem maradhatok néma, mert egy olyan személyiség, mint amilyen te vagy, a legméltóbb arra, hogy egy megtisztulásra vágyó ember beszéljen vele.
7.13.24. vers: Kielégíthetetlen anyagi vágyaim miatt az anyagi természet hullámai elsodortak, s így a különféle fajokban a létért küzdve számtalanféle tettet hajtottam végre.
7.13.25. vers: Az evolúció folyamata során, amely a nemkívánatos anyagi érzékkielégítés miatt végrehajtott gyümölcsöző cselekedetek eredménye, ebbe az emberi létformába kerültem, amelynek segítségével eljuthatok a mennyei bolygókra, elérhetem a felszabadulást, alacsonyabb rendű fajokba kerülhetek, vagy újra az emberi lények között születhetek meg.
7.13.26. vers: Ebben az emberi létformában a férfiak és a nők a nemi élet okozta érzéki élvezet kedvéért házasodnak össze, de megfigyeléseim során azt tapasztaltam, hogy egyikük sem boldog. Ezért aztán amikor láttam, hogy az anyagi cselekedetek az ellenkező eredményeket hozzák, felhagytam az efféle tettekkel.
7.13.27. vers: Az élőlények számára a valódi életforma a lelki boldogsággal teli élet, s ez igazi boldogság. Ezt a boldogságot csak akkor érheti el az ember, ha felhagy minden anyagi cselekedettel. Az anyagi érzéki élvezet puszta képzelődés. Ezt végiggondolva hátat fordítottam minden anyagi tettnek, s most itt fekszem.
7.13.28. vers: A testben élő feltételekhez kötött lélek így amiatt, hogy a testével azonosítja magát, megfeledkezik saját érdekéről. A test anyagi, ezért az élőlénynek természetes hajlama, hogy vonzódik az anyagi világ változatosságához, s így szenvednie kell az anyagi lét gyötrelmeitől.
7.13.29. vers: Ahogyan az őz tudatlanságában nem látja a fűvel benőtt kútban a vizet, s így másfelé fut víz után, úgy az anyagi testtel borított élőlény sem látja a boldogságot saját magában, hanem az anyagi világban fut a boldogság után.
7.13.30. vers: Az élőlény boldogságra törekszik, és igyekszik megszabadulni a szenvedés okaitól, de tervei a különféle testekben végül sorra meghiúsulnak, mert az élőlények különféle testei teljes mértékben az anyagi természet irányítása alatt állnak.
7.13.31. vers: Az anyagi cselekedetek mindig háromféle gyötrelmes feltétellel keverednek — az adhyātmikával, az adhidaivikával és az adhibhautikával. Így aztán még ha valaki el is ér valamiféle sikert az ilyen cselekedetekkel, mi haszna származik belőle? Továbbra is engedelmeskedni kényszerül a születésnek, a halálnak, az öregkornak és a betegségnek, és el kell szenvednie gyümölcsöző tetteinek visszahatásait.
7.13.32. vers: A brāhmaṇa folytatta: Látom, ahogy a gazdag ember, akit az érzékei legyőztek, végtelen kapzsiságában egyre csak vagyonát gyarapítja, ezért álmatlanságtól szenved, mert minden kincse, minden gazdagsága ellenére mindentől retteg.
7.13.33. vers: Akik anyagi hatalommal és anyagi gazdagsággal rendelkeznek, örök aggodalomban élnek az állam törvényei, a rablók és a tolvajok, az ellenségek, a családtagok, a négylábúak, a madarak, az adományra éhes emberek, az elkerülhetetlen időtényező, de még saját maguk miatt is. Mindig, mindentől rettegnek.
7.13.34. vers: Az emberi társadalomban minden okos embernek fel kell adnia a bánat, az illúzió, a félelem, a düh, a ragaszkodás, a szegénység és a fölösleges munka eredeti okát. Mindezek eredeti oka nem más, mint a vágy a szükségtelen tekintélyre és a pénzre.
7.13.35. vers: A méh és az óriáskígyó két nagyszerű lelki tanítómester, akik saját példájukkal tanítanak bennünket arra, hogyan érjük be azzal, hogy keveset gyűjtünk, és hogyan maradjunk egy helyben, egy tapodtat sem mozdulva.
7.13.36. vers: A méhecskétől megtanultam, hogy ne ragaszkodjam a pénzgyűjtéshez, mert bár a pénz olyan, mint a méz, tulajdonosát bárki megölheti, s elveheti tőle kincsét.
7.13.37. vers: Nem törekszem arra, hogy bármit is szerezzek, hanem megelégszem azzal, ami magától jön. Ha nem kapok semmit, türelmes és nyugodt vagyok, mint az óriáskígyó, s így fekszem hosszú napokon át.
7.13.38. vers: Néha nagyon keveset eszem, néha nagyon sokat. Ételem néha ízletes, néha állott. Néha nagy tisztelettel prasādával kínálnak, néha hanyagul dobják elém az ételt. Néha nappal eszem, néha pedig éjszaka. Azt eszem hát, ami éppen elém kerül.
7.13.39. vers: Hogy elfedjem testemet, azt használom, ami van — legyen az len, selyem, pamut, kéreg vagy őzbőr, ahogy a sors hozza —, s teljesen elégedett és nyugodt vagyok.
7.13.40. vers: Néha a puszta földön fekszem, néha leveleken, füvön vagy kövön, néha hamun, néha pedig mások kívánságára egy palotában alszom, a legjobb ágyban, párnák között.
7.13.41. vers: Ó, uram! Néha nagyon szépen megfürdök, szantálfapéppel kenem be az egész testem, virágfüzért viselek, szép ruhákba bújok és felékszerezem magam. Ilyenkor úgy utazom, mint egy király, elefánton, hintón vagy lovon. Néha azonban anyaszült meztelenül járom a világot, akár egy szellem járta ember.
7.13.42. vers: Minden ember másképp gondolkodik, ezért nem az én dolgom, hogy magasztaljam vagy gyalázzam őket. Csupán jót kívánok nekik, azt remélve, hogy egyszer ők is eggyé akarnak majd válni a Felsőlélekkel, az Istenség Legfelsőbb Személyiségével, Kṛṣṇával.
7.13.43. vers: A jó és rossz közötti megkülönböztetést, ami az elme kitalációja, egy egységnek kell tekintenünk. Merítsük ezt az elmébe, melyet aztán ajánljunk a hamis egóba, majd a hamis egót ajánljuk az anyagi energia összességébe. Ez az a folyamat, amellyel leküzdhetjük az illuzórikus megkülönböztetést.
7.13.44. vers: Egy bölcs, gondolkodó embernek fel kell ismernie, hogy az anyagi lét illúzió. Ez csakis az önmegvalósítás révén lehetséges. Az önmegvalósítást elért embernek, aki valóban látta az igazságot, az önmegvalósítás állapotában létezve le kell mondania minden anyagi cselekedetről.
7.13.45. vers: Prahlāda Mahārāja! Te kétségtelenül egy önmegvalósított lélek vagy, és a Legfelsőbb Úr bhaktája. Nem törődsz az emberek véleményével vagy az úgynevezett szentírásokkal. Ezért aztán minden további nélkül elmondhattam neked önmegvalósításom történetét.
7.13.46. vers: Nārada Muni folytatta: Miután Prahlāda Mahārāja, a démonok királya meghallgatta a szent tanításait, megértette, melyek a tökéletes ember [a paramahaṁsa] kötelességei. Illendően imádta a szentet, majd engedélyt kért tőle, hogy távozhasson, s hazaindult.