HU/SB 5.2: Agnidhra Maharaja cselekedetei
5.2.1. vers: Śrī Śukadeva Gosvāmī így folytatta: Miután apja, Priyavrata Mahārāja elvonult, hogy a lemondások végzésével a lelki élet útjára lépjen, fia, Āgnīdhra király tökéletesen eleget tett utasításainak. Szigorúan követte a vallás elveit, és teljes védelmet biztosított Jambūdvīpa lakóinak, mintha csak saját fiai lettek volna.
5.2.2. vers: Āgnīdhra Mahārāja egy tökéletes fiat szeretett volna, s arra vágyott, hogy a Pitṛlokán élhessen, ezért egyszer az Úr Brahmāt, az anyagi teremtésért felelős személyiségek urát kezdte imádni. A Mandara-hegy egyik völgyébe vonult, ahová a mennyei bolygók leányai szoktak lejönni sétálni. Kerti virágokat gyűjtött és más szükséges kellékeket, majd szigorú lemondásba és imádatba kezdett.
5.2.3. vers: Az Úr Brahmā, az első és leghatalmasabb teremtett lény az univerzumban megértette Āgnīdhra király vágyát. Kiválasztotta hívei közül a legkiválóbb táncosnőt, akit Pūrvacittinek hívtak, s a királyhoz küldte.
5.2.4. vers: Az apsarā, akit az Úr Brahmā küldött, egy gyönyörű kertben sétálgatott, közel ahhoz a helyhez, ahol a király meditált és imádatát végezte. A ligetet a fák sűrű zöld lombja és az aranyszínű folyondárok csodálatossá tették. Madarak éltek ott párjaikkal, köztük pávák is, egy tóban pedig kacsák és hattyúk úszkáltak, édesen énekelve. A növények, a tiszta víz, a lótuszvirágok és a számtalan madár édes dala tündérkertet varázsolt a ligetből.
5.2.5. vers: Ahogyan Pūrvacitti gyönyörűen, a maga sajátos módján haladt az úton, bokáján a csodálatos ékszerek minden lépésnél megcsendültek. Āgnīdhra herceg az érzékein uralkodva, félig nyitott szemmel a yogába merült, lótuszszemével mégis megpillantotta őt. Amikor pedig meghallotta bokacsengettyűinek édes csilingelését, kicsit jobban kinyitotta szemét, s látta, hogy a lány egészen közel jár.
5.2.6. vers: Az apsarā, akár egy méh, beszívta a gyönyörű és csábító virágok illatát. Játékos mozdulataival, szemérmességével, alázatával, pillantásaival, a beszéd közben az ajkairól áradó végtelenül kellemes hanggal és testének mozdulataival ember és félisten elméjét és szemét egyaránt elbűvölte. Tulajdonságaival utat nyitott a kezében virágnyilat tartó Kāmadevának, hogy a hallás útján hatoljon a férfiak elméjébe. Amikor beszélt, úgy tűnt, ajkairól nektár csordul. Amikor levegőt vett, a méhek, akik őrülten vágytak leheletének ízére, gyönyörű, lótuszhoz hasonlatos szemei körül röpdöstek. A méhek zavarták őt, ezért megszaporázta lépteit, ám ahogy felemelte lábát, hogy gyorsan továbblépjen, hajának, a csípőjét körülölelő övnek és vizeskorsókhoz hasonlatos melleinek a mozgása kimondhatatlanul gyönyörűvé és vonzóvá tette. Úgy tűnt, Kāmadevának, a leghatalmasabbnak enged utat. A herceg, akit a látvány szinte megbénított, így szólt:
5.2.7. vers: A herceg tévedésből így szólította meg az apsarāt: Ó, legkiválóbb szent, ki vagy? Miért jöttél erre a hegyre, és mit szándékozol tenni itt? Talán az Istenség Legfelsőbb Személyisége illuzórikus energiáinak egyike vagy? Úgy látom, két húr nélküli íjat viszel. Mi célból tartod őket magadnál? Te magad fogod használni, vagy egy barátodnak viszed? Biztosan azért vannak veled, hogy elpusztítsd velük a megvadult állatokat az erdőben.
5.2.8. vers: Aztán Āgnīdhra Pūrvacitti ragyogó szemébe nézett, s így szólt: Kedves barátom, két nagyon erős nyilad van: csillogó szemeid. A nyilak tollai olyanok, akár a lótuszvirág szirmai, s bár nincsen száruk, mégis nagyon gyönyörűek és nagyon hegyesek. Igazán békésnek látszanak, ezért aztán úgy tűnik, nem fogod kilőni őket senkire. Biztosan azért sétálsz ebben az erdőben, hogy valakit lenyilazz, de nem tudom, ki lehet az. Értelmem tompa, és nem tudok harcba szállni veled. Valóban, senki sem mérheti erejét a tiédhez, ezért imádkozom, hogy hatalmad szerencsét hozzon nekem.
5.2.9. vers: A Pūrvacitti nyomában rajzó méhek láttán Āgnīdhra Mahārāja így szólt: Kedves uram! A tested körül szálldosó méhek olyanok, mintha tanítványok vennék körül imádandó személyed. Szüntelenül a Sāma Véda és az Upaniṣadok mantráit éneklik, s így imákat ajánlanak neked. Ahogyan a nagy bölcsek a védikus írások különféle ágaihoz folyamodnak, úgy élvezik a méhek a hajadból hulló virágok záporát.
5.2.10. vers: Ó, brāhmaṇa, egyedül bokacsengettyűid csilingelését hallom! Olyan, mintha a csengettyűkben a tittiri madarak csivitelnének egymásnak. Alakjukat nem látom, mégis hallom, ahogy csiripelnek. Ha gyönyörűséges, telt csípődet nézem, látom, hogy a szépséges kadamba virág színét viseli, derekadat pedig izzó parázsöv veszi körül. Azt hiszem, elfelejtettél felöltözni!
5.2.11. vers: Āgnīdhra aztán Pūrvacitti domború kebleit dicsőítette. Így szólt: Kedves brāhmaṇám! Milyen karcsú a derekad, ám nagy nehézségek árán mégis két kürtöt viszel óvatosan, amelyek megragadták szememet. Mi van abban a két kürtben? Olyan, mintha illatos piros port szórtál volna rájuk, olyan port, amely a kelő reggeli naphoz hasonlatos. Ó, végtelenül szerencsés! Áruld el, kérlek, honnan származik ez a por, aminek illata egész āśramámat, hajlékomat betölti?
5.2.12. vers: Ó, legjobb barát! Mutasd meg, kérlek, hol laksz! El sem tudom képzelni, hogyan lehetnek az ott élőknek olyan csodálatos testi vonásaik, mint a te domború kebleid, amelyek felkavarják azoknak az elméjét és szemeit, akik meglátják őket, ahogyan engem is felkavartak! Édes szavaikból és kedves mosolyukból ítélve azt hiszem, ajkukról bizonyára nektár csordogál.
5.2.13. vers: Kedves barátom! Mit eszel, hogy fenntartsd testedet? Mivel bételt rágsz, kellemes illat árad a szádból. Ez azt bizonyítja, hogy mindig a Viṣṇunak ajánlott étel maradékait fogyasztod, sőt minden bizonnyal az Úr Viṣṇu testének kiterjedése vagy. Az arcod oly gyönyörű, mint egy szép tó. Drágakövekkel kirakott fülbevalóid két csillogó cápára hasonlítanak, melyek Viṣṇuhoz hasonlóan nem pislognak, szemed pedig olyan, mint két ficánkoló hal. Egyszerre két cápa és két ficánkoló hal úszik arcod tavában. Mellettük fehér fogsorod olyan, mintha gyönyörű hattyúk sorakoznának a vízen, kusza hajad pedig egy méhrajhoz hasonlít, amely arcod szépsége nyomában jár.
5.2.14. vers: Elmém már nyugtalan, s ahogy lótuszhoz hasonlatos tenyereddel egy labdát pattogtatsz, szememet szintén felizgatod. Göndör, fekete hajad összekuszálódott, de egy csöppet sem törődsz vele, hogy rendbe hozd. Nem fogod megigazítani? Mint a nőkhöz ragaszkodó férfi, úgy próbálja a legravaszabb szél levenni alsóruhádat. Nem bánod?
5.2.15. vers: Ó, lemondásokat végzők legkiválóbbja! Honnan kaptad csodálatos szépséged, amely megsemmisíti mások lemondásait? Hol tanultad ezt a művészetet? Milyen lemondásokat végeztél, kedves barátom, hogy ilyen szépségre tettél szert? Azt kívánom, maradj velem áldozatokat és vezekléseket végezni, hiszen lehetséges, hogy örömet okoztam az univerzum teremtőjének, az Úr Brahmānak, s azért küldött téged, hogy a feleségem légy.
5.2.16. vers: Az Úr Brahmā, akit a brāhmaṇák imádnak, nagyon kegyesen nekem adott téged — ezért találkoztam veled. Nem akarok többé lemondani a társaságodról. Rabul ejtetted elmémet és szememet, és semmi nem távolíthatja el őket tőled. Ó, gyönyörű, domború keblű leány, a követőd vagyok! Oda vihetsz, ahová akarsz, s barátaid is jöhetnek utánam.
5.2.17. vers: Śukadeva Gosvāmī folytatta: Āgnīdhra Mahārāja, akinek intelligenciája olyan volt, mint a félisteneké, ismerte a művészetét, hogyan kell a nőknek hízelegni, s tudta, hogyan kell megnyerni őket. Kéjes szavaival így elégedetté tette a mennyei leányt, s elnyerte kegyét.
5.2.18. vers: Āgnīdhrának, Jambūdvīpa királyának és minden hős urának intelligenciája, tudása, fiatalsága, szépsége, viselkedése, gazdagsága és nagylelkűsége elbűvölte Pūrvacittit, ezért sok-sok ezer évig élt vele, nagy pompa közepette, földi és mennyei örömöket élvezve.
5.2.19. vers: Āgnīdhra Mahārāja, a nagy király kilenc fiút nemzett Pūrvacitti méhében: Nābhit, Kiṁpuruṣát, Harivarṣát, Ilāvṛtát, Ramyakát, Hiraṇmayát, Kurut, Bhadrāśvát és Ketumālát.
5.2.20. vers: Pūrvacitti kilenc éven át minden évben egy fiút hozott a világra, de miután felnőttek, otthon hagyta őket, s újra az Úr Brahmāhoz ment, hogy imádja őt.
5.2.21. vers: Āgnīdhra fiai anyjuk tején nőttek föl, ezért mindannyiuk teste erős, jó felépítésű volt. Apjuk mindegyiküknek adott egy-egy királyságot Jambūdvīpa területén, s a birodalmakat fiairól nevezte el. Így uralkodtak Āgnīdhra fiai az apjuktól kapott birodalmak fölött.
5.2.22. vers: Miután Pūrvacitti elment, Āgnīdhra király kéjes vágyai nem csillapodtak, s örökké rá gondolt. Így aztán a Védák leírásainak megfelelően halála után mennyei feleségének bolygójára került. Ez a bolygó, amelyet Pitṛlokának neveznek, az a hely, ahol a pitāk, az ősatyák élnek nagy boldogságban.
5.2.23. vers: Apjuk eltávozása után a kilenc fivér feleségül vette Meru kilenc leányát, Merudevīt, Pratirūpāt, Ugradaṁṣṭrīt, Latāt, Ramyāt, Śyāmāt, Nārīt, Bhadrāt és Devavītit.