HU/SB 9.15: Parasurama, az Úr harcos inkarnációja
9.15.1. vers: Śukadeva Gosvāmī folytatta: Ó, Parīkṣit király! Urvaśī méhében Purūravā hat fiúgyermeket nemzett. Nevük Āyu, Śrutāyu, Satyāyu, Raya, Vijaya és Jaya volt.
9.15.2-3. vers: Śrutāyu fia Vasumān, Satyāyu fia Śrutañjaya, Raya fia Eka, Jaya fia Amita, Vijaya fia Bhīma volt. Bhīma fia Kāñcana, Kāñcana fia Hotraka, Hotraka fia pedig Jahnu volt, aki egyetlen korttyal megitta a Gangesz összes vizét.
9.15.4. vers: Jahnu fia Puru, Puru fia Balāka, Balāka fia Ajaka, Ajaka fia Kuśa volt. Kuśának négy fia született: Kuśāmbu, Tanaya, Vasu és Kuśanābha. Kuśāmbu fiát Gādhinak hívták.
9.15.5-6. vers: Gādhi királynak volt egy Satyavatī nevű leánya, akinek a kezét egy Ṛcīka nevű brāhmaṇa bölcs kérte meg. Gādhi király azonban úgy gondolta, hogy Ṛcīka nem lenne megfelelő férj leánya számára, s ezért így szólt a brāhmaṇához: „Kedves uram! Én Kuśa nemzetségéhez tartozom. Előkelő kṣatriyák vagyunk, ezért hozományt kell adnod a leányomért. Hozz legalább ezer lovat, s legyenek mind olyan ragyogóak, akár a holdfény, és mindegyiknek legyen az egyik füle — akár a jobb, akár a bal — fekete.
9.15.7. vers: Amikor Gādhi király ilyen követeléssel állt elő, Ṛcīka, a nagy bölcs megértette, mire gondol. Elment Varuṇa félistenhez, és hozott tőle ezer olyan lovat, amilyet Gādhi kért. Átadta neki a lovakat, majd feleségül vette a király szépséges leányát.
9.15.8. vers: Ṛcīka Muni felesége és anyósa egyaránt fiúgyermekre vágytak, ezért megkérték a munit, hogy készítsen egy felajánlást. Ṛcīka Muni főzött egy felajánlást a feleségének egy brāhmaṇa-mantrával, és egy másikat az anyósának egy kṣatriya-mantrával, majd elment, hogy fürdőt vegyen.
9.15.9. vers: Eközben mivel Satyavatī anyja úgy gondolta, hogy a leánya, Ṛcīka felesége számára készült felajánlás biztosan jobb, elkérte a lányától azt az ételt. Satyavatī odaadta anyjának a saját felajánlását, ő pedig az anyjáét ette meg.
9.15.10. vers: Amikor Ṛcīka, a nagy bölcs fürdője után hazatért, s rájött, mi történt a távollétében, így szólt feleségéhez, Satyavatīhoz: „Nagy hibát követtél el. A fiad ádáz kṣatriya lesz, aki mindenkit képes megbüntetni, míg fivéred egy művelt tudós lesz, aki jól ismeri majd a lelki tudományt.”
9.15.11. vers: Satyavatī azonban nyugodt szavaival megbékítette Ṛcīka Munit, és arra kérte őt, hogy a fia ne legyen olyan, mint egy kegyetlen kṣatriya. Ṛcīka Muni így válaszolt: „Akkor az unokád lesz kṣatriya lelkületű.” Így született meg Jamadagni Satyavatī fiaként.
9.15.12-13. vers: Satyavatī később a szent Kauśikī folyó lett, hogy megtisztítsa az egész világot, fia, Jamadagni pedig feleségül vette Reṇukāt, Reṇu leányát. Jamadagni magjából, Reṇukā méhéből sok fiúgyermek született, Vasumānnal az élen. Közülük a legfiatalabbat Rāmának, azaz Paraśurāmának hívták.
9.15.14. vers: A művelt bölcsek ezt a Paraśurāmát Vāsudeva híres inkarnációjának fogadják el, aki kipusztította Kārtavīrya nemzetségét. Paraśurāma huszonegy alkalommal a Föld összes kṣatriyáját megölte.
9.15.15. vers: Amikor a királyi nemzetség a szenvedély és a tudatlanság anyagi kötőerőinek hatására rendkívül büszke lett, vallástalanná vált, és ügyet sem vetett többé a brāhmaṇák által hozott törvényekre, Paraśurāma megölte őket. Noha nem követtek el túlságosan nagy sértést, végzett velük, hogy enyhítsen a világ terhén.
9.15.16. vers: Parīkṣit király így kérdezte Śukadeva Gosvāmīt: Mi volt az a bűn, amit az érzékeiken uralkodni nem képes kṣatriyák elkövettek az Úr Paraśurāma, az Istenség Legfelsőbb Személyisége inkarnációja előtt, amely miatt az Úr újra meg újra kipusztította a kṣatriya nemzetséget?
9.15.17-19. vers: Śukadeva Gosvāmī így szólt: A kṣatriyák legkiválóbbja, Kārtavīryārjuna, a Haihayák királya az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Nārāyaṇa teljes kiterjedésének, Dattātreyának az imádatával ezer karra tett szert. Emellett ellenségei számára legyőzhetetlenné vált, és korlátlan érzéki erővel, szépséggel, hatalommal, erővel, hírnévvel és misztikus erővel rendelkezett, amelynek birtokában képes volt elérni a yoga valamennyi tökéletességét, köztük az aṇimāt és a laghimāt is. E teljes gazdagsággal a kezében feltartóztathatatlanul járta az univerzumot, akár a szél.
9.15.20. vers: Amikor egyszer a büszke Kārtavīryārjuna a Narmadā folyó vizében a győzelem füzérével a nyakában gyönyörű nők társaságát élvezte, karjaival megállította a víz folyását.
9.15.21. vers: Kārtavīryārjuna miatt a víz az ellenkező irányba kezdett folyni, és elárasztotta Rāvaṇa táborát, amelyet a Narmadā partján vert fel Māhiṣmatī város közelében. Ez túl sok volt a tízfejű Rāvaṇának, aki nagy hősnek tartotta magát s nem tudta elviselni Kārtavīryārjuna hatalmát.
9.15.22. vers: Amikor Rāvaṇa becsmérelni akarta Kārtavīryārjunát a nők előtt, s ezzel sértést követett el ellene, Kārtavīryārjuna könnyűszerrel foglyul ejtette, és tömlöcbe vetette Māhiṣmatī városában — éppúgy, ahogy egy majmot fog meg valaki —, majd mit sem törődve vele szabadon engedte.
9.15.23. vers: Egyszer, miközben céltalanul barangolt s vadászott egy elhagyatott erdőben, Kārtavīryārjuna Jamadagni hajlékának tájára tévedt.
9.15.24. vers: A bölcs Jamadagni, aki nagy lemondásokat végzett az erdőben, rendkívül kedvesen fogadta a királyt katonáival, minisztereivel és hordozóival együtt. Mindenről gondoskodott, ami a vendégek imádatához kellett, mivel volt egy kāmadhenu tehene, amely mindent megadott.
9.15.25. vers: Kārtavīryārjuna úgy vélte, hogy Jamadagni hatalmasabb és gazdagabb nála, mert a kāmadhenu formájában van egy drágaköve. Ezért aztán ő és emberei, a Haihayák nem becsülték túlságosan nagyra Jamadagni vendégszeretetét. Ellenkezőleg: azt akarták, hogy az övék legyen a kāmadhenu, amelynek nagy haszna van, ha valaki agnihotra áldozatot szeretne bemutatni.
9.15.26. vers: Anyagi hatalmára büszkén Kārtavīryārjuna rávette az embereit, hogy lopják el Jamadagni kāmadhenuját. Katonái így a bőgő kāmadhenut borjával az oldalán erőnek erejével Māhiṣmatība, Kārtavīryārjuna fővárosába vitték.
9.15.27. vers: Miután Kārtavīryārjuna a kāmadhenuval együtt távozott, Paraśurāma, Jamadagni legkisebb fia visszatért az āśramába. Amikor meghallotta, milyen gyalázatos tettet követett el Kārtavīryārjuna, olyan dühös lett, mint egy kígyó, amelyre rátapostak.
9.15.28. vers: Az Úr Paraśurāma megragadta félelmetes bárdját, pajzsát, íját és nyílvesszővel teli tegezét, és ádáz dühében Kārtavīryārjuna nyomába eredt, ahogyan az oroszlán veszi üldözőbe az elefántot.
9.15.29. vers: Amikor Kārtavīryārjuna király megérkezett fővárosába, Māhiṣmatī Purība, látta, hogy az Úr Paraśurāma, a Bhṛgu-dinasztia legkiválóbb sarja üldözi őt bárddal, pajzzsal, íjjal és nyilakkal a kezében. Az Úr Paraśurāmát fekete őzbőr fedte, tincsekben összetapadt haja pedig olyan volt, akár a napfény.
9.15.30. vers: Amikor Kārtavīryārjuna meglátta Paraśurāmát, nyomban inába szállt a bátorsága, és számtalan elefántot, szekeret, lovat és gyalogos katonát küldött buzogányokkal, kardokkal, nyilakkal, ṛṣṭikkel, śataghnikkal, śaktikkal és sok hasonló harceszközzel felfegyverkezve, hogy vívjanak meg vele. Tizenhét teljes akṣauhiṇī katonát sorakoztatott fel, hogy útját állja Paraśurāmának. Az Úr Paraśurāma azonban egymaga végzett mindannyiukkal.
9.15.31. vers: Az Úr Paraśurāma, aki jól értett az ellenfél haderejének pusztításához, az elme és a szél sebességével harcolt, bárdjával [a paraśuval] aprítva ellenségeit. Bárhová ment, hullott az ellenség, amint lenyeste lábukat, karjukat és vállukat, megölte szekérhajtóikat, s végzett minden állatukkal, az elefántokkal és a lovakkal.
9.15.32. vers: Az Úr Paraśurāma bárdját forgatva, nyílvesszőit kilőve aprította Kārtavīryārjuna katonáinak pajzsait, lobogóit, nyílvesszőit és testeit, akik elestek a csatatéren, vérükkel áztatva a földet. Kārtavīryārjuna a veszteség láttán dühtől tajtékozva futott a csatatérre.
9.15.33. vers: Ekkor Kārtavīryārjuna ezer karjával egyszerre illesztett nyilakat ötszáz íjába, hogy megölje az Úr Paraśurāmát. Az Úr Paraśurāma azonban, a legkiválóbb harcos egyetlen egy íjjal annyi nyílvesszőt lőtt ki, amely elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy azonnal darabokra vágja Kārtavīryārjuna kezében az összes nyilat és íjat.
9.15.34. vers: Amikor nyilai darabokra törtek, Kārtavīryārjuna fákat és hegyeket tépett ki gyökerestől a saját kezével, és újra hevesen az Úr Paraśurāma felé indult, hogy végezzen vele. Paraśurāma azonban ekkor bárdjával, hatalmas erővel levágta Kārtavīryārjuna karjait, ahogyan valaki egy kígyónak nyesi le a csuklyáit.
9.15.35-36. vers: Paraśurāma ezután úgy vette fejét Kārtavīryārjunának, aki már a karjait is elvesztette, mintha egy hegycsúcsot vágna le. Amikor Kārtavīryārjuna tízezer fia látta, hogy apjuk elesett, félelmükben mind elmenekültek. Miután Paraśurāma végzett az ellenséggel, kiszabadította a kāmadhenut, amely oly sok megpróbáltatáson ment keresztül, aztán borjával együtt hazavitte otthonába, s átadta apjának, Jamadagninak.
9.15.37. vers: Paraśurāma elmesélte apjának és fivéreinek, hogyan ölte meg Kārtavīryārjunát. Tettei hallatán Jamadagni így szólt fiához:
9.15.38. vers: Ó, nagy hős, kedves fiam, Paraśurāma! Ok nélkül törtél a király életére, akit valamennyi félisten megtestesülésének tartanak, s ezzel bűnt követtél el.
9.15.39. vers: Kedves fiam! Mi mindnyájan brāhmaṇák vagyunk, és a megbocsátás tulajdonságával szolgáltunk rá arra, hogy az emberek imádnak bennünket. Az Úr Brahmā, az univerzum legfelsőbb lelki tanítómestere is e tulajdonságának köszönheti helyzetét.
9.15.40. vers: A brāhmaṇának kötelessége, hogy rendelkezzen a megbocsátás tulajdonságával, amely oly ragyogó, akár a nap. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Hari elégedett azokkal, akik megbocsátóak.
9.15.41. vers: Kedves fiam! Megölni egy olyan királyt, aki az uralkodó, súlyosabb bűn, mint egy brāhmaṇának törni az életére. Ám ha most Kṛṣṇa-tudatúvá válsz, és imádni kezded a szent helyeket, jóvá teheted ezt a nagy bűnt.