HU/SB 5.5: Az Úr Rsabhadeva a fiait tanítja
5.5.1. vers: Az Úr Ṛṣabhadeva így szólt a fiaihoz: Kedves fiaim! Azok közül az élőlények közül, akik anyagi testet fogadtak el ebben a világban, annak, aki emberi testbe került, nem szabad éjt nappallá téve robotolnia pusztán az érzékkielégítésért, amiben még a kutyáknak és az ürülékevő disznóknak is részük van. Lemondást és vezeklést kell végeznie, hogy elérje az odaadó szolgálat isteni állapotát. Ilyen tettekkel megtisztítja a szívét, s ha ez megtörténik, akkor örök, gyönyörteli élet vár rá, amely felülmúlja az anyagi boldogságot, és sohasem ér véget.
5.5.2. vers: Az anyag börtönéből kivezető útra egyedül a fejlett lelki szinten álló személyiségeknek végzett szolgálattal juthatunk el, akik imperszonalisták és bhakták. Akár az Úr létébe akar olvadni valaki, akár az Istenség Személyisége társaságára vágyik, a mahātmākat kell szolgálnia. Akik nem törődnek ezekkel a tettekkel, és olyan emberekkel tartanak kapcsolatot, akik a nők és a nemi élet rabjai, azok számára nyitva áll az út a pokol felé. A mahātmāk mindenkit egyformának tekintenek, s nem látnak különbséget egyik és másik élőlény között. Nagyon békések, és teljesen átadják magukat az odaadó szolgálatnak. Mentesek a dühtől, mindenki boldogulása érdekében cselekszenek, és sohasem viselkednek elítélendően. Az ilyen embereket mahātmāknak nevezik.
5.5.3. vers: Akik szeretnék felébreszteni a Kṛṣṇa-tudatukat, és erősíteni akarják Isten iránti szeretetüket, azok semmi olyat nem szeretnek tenni, ami nem áll kapcsolatban Kṛṣṇával. Nem szeretnek olyan emberekkel találkozni, akiket egyedül testük fenntartása, az evés, az alvás, a párzás és a védekezés érdekel. Nem ragaszkodnak az otthonukhoz, még ha családosok, akkor sem. Nem ragaszkodnak a feleségükhöz, a gyermekeikhez, a barátaikhoz vagy a vagyonukhoz sem, ugyanakkor nem tekintenek közömbösen kötelességük végrehajtására. Az ilyen emberek épp csak annyi pénzt gyűjtenek össze, amelynek a segítségével testüket és lelküket együtt tudják tartani.
5.5.4. vers: Amikor valaki az érzékkielégítést tekinti az élete céljának, kétségtelenül megőrül a materialista életért, és a legkülönfélébb bűnöket követi el. Nem tudja, hogy múltbeli tettei miatt már kapott egy testet, ami ideiglenes ugyan, mégis minden szenvedésének az okozója. Az élőlénynek valójában nem kellett volna anyagi testet öltenie — csupán az érzékkielégítés érdekében kapta meg ezt a lehetőséget. Ezért azt hiszem, nem illő egy intelligens emberhez, hogy újra az érzékkielégítés tetteibe merüljön, melyek következtében örökké újabb és újabb anyagi testet kap.
5.5.5. vers: Mindaddig, amíg valaki nem tesz fel kérdéseket az élet lelki értékeiről, élete vereségnek számít, és örökké szenvednie kell a tudatlanságból származó gyötrelmektől. Legyen a karma bűnös vagy jámbor, mindenképpen visszahatást eredményez. Ha valaki karmát végez, elméjét karmātmakának nevezik, olyan elmének, melyet gyümölcsöző tettek árnyékolnak be. Amíg az elme tisztátalan, a tudat sem tiszta, s amíg az ember gyümölcsöző cselekedeteket végez, addig arra kényszerül, hogy anyagi testet fogadjon el.
5.5.6. vers: Amikor az élőlényt a tudatlanság kötőereje fedi be, nem érti meg sem az egyéni, sem a legfelsőbb élőlényt, és elméjét a gyümölcsöző cselekedetek tartják rabságban. Amíg tehát valakiben nincs szeretet az Úr Vāsudeva iránt, aki nem különbözik Tőlem, az nem szabadul fel, hanem kénytelen újra és újra anyagi testet elfogadni.
5.5.7. vers: Hiába nagyon művelt és bölcs valaki, őrült, ha nem érti meg, hogy az érzékkielégítésre törekedve csupán az idejét vesztegeti. Valódi érdekéről megfeledkezve az anyagi világban akar boldog lenni, s minden gondolata az otthona körül forog, ami a nemi kapcsolaton alapszik, s ami oly sok anyagi szenvedést okoz neki. Ha így cselekszik, nem különb egy ostoba állatnál.
5.5.8. vers: Az anyagi lét alapelve a férfi és a nő közötti vonzódás. E tévfelfogás miatt, amely összekötözi a férfi és a nő szívét, az ember vonzódni kezd testéhez, otthonához, tulajdonához, gyermekeihez, rokonaihoz és vagyonához. Egyre nagyobb illúzióban él, s az „én és enyém” felfogás szerint gondolkodik.
5.5.9. vers: Amikor az anyagi élet útvesztőjébe bonyolódott ember szívében a múltbeli tettek okozta szoros csomó meglazul, megválik az otthonhoz, a feleséghez és a gyermekekhez fűződő ragaszkodásától. Ily módon feladja az illúzió alapelvét [én és enyém], felszabadul, s visszatér a transzcendentális világba.
5.5.10-13. vers: Ó, fiaim! El kell fogadnotok egy kiváló paramahaṁsát, egy lelki tanítómestert, aki a lelki élet fejlett szintjén áll. Hiteteket Belém kell vetnetek, és Engem kell szeretnetek, az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. Vessétek meg az érzékkielégítést, és tűrjétek el az öröm és fájdalom kettősségeit, amelyek olyanok, mint a tél és a nyár váltakozása. Próbáljátok megérteni az élőlények nyomorúságát, akik még a felsőbb bolygórendszerekben is szenvednek. Tegyetek fel filozófiai kérdéseket az igazságot illetően, végezzetek lemondásokat és vezekléseket az odaadó szolgálat érdekében! Hagyjatok fel az érzékkielégítésre tett törekvéssel, és adjátok át magatokat az Úr szolgálatának! Hallgassátok az Istenség Legfelsőbb Személyiségével kapcsolatos beszélgetéseket, és mindig keressétek a bhakták társaságát! Énekeljetek a Legfelsőbb Úrról, dicsőítsétek Őt, és tekintsetek mindenkit egyenlőnek a lelki síkon! Adjátok fel az ellenségeskedést, győzzétek le a dühöt és a bánatot! Ne azonosítsátok többé az önvalót a testtel és az otthonnal, és olvassátok a kinyilatkoztatott szentírásokat! Éljetek magányos helyen, és végezzétek azt a folyamatot, amelynek a segítségével teljes mértékben uralkodni tudtok az életlevegőn, az elméteken és az érzékeiteken! Legyen töretlen hitetek a kinyilatkoztatott írásokban, a védikus irodalomban, és tartsátok be a nőtlenségi fogadalmat! Végezzétek előírt kötelességeiteket, és kerüljétek el a fölösleges beszédet! Gondoljatok mindig az Istenség Legfelsőbb Személyiségére, s így a megfelelő forrásból tegyetek szert tudásra! Türelemmel és lelkesedéssel a bhakti-yogát gyakorolva megvilágosodtok majd, és képesek lesztek megválni a hamis egótól.
5.5.14. vers: Kedves fiaim, cselekedjetek tanácsaim szerint! Legyetek nagyon óvatosak! Ezen az úton meg fogtok szabadulni a gyümölcsöző cselekedetekre irányuló vágy tudatlanságától, és elvágjátok a szívetekben lévő kötelékek csomóját. A további fejlődés érdekében fel kell adnotok az eszközt is, ami azt jelenti, hogy nem szabad ragaszkodnotok magához a felszabadulás folyamatához sem.
5.5.15. vers: Aki komolyan vissza akar térni Istenhez, annak az Istenség Legfelsőbb Személyisége kegyét kell a summum bonumnak és az élet legfőbb céljának tekintenie. Ha apa, aki fiait neveli, ha lelki tanítómester, aki tanítványait oktatja, vagy király, aki népét tanítja, úgy kell tanítania őket, ahogyan Én tanácsoltam. Sohasem szabad haragosnak lennie, és nem szabad abbahagynia tanítványai, fiai vagy alattvalói tanítását még akkor sem, ha azok néha képtelenek követni utasításait. A jámbor és bűnös tettekbe merülő tudatlan embereknek mindenképpen odaadó szolgálatot kell végezniük, s el kell kerülniük a gyümölcsöző cselekedeteket. Mi haszna, ha valaki tanítványát, fiát vagy alattvalóját, aki elvesztette transzcendentális látását, a karma tetteinek börtönébe veti? Olyan ez, mintha egy vak embert a sötét kúthoz vezetne, és hagyná, hogy beleessen.
5.5.16. vers: A materialista ember tudatlanságának köszönhetően mit sem tud valódi érdekéről, az élet kedvező útjáról. Kéjes vágyai az anyagi élvezethez kötözik. Minden tervét e célból szövi, s az ideiglenes érzékkielégítés érdekében létrehozza az irigyek társadalmát. Mentalitása következtében a szenvedés óceánjába veti magát, ám ostobaságában nem is tud róla.
5.5.17. vers: Hogyan biztathatná egy valóban bölcs, kegyes és a lelki élet magas szintjén álló ember gyümölcsöző tettekre azt, aki tudatlan, s ragaszkodik a saṁsāra útjához, hogy így még jobban az anyagi léthez kötözze? Ha egy vak ember a rossz úton jár, hogyan engedhetné egy jó érzésű ember, hogy tovább haladva veszélybe sodródjon? Hogyan hagyhatná, hogy folytassa útját? Egyetlen bölcs vagy kegyes ember sem tenne így.
5.5.18. vers: „Aki nem tudja felszabadítani a gondjaira bízott élőlényeket, akik az ismétlődő születés és halál útját járják, az soha ne legyen tanítómester, apa, férj, anya vagy imádandó félisten.”
5.5.19. vers: Transzcendentális testem [sac-cid-ānanda-vigraha] pontosan olyan, mint egy emberi alak, de mégsem egy anyagi emberi test, és teljesen felfoghatatlan. Engem nem a természet kényszerít arra, hogy elfogadjak egy bizonyos fajta testet — saját szabad akaratomból teszek így. Örökké bhaktáim boldogulására gondolok, ezért a szívemben, ami szintén lelki, ott rejlik az odaadó szolgálat folyamata is, ami a bhakták számára van. A vallástalanságot [az adharmát] és a nem odaadó cselekedeteket messze távol tartom a szívemtől, s nem okoznak Nekem örömet. E transzcendentális tulajdonságaim miatt az emberek úgy imádkoznak Hozzám mint Ṛṣabhadevához, az Istenség Legfelsőbb Személyiségéhez, a legkiválóbb élőlényhez.
5.5.20. vers: Drága fiaim! Mindannyian a szívemből születtetek, amely minden lelki tulajdonság bölcsője. Ne legyetek hát olyanok, mint a materialista és irigy emberek! Fogadjátok el legidősebb fivéreteket, Bharatát, aki oly kiváló az odaadó szolgálatban! Ha Bharatát szolgáljátok, azzal Engem is szolgáltok, és a népet is vezetitek.
5.5.21-22. vers: A két megnyilvánult energia [a lélek és a durva anyag] közül azok a lények, amelyek életerővel rendelkeznek [füvek, fák, zöldségek] magasabb rendűek a tompa anyagnál [a kőnél, a földnél stb.]. A mozdulatlan növényeknél magasabb rendűek a férgek és a kígyók, amelyek mozognak. A férgeknél és a kígyóknál magasabb rendűek azok az állatok, melyeknek kifejlődött az értelme. Az állatoknál magasabb rendűek az emberi lények, és az emberi lényeknél magasabb rendűek a szellemek, mert nekik nincs anyagi testük. A szellemeknél magasabb rendűek a gandharvák, náluk pedig a siddhák. A siddháknál magasabb rendűek a kinnarák, náluk pedig az asurák. Az asuráknál magasabb rendűek a félistenek, és a félistenek közül Indra, a mennyek királya a legfelsőbb. Indránál magasabb rendűek az Úr Brahmā közvetlen fiai, például Dakṣa király, és Brahmā fiai közül a legmagasabb rendű az Úr Śiva. Mivel az Úr Śiva az Úr Brahmā fia, Brahmā magasabb rendűnek számít, de még Brahmā is alacsonyabb rendű Nálam, az Istenség Legfelsőbb Személyiségénél. És amiatt, hogy Én a brāhmaṇákat szeretem, a brāhmaṇák valamennyiük közül a legkiválóbbak.
5.5.23. vers: Ó, tiszteletre méltó brāhmaṇák! Az Én véleményem szerint senki sem egyenrangú vagy magasabb rendű a brāhmaṇáknál ezen a világon. Nem találok senkit, akit hozzájuk hasonlíthatnék. Akik ismerik célomat, azok a védikus elvek szerint bemutatott szertartások után hittel és szeretettel egy brāhmaṇa száján keresztül ételt ajánlanak Nekem. Ha így adnak Nekem ételt, teljes elégedettséggel elfogyasztom, sőt, nagyobb örömöm telik abban, ha ily módon felajánlott ételt ehetek, mint ha az áldozati tűzbe ajánlott ételt fogadom el.
5.5.24. vers: A Védák az Én örök, transzcendentális hang-inkarnációim, ezért śabda-brahmának nevezik őket. E világban a brāhmaṇák alaposan tanulmányozzák a Védákat, és mivel megértik azok végkövetkeztetéseit, a megszemélyesült Védáknak kell tekinteni őket. A brāhmaṇákra a legfelsőbb, transzcendentális természeti kötőerő, a sattva-guṇa hat, ezért szilárdan uralkodnak elméjükön [śama], érzékeiken [dama], valamint igazmondóak [satya]. A Védákat azok eredeti értelme szerint beszélik el, és kegyükből [anugraha] minden feltételekhez kötött léleknek prédikálják a Védák célját. Lemondást végeznek [tapasya], türelmesek [titikṣā], és felismerik az élőlény és a Legfelsőbb Úr helyzetét [anubhava]. Ez a brāhmaṇák nyolc tulajdonsága. Az élőlények között nincs senki, aki magasabb rendű lenne a brāhmaṇáknál.
5.5.25. vers: Minden fenséggel teljes vagyok, mindenható, és magasabb rendű az Úr Brahmānál és Indránál, a mennyei bolygók királyánál. Én adom azt a boldogságot is, amihez a mennyek birodalmában és a felszabadulás által jut az ember. A brāhmaṇák azonban nem akarják, hogy anyagi kényelemmel áldjam meg őket. Nagyon tiszták, és semmit sem akarnak birtokolni, csupán odaadó szolgálatomat végzik. Mi szükség lenne hát arra, hogy valaki mástól anyagi áldást kérjenek?
5.5.26. vers: Kedves fiaim, ne legyetek irigyek egyetlen élőlényre se, se mozgóra, se mozdulatlanra! Tudnotok kell, hogy Én jelen vagyok bennük, ezért ajánljátok tiszteleteteket nekik minden pillanatban! Ha így tesztek, Nekem mutatjátok ki tiszteleteteket.
5.5.27. vers: Az érzékszervek — az elme, a látás, a szavak, a tudásszerző és cselekvő érzékek — valódi működése az, hogy egyedül az Én szolgálatomat végzik. Ha az élőlény nem így használja az érzékeit, akkor nem gondolhat arra, hogy kiszabaduljon az anyagi lét börtönéből, ami éppen olyan, mint Yamarāja erős kötele.
5.5.28. vers: Śukadeva Gosvāmī így szólt: Így tanította fiait mindenki kiváló jóakarója, a Legfelsőbb Úr, Ṛṣabhadeva. Bár tökéletesen műveltek és kulturáltak voltak, mégis oktatta őket, hogy példát mutasson, hogyan kell egy apának tanítania fiait, mielőtt visszavonul a családi élettől. A sannyāsīk, akiket már nem kötnek a gyümölcsöző tettek, és akik azután, hogy anyagi vágyaik megsemmisültek, az odaadó szolgálat útjára léptek, szintén tanulnak ezekből az utasításokból. Az Úr Ṛṣabhadeva megtanította száz fiát, akik közül a legidősebb, Bharata rendkívül fejlett bhakta és a vaiṣṇavák követője volt. Az Úr a királyi trónra ültette őt, hogy uralkodjon a világ felett. Ezek után az Úr Ṛṣabhadeva, noha otthonában maradt, úgy élt, mint egy őrült, meztelenül, zilált hajjal. Aztán az áldozati tüzet Magába fogadva elhagyta Brahmāvartát, hogy bejárja a világot.
5.5.29. vers: Az Úr Ṛṣabhadeva avadhūtaként, olyan nagy szentként élt, aki ügyet sem vet az anyagi világra. Mint vak, süket és néma ember, halott kő, szellem vagy őrült járt-kelt az emberek között, s bár az emberek így is szólították, néma maradt, és nem szólt senkihez.
5.5.30. vers: Ṛṣabhadeva vándorútja során városok, falvak, bányák, vidéki tájak, völgyek, kertek, katonai táborok, tehénistállók, tehenészek hajlékai, vándorok menedékhelyei, hegyek, erdők és remetelakok mellett haladt el. Bárhová ment, rosszindulatú emberek vették körbe, ahogyan a legyek rajzanak az erdőből jövő elefánt teste körül. Ijesztgették, megütötték, levizelték és leköpték. Néha kövekkel, ürülékkel és földdel dobálták meg, néha pedig bűzös levegőt szellentettek előtte. Örökké csúfolták és bántották, Ő azonban nem törődött semmivel, mert tudta, hogy a testnek úgyis ez a vége. Lelki szinten állt, és lelki dicsőségében ügyet sem vetett az anyagi bántalmazásokra. Teljesen megértette, hogy az anyag és a lélek különbözik egymástól, és nem testi felfogásban élt. Így járta magányosan a világot, és sohasem lett dühös senki emberfiára.
5.5.31. vers: Az Úr Ṛṣabhadevának rendkívül hosszú keze, lába és mellkasa volt. Válla, arca és végtagjai mind nagyon finomak és arányosan szimmetrikusak voltak. Ajkain szépséges természetes mosoly ült, és pirosas színben játszó szemeivel, melyek oly szélesek voltak, mint a kora reggeli harmat borította, friss lótuszvirág szirmai, még csodálatosabbnak látszott. Szemének írisze olyan szépséges volt, hogy messzire űzte mindazoknak a gondját, akik megpillantották Őt. Homloka, füle, nyaka, orra és testének többi része is mind nagyon gyönyörű volt. Kedves mosolya mindig olyan széppé varázsolta arcát, hogy az még a férjes asszonyok szívét is magával ragadta, mintha csak Kāmadeva nyilai találták volna el őket. Arcát dús, göndör, barna haj keretezte, ami amiatt, hogy egész testét piszok borította, s nem törődött vele, teljesen bozontos volt. Úgy festett, mint akit szellem szállt meg.
5.5.32. vers: Amikor az Úr Ṛṣabhadeva látta, hogy az emberek rossz szemmel nézik, hogy Ő a misztikus yogát gyakorolja, úgy kezdett viselkedni, mint egy piton, hogy megvédje magát támadásaiktól. Lefeküdt egy helyen, s nem mozdult onnan. Fekve evett és ivott, s amikor ürített és vizelt, belehempergett saját ürülékébe és vizeletébe, az egész testét bekenve vele, hogy az ellenséges emberek ne jöjjenek a közelébe, és ne zavarják.
5.5.33. vers: Az Úr Ṛṣabhadeva ebben az állapotban maradt, így aztán az emberek nem zavarták Őt. Ürülékének és vizeletének azonban nem volt rossz szaga, ellenkezőleg: olyan kellemes illata volt, hogy a vidéken nyolcvan mérföldről érezni lehetett.
5.5.34. vers: Az Úr Ṛṣabhadeva aztán a tehenek, az őzek és varjak viselkedését utánozta. Néha mozgott vagy sétált, néha csak egy helyben ült vagy lefeküdt, s éppen úgy viselkedett, mint a tehenek, az őzek és a varjak. Evett és ivott, ürített és vizelt — így csapta be az embereket.
5.5.35. vers: Ó, Parīkṣit király! Az Úr Ṛṣabhadeva, az Úr Kṛṣṇa részleges kiterjedése csodálatos tetteket hajtott végre, csupán azért, hogy megmutassa a yogīknak a misztikus yoga útját. Ő Maga volt a felszabadulás Ura, és teljes transzcendentális gyönyörbe merült, ami minden pillanatban az ezerszeresére nőtt. Az Úr Ṛṣabhadeva eredeti forrása nem más, mint az Úr Kṛṣṇa, Vāsudeva, Vasudeva fia. Örök helyzetüket tekintve nincs különbség közöttük, ezért az Úr Ṛṣabhadeván megmutatkoztak a szeretet jelei, a sírás, a nevetés és a remegés. Mindig transzcendentális szeretet töltötte el s így automatikusan szert tett minden misztikus képességre: az elme sebességével tudott utazni a világűrben, bárhol meg tudott jelenni, illetve bárhonnan el tudott tűnni, képes volt behatolni mások testébe, és nagyon távoli dolgokat is meglátott. Noha rendelkezett e képességekkel, sohasem használta fel ezeket.