HU/SB 7.5: Prahlada Maharaja, Hiranyakasipu szent fia
7.5.1. vers: Nārada Muni, a nagy szent így szólt: A démonok, akiknek a vezére Hiraṇyakaśipu volt, Śukrācāryát nevezték ki papjuknak a rituális szertartásokhoz. Śukrācārya két fia, Ṣaṇḍa és Amarka Hiraṇyakaśipu palotájának közelében lakott.
7.5.2. vers: Prahlāda Mahārāja már jól ismerte az odaadó élet tudományát, de amikor apja Śukrācārya két fiához küldte, hogy tanuljon tőlük, a két tanító felvette iskolájába az asurák többi fiával együtt.
7.5.3. vers: Prahlāda ugyan meghallgatta és visszamondta a politikáról és a gazdaságtanról szóló tudnivalókat, melyekre tanítói oktatták, ám látta, hogy a politikai filozófia azt jelenti, hogy van, akit az ember a barátjának tekint, és van, akit az ellenségének, s ezért nem tetszett neki.
7.5.4. vers: Kedves Yudhiṣṭhira királyom! Egy napon a démonok fejedelme, Hiraṇyakaśipu ölébe vette fiát, Prahlādát, és nagy szeretettel megkérdezte tőle: „Kedves fiam, kérlek, mondd meg nekem, mi az, amit a legjobbnak tekintesz abból, amit a tanítóidtól megtanultál!”
7.5.5. vers: Prahlāda Mahārāja így válaszolt: Ó, legkiválóbb asura, démonok fejedelme! Lelki tanítómesteremtől azt hallottam, hogy aki elfogadott egy átmeneti testet és egy átmeneti családi életet, azt minden bizonnyal aggodalmak gyötrik, mert egy sötét kútba esett, amelyben nincs víz, csupán szenvedés. Az embernek hátat kell fordítania ennek, s az erdőbe [vana] kell vonulnia. Vṛndāvanába kell tehát mennie, ahol mindent a Kṛṣṇa-tudat itat át, s ott oltalmat kell keresnie az Istenség Legfelsőbb Személyiségénél.
7.5.6. vers: Nārada Muni így folytatta: Amikor Prahlāda Mahārāja az odaadó szolgálat során elérhető önmegvalósítás útjáról beszélt, s így hűséges maradt apja ellenségeinek táborához, Hiraṇyakaśipu, a démonok fejedelme fia szavai hallatán felnevetett, s így szólt: „Így szennyezik be a gyermekek értelmét az ellenség szavai!”
7.5.7. vers: Hiraṇyakaśipu így szólt szolgáihoz: Kedves démonok! Biztosítsatok teljes védelmet a fiú számára a guru-kulában, ahol tanul, hogy értelmére ne legyenek még nagyobb hatással a vaiṣṇavák, akik álruhában odamehetnek!
7.5.8. vers: Amikor Hiraṇyakaśipu szolgái visszavitték a kis Prahlādát a guru-kulába [ahol a brāhmaṇák a gyermekeket tanították], a démonok papjai, Ṣaṇḍa és Amarka megnyugtatták őt. Kedves hangon, gyengéd szavakkal a következőket kérdezték tőle:
7.5.9. vers: Kedves Prahlāda, béke és szerencse legyen veled! Kérlek, ne hazudj, csak az igazat válaszold! Ezek a fiúk, akiket itt látsz, nem olyanok, mint te, mert nem beszélnek olyan különösen. Kitől tanultad ezeket a dolgokat? Hogyan szennyeződött be így az értelmed?
7.5.10. vers: Ó, családod csillaga! Te magad vagy az oka, hogy értelmedet ilyen fertőzés támadta meg, vagy az ellenség tette? A tanítóid vagyunk, és nagyon szeretnénk megtudni! Arra kérünk, mondd meg az igazat!
7.5.11. vers: Prahlāda Mahārāja így válaszolt: Hadd ajánljam tiszteletteljes hódolatomat az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, akinek külső energiája az emberek értelmét megtévesztve létrehozta a „barátom” és „ellenségem” megkülönböztetéseket! Most mindezt magam tapasztalom, noha hallottam már erről a hiteles forrásokból.
7.5.12. vers: Amikor az Istenség Legfelsőbb Személyisége odaadó szolgálata következtében elégedett az élőlénnyel, az élőlényből paṇḍita lesz, és nem tesz többé különbséget ellenségek, barátok és saját maga között. Okosan így gondolkodik: „Mindannyian Isten örök szolgái vagyunk, és ezért nem különbözünk egymástól.”
7.5.13. vers: Akik mindig az „ellenség” és „barát” kategóriáiban gondolkodnak, képtelenek felfedezni magukban a Felsőlelket. Azonban nemcsak ők, hanem még az olyan kiváló személyiségek is, mint az Úr Brahmā, akik nagyon jól ismerik a védikus írásokat, néha zavarba jönnek az odaadó szolgálat elveinek követése során. Az az Istenség Legfelsőbb Személyisége, aki megteremtette ezt a helyzetet, adta meg nekem az értelmet, hogy annak az oldalára álljak, akit ti az ellenségeteknek neveztek.
7.5.14. vers: Ó, brāhmaṇák [tanítók]! Ahogyan a mágnes vonzásában a vasdarab automatikusan a mágnes felé mozdul, úgy vonzza az én tudatomat is — melyet saját akaratából megváltoztatott — az Úr Viṣṇu, aki korongot tart a kezében. Nem vagyok tehát független.
7.5.15. vers: Nārada Muni, a nagy szent így folytatta: Miután mindezt elmondta tanítóinak, Ṣaṇḍának és Amarkának, Śukrācārya vér szerinti fiainak, Prahlāda Mahārāja elhallgatott. A két állítólagos brāhmaṇa ekkor nagyon dühös lett rá. Mivel Hiraṇyakaśipu szolgái voltak, nagyon elkeseredtek, és hogy megbüntessék Prahlāda Mahārāját, a következőképpen szóltak:
7.5.16. vers: Ó, adjatok azonnal egy botot! Ez a Prahlāda beszennyezi nevünket és szégyent hoz ránk! Megrontott értelme miatt üszök lett ő a démonok dinasztiájában! Most a politikai diplomácia négy fajtája közül a negyediket alkalmazva kell vele elbánnunk!
7.5.17. vers: Ez a bitang Prahlāda olyan, mint egy tüskés fa a szantálerdőben! Ahhoz, hogy kivágjuk a szantálfákat, fejszére van szükség, és a tüskés fa éppen alkalmas arra, hogy nyelet készítsünk belőle. Az Úr Viṣṇu az a fejsze, amely kivágja a démonok családjának szantálerdejét, és ez a Prahlāda a fejsze nyele.
7.5.18. vers: Ṣaṇḍa és Amarka, Prahlāda Mahārāja tanítói a legkülönfélébb módszerekkel szidták és fenyegették tanítványukat, és tanítani kezdték a vallás, az anyagi gyarapodás és az érzékkielégítés útjáról. Így oktatták őt.
7.5.19. vers: Telt-múlt az idő, és a két tanító, Ṣaṇḍa és Amarka úgy vélték, hogy Prahlāda Mahārāja már elegendő oktatásban részesült a diplomácia terén, azaz megtanulta, hogyan békítse meg a nép vezetőit, hogyan tegye őket elégedetté jól jövedelmező állások felkínálásával, hogyan ossza meg a hatalmat és uralkodjon felettük, és hogyan büntesse meg őket, ha engedetlenek. Aztán egy nap, miután anyja megmosdatta, szép ruhába öltöztette és illendően felékesítette gyermekét, Prahlādát az apja elé vitték.
7.5.20. vers: Amikor Hiraṇyakaśipu látta, hogy gyermeke a lábához borul és a hódolatát ajánlja, szerető apaként azonnal áldásait adta a gyermekre, és a karjaiba zárta. Természetes, hogy egy apa örül, amikor megöleli a fiát, ezért Hiraṇyakaśiput is nagy boldogság töltötte el.
7.5.21. vers: Nārada Muni így folytatta: Kedves Yudhiṣṭhira királyom! Hiraṇyakaśipu ölébe ültette Prahlāda Mahārāját, és mélyen beszívta fejének illatát. Miközben szeméből szerető könnyek csordultak ki, és megnedvesítették a gyermek mosolygó arcát, a következőképpen szólt fiához:
7.5.22. vers: Hiraṇyakaśipu így szólt: Kedves Prahlādám, drága fiam, ó, hosszú életű! Sok idő eltelt, és sok mindenről hallottál tanáraidtól. Kérlek, mondd el nekem most, hogy véleményed szerint mi a legjava ennek a tudásnak!
7.5.23-24. vers: Prahlāda Mahārāja így szólt: Hallani és énekelni az Úr Viṣṇu transzcendentális szent nevéről, formájáról, jellemzőiről, személyes tulajdonáról és kedvteléseiről, emlékezni rájuk, szolgálni az Úr lótuszlábát, tisztelettel imádni az Urat a tizenhatféle kellékkel, imákat mondani az Úrhoz, a szolgájává válni, a legjobb barátunknak tekinteni Őt és mindenünket átadni Neki (más szóval szolgálni Őt a testünkkel, az elménkkel és a szavainkkal) — ez a kilenc folyamat tiszta odaadó szolgálatnak számít. Aki az életét annak szenteli, hogy e kilenc folyamaton keresztül Kṛṣṇát szolgálja, azt a legműveltebbnek kell tekinteni, mert tökéletes tudásra tett szert.
7.5.25. vers: Amikor fia, Prahlāda szájából Hiraṇyakaśipu ezeket a szavakat hallotta az odaadó szolgálatról, éktelen haragra gerjedt. Ajkai remegni kezdtek, s a következőképpen szólt Ṣaṇḍához, guruja, Śukrācārya fiához:
7.5.26. vers: Ó, brāhmaṇa hitvány sarja! Nem engedelmeskedtél a parancsomnak, és az ellenségeim táboránál kerestél menedéket! Az odaadó szolgálatra tanítottad ezt a szerencsétlen fiút! Mi ez az ostobaság?
7.5.27. vers: Akik bűnösök, azokon egy idő után különféle betegségek ütköznek ki. Ezen a világon sok csaló barát él álruhában, de képmutató viselkedésük miatt végül róluk is kiderül, hogy valójában ellenségek.
7.5.28. vers: Śukrācāryának, Hiraṇyakaśipu lelki tanítómesterének a fia így szólt: Ó, Indra király ellensége, ó, fejedelem! Nem én tanítottam arra a fiadat, Prahlādát, amiről beszél, és nem is más tette ezt! Az ösztönös odaadó szolgálat természetesen alakult ki benne. Kérlek hát, csillapodj, és ne vádolj minket fölöslegesen! Nem helyes egy brāhmaṇát így megsérteni.
7.5.29. vers: Śrī Nārada Muni így folytatta: Hiraṇyakaśipu meghallgatta a tanító válaszát, s aztán újra fiához, Prahlādához fordult: „Te átkozott — mondta neki —, családunk szégyenfoltja! Ha nem a tanáraidtól tanultad mindezt, akkor kitől?”
7.5.30. vers: Prahlāda Mahārāja így válaszolt: Megzabolázatlan érzékeiknek köszönhetően a materialista élethez túlságosan ragaszkodó emberek a pokoli lét felé haladnak, és újra meg újra a már megrágottat rágják. Sohasem ébred bennük vonzalom Kṛṣṇa iránt sem mások tanításának hatására, sem a saját erőfeszítéseik eredményeképpen, sem a kettő együtteséből.
7.5.31. vers: Akiket az anyagi élet élvezetének tudata erősen fogva tart, és akik ezért vezetőjükként vagy gurujukként egy hasonlóan vak, a külső érzéktárgyakhoz ragaszkodó embert fogadtak el, nem érthetik meg, hogy az élet célja az, hogy hazatérjünk, vissza Istenhez, és szolgáljuk az Úr Viṣṇut. Ahogyan a vak vezette világtalan ember letér a helyes útról, s az árokba esik, úgy azt, aki anyagi ragaszkodással van teli, s akit szintén olyasvalaki vezet, aki ragaszkodik az anyagi világhoz, a gyümölcsöző tettek rettentő erős kötelei kötözik meg, s tovább folytatja a materialista életet, a háromféle gyötrelemtől szenvedve.
7.5.32. vers: Azokban, akik túlságosan vonzódnak a materialista élethez, nem ébredhet ragaszkodás a rendkívüli tetteiért magasztalt Úr lótuszlába iránt, ha nem hintik be testüket egy olyan vaiṣṇava lótuszlábának porával, aki tökéletesen mentes az anyagi szennyeződésektől. Az ember csak úgy szabadulhat meg az anyagi fertőzéstől, ha Kṛṣṇa-tudatossá válik, és így menedéket keres az Úr lótuszlábánál.
7.5.33. vers: Így szólt Prahlāda Mahārāja, majd elhallgatott. Ekkor Hiraṇyakaśipu a dühtől elvakultan az öléből a földre dobta.
7.5.34. vers: Hiraṇyakaśipu szeme olyan vörös volt, mint az olvadt réz. Ingerülten és haragosan a szolgáira kiáltott: Ó, démonok! Vigyétek ezt a fiút előlem! Rászolgált a halálra! Öljétek meg amint lehet!
7.5.35. vers: Ez a fiú, Prahlāda a fivérem gyilkosa, mert megtagadta a családját, hogy az ellenség, az Úr Viṣṇu odaadó szolgálatába szegődjön, mint egy cseléd!
7.5.36. vers: Még fiatal, csupán öt éves, mégis megszakította a szeretetteljes kapcsolatot apjával és anyjával. Teljesen megbízhatatlan, és nem valószínű, hogy illendően fog majd viselkedni Viṣṇuval!
7.5.37. vers: A gyógynövény az erdőben nő, s így nem tartozik egy kategóriába az emberrel, ám ha hasznos, szépen gondját viselik. Éppen így azt, aki nem tartozik a családhoz, de jót akar, ugyanúgy kell védelmeznünk, mintha saját fiunk lenne. De ha az embernek az egyik testrészét betegség mérgezte meg, le kell vágni, hogy a test többi része boldogan élhessen. A haszontalan fiút is ki kell hát tagadnunk, legyen bár a saját fiunk, saját testünk szülötte!
7.5.38. vers: Ahogyan a megzabolázatlan érzékek a lelki életben fejlődni kívánó yogīk ellenségei, úgy ez a Prahlāda, aki barátnak látszik, szintén ellenség, mert nincs hatalmam fölötte! Akár eszik, akár ül, akár alszik, ezt az ellenséget mindenáron el kell pusztítani!
7.5.39-40. vers: A démonok [rākṣasák], Hiraṇyakaśipu szolgái aztán háromágú szigonyaikkal Prahlāda Mahārāja testének érzékeny részeire támadtak. Mindannyiuknak ijesztő arcuk, éles foguk, rézvörös szakálluk és hajuk volt, és rendkívül félelmetesek voltak. „Daraboljuk fel! Nyársaljuk fel!” — üvöltötték nagy hangon, majd lesújtottak Prahlāda Mahārājára, aki szótlanul ült, s az Istenség Legfelsőbb Személyiségén meditált.
7.5.41. vers: Ha valaki sohasem végzett jámbor tetteket, akkor bármilyen jó cselekedetet hajtson is végre, nem lesz eredménye. Éppen így a démonok fegyverei sem fogtak Prahlāda Mahārāján, mert ő olyan bhakta volt, aki az anyagi körülmények ellenére is mindig háborítatlan maradt, aki elmélyülten az Istenség Legfelsőbb Személyiségén meditált, s Őt szolgálta, a változhatatlant, az egész univerzum lelkét, akit az anyagi érzékekkel lehetetlen megvalósítani.
7.5.42. vers: Kedves Yudhiṣṭhira királyom! Amikor a démonok akárhogy igyekeztek, nem tudták megölni Prahlāda Mahārāját, fejedelmük, az ádáz Hiraṇyakaśipu újabb módszereken kezdte törni a fejét.
7.5.43-44. vers: Hiraṇyakaśipu hatalmas elefántok lábai elé vetette a fiát, rettenetes óriáskígyók közé dobta, pusztító varázsigéket mondott rá, ledobta egy hegytetőről, megtévesztő fortélyokkal csapta be, mérget adott neki, éheztette, rendkívüli hidegben, szélben, tűzben és vízben kínozta, súlyos köveket dobott rá, hogy agyonzúzza, de nem tudta elpusztítani. Amikor aztán rájött, hogy sehogyan sem árthat Prahlādának, aki tökéletesen bűntelen volt, nagy aggodalom lett úrrá rajta, hogy mit tegyen.
7.5.45. vers: „Sokszor szidtam becsmérlő szavakkal ezt a fiút, Prahlādát — gondolta Hiraṇyakaśipu —, és sok módszert találtam ki az elpusztítására, de bárhogyan igyekeztem, nem tudtam végezni vele. Saját erejével megvédte magát, s ezek az áruló és szörnyűséges tettek a legkisebb hatással sem voltak rá.”
7.5.46. vers: „Noha itt van a közelemben, és csupán egy gyerek, egy csöppet sem fél. A kutya görbe farkára hasonlít, amit sohasem lehet kiegyenesíteni — sohasem felejti el, milyen gonoszul bántam vele, és sohasem felejti el kapcsolatát mesterével, az Úr Viṣṇuval.”
7.5.47. vers: „Látom, hogy ennek a fiúnak határtalan erő van a birtokában, hiszen egyetlen büntetésemtől sem ijedt meg. Halhatatlannak látszik, ezért amiatt, hogy az ellensége vagyok, el fogok pusztulni. De talán mégsem ez fog történni!”
7.5.48. vers: Így tanakodott a Daityák királya, s komoran, testének ragyogását elveszítve némán lehajtotta a fejét. Ekkor Ṣaṇḍa és Amarka, Śukrācārya két fia titokban így szólt hozzá:
7.5.49. vers: Ó, urunk! Tudjuk, hogy ha csak felhúzod szemöldököd, a bolygók vezérei mind rettegni kezdenek. Minden segítség nélkül meghódítottad a három világot, ezért nem látunk semmi okot arra, hogy komor légy és aggodalmak emésszenek. Ami Prahlādát illeti, ő csak egy gyermek, és nem adhat okot az aggodalomra. Jó vagy rossz tulajdonságainak végül is semmi értéke.
7.5.50. vers: Amíg lelki tanítómesterünk, Śukrācārya vissza nem tér, tartsd fogva ezt a gyermeket Varuṇa köteleivel, hogy ne menekülhessen el félelmében. Ha majd egy kicsit felcseperedik, és befogadja tanításainkat vagy szolgálja lelki tanítómesterünket, meg fog változni a gondolkodása. Aggodalomra tehát semmi ok!
7.5.51. vers: Hiraṇyakaśipu meghallgatta és elfogadta Ṣaṇḍának és Amarkának, lelki tanítómestere fiainak a javaslatát, és arra kérte őket, hogy tanítsák Prahlādát a királyi családok kötelességeinek rendszerére.
7.5.52. vers: Ṣaṇḍa és Amarka ezek után módszeresen, szünet nélkül tanították az engedelmes és alázatos Prahlāda Mahārāját a materialista vallásra, az anyagiak gyarapítására és az érzékkielégítésre.
7.5.53. vers: A tanárok, Ṣaṇḍa és Amarka Prahlāda Mahārāját az anyagi fejlődés három fajtájára tanították, amit vallásnak, anyagi gyarapodásnak és érzékkielégítésnek neveznek. Prahlāda azonban fölötte állt e tanításoknak, ezért egyáltalán nem tetszettek neki, mert az ilyen tanok alapját azoknak a világi ügyeknek a kettősségei alkotják, melyek az embert a születés, a halál, az öregkor és a betegség jellemezte materialista életmód útvesztőjébe vezetik.
7.5.54. vers: Amikor a tanárok hazatértek, hogy eleget tegyenek családi kötelességeiknek, egykorú iskolatársai hívták Prahlāda Mahārāját, hogy használják ki a szabadidejüket, s játsszanak.
7.5.55. vers: Prahlāda Mahārāja, aki valóban a legműveltebb személyiség volt, kedves szavakkal szólt osztálytársaihoz, s mosolyogva tanítani kezdte őket a materialista életmód hiábavalóságáról. Nagyon kegyesen így oktatta őket:
7.5.56-57. vers: Kedves Yudhiṣṭhira királyom! A gyerekek mind nagyon szerették és tisztelték Prahlāda Mahārāját, s mivel még fiatalok voltak, az elítélendő kettősségekhez és testi kényelemhez ragaszkodó tanáraik oktatása és tettei nem szennyezték be őket túlságosan. Félredobták játékaikat, s körülülték Prahlāda Mahārāját, hogy meghallgassák szavait. Szívüket és pillantásukat rá szegezték, s nagyon komolyan figyelték őt. Noha Prahlāda Mahārāja démonok családjában született, csodálatos bhakta volt, s a javukat akarta. Így aztán tanítani kezdte őket a materialista élet hiábavalóságáról.