HU/SB 6.12: Vrtrasura dicsőséges halála
6.12.1. vers: Śukadeva Gosvāmī így szólt: Vṛtrāsura szerette volna elhagyni a testét, ezért úgy gondolta, jobb a harcban elesni, mint győzelmet aratni. Ó, Parīkṣit király! Megragadta háromágú szigonyát, és hevesen Indrára, a mennyek királyára támadt, ahogyan Kaiṭabha támadta meg az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, amikor az univerzumot elárasztotta a víz.
6.12.2. vers: Ekkor Vṛtrāsura, a démonok nagy hőse megforgatta háromágú szigonyát, melynek hegye olyan volt, mint a korszak végén a lángoló tűz nyelvei. Hatalmas erővel, dühösen Indra felé hajította, s közben hangosan így üvöltött: „Ó, bűnös, most végzek veled!”
6.12.3. vers: Amint Vṛtrāsura háromágú szigonya az égen szállt, olyan volt, mint egy ragyogó üstökös. Noha a lángoló fegyver látványa szinte kibírhatatlan volt, Indra király nem ijedt meg, hanem darabokra vágta a villámával. Ugyanekkor Vṛtrāsura egyik karját is levágta, ami olyan vastag volt, mint Vāsukinak, a kígyók királyának a teste.
6.12.4. vers: Noha egyik karját elvesztette, Vṛtrāsura mégis dühösen Indra királyra támadt, és állkapcson ütötte egy vasbuzogánnyal. Lesújtott az elefántra is, amin Indra ült, s így Indra kiejtette kezéből a villámot.
6.12.5. vers: A különféle bolygók lakói, a félistenek, a démonok, a cāraṇák és a siddhák magasztalni kezdték Vṛtrāsura tettét. Amikor azonban látták, hogy Indrát nagy veszély fenyegeti, így siránkoztak: „Ó, jaj! Ó, jaj!”
6.12.6. vers: Mivel ellensége szeme láttára kiejtette a villámot a kezéből, Indra úgyszólván vereséget szenvedett, s rettentően szégyenkezett. Nem merte újra felvenni fegyverét, ám Vṛtrāsura egyre csak biztatta: „Ragadd meg villámodat, és öld meg az ellenséged! Most nincs idő arra, hogy a sorsod felett bánkódj!”
6.12.7. vers: Vṛtrāsura folytatta: Ó, Indra! Az eredeti élvezőn, az Istenség Legfelsőbb Személyiségén, Bhagavānon kívül senki számára sem biztos az örök győzelem. Ő a teremtés, a fenntartás és a megsemmisülés oka, és mindent tud. Háborúskodó alárendeltjei, akik nem függetlenek, s arra kényszerülnek, hogy anyagi testeket fogadjanak el, néha győzedelmesek, néha pedig vereséget szenvednek.
6.12.8. vers: Az univerzum bolygóinak minden élőlénye, beleértve a bolygók uralkodó istenségeit, teljes mértékben az Úr irányítása alatt állnak. Úgy cselekszenek, mint a hálóval elfogott madarak — nem képesek maguktól mozdulni.
6.12.9. vers: Érzékeink ereje, elménk ereje, testünk ereje, az életerőnk, halhatatlanságunk és halandóságunk mind az Istenség Legfelsőbb Személyisége kezében van. Az ostoba emberek nem tudják ezt, s a tompa anyagi testet hiszik cselekedeteik okának.
6.12.10. vers: Ó, Indra király! Ahogy a fabábu, aminek alakja egy nőre emlékeztet, vagy a fűből és levelekből megformázott állat nem tud magától mozdulni vagy táncolni, hanem teljes mértékben attól a személytől függ, aki kézbe veszi, ugyanúgy mi is mindannyian a legfelsőbb irányító, az Istenség Legfelsőbb Személyisége vágya szerint táncolunk. Senki sem független.
6.12.11. vers: A három puruṣa — Kāraṇodakaśāyī Viṣṇu, Garbhodakaśāyī Viṣṇu és Kṣīrodakaśāyī Viṣṇu —, az anyagi természet, az összanyagi energia, a hamis ego, az öt anyagi elem, az anyagi érzékek, az elme, az értelem és a tudat az Istenség Legfelsőbb Személyisége irányítása nélkül nem képesek létrehozni az anyagi megnyilvánulást.
6.12.12. vers: Az ostoba, tudatlan ember nem értheti meg az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. Noha sohasem független, tévesen azt hiszi, hogy ő a legfelsőbb. „Az ember korábbi gyümölcsöző cselekedetei alapján anyjától és apjától kap egy anyagi testet, s ugyanezt a testet egy másik ügynök később megsemmisíti, ahogyan a tigris fal fel egy másik állatot” — gondolja, ez azonban nem a megfelelő felfogás. Az élőlényeket Maga az Istenség Legfelsőbb Személyisége teremti és falja fel más élőlényeken keresztül.
6.12.13. vers: Ahogy halála pillanatában még annak is le kell mondania életéről, gazdagságáról, hírnevéről és minden egyebéről, aki nem akar meghalni, úgy a győzelem előre elrendelt időpontjában az ember el is nyerheti mindezeket, ha a Legfelsőbb Úr kegyesen megjutalmazza velük.
6.12.14. vers: Minden az Istenség Legfelsőbb Személyisége legfelsőbb akaratától függ, ezért az embernek egyformán kell fogadnia a hírnevet és a gyalázatot, a győzelmet és a vereséget, az életet és a halált. Az embernek kiegyensúlyozottan kell elviselnie ezek hatásait, melyeket a boldogság és a szenvedés képvisel, és nem szabad aggodalmaskodnia miattuk.
6.12.15. vers: Aki tudja, hogy a három kötőerő vagy minőség — a jóság, a szenvedély és a tudatlanság — nem a lélek tulajdonsága, hanem az anyagi természeté, és aki tudja, hogy a tiszta lélek csupán megfigyelője e kötőerők működésének és visszahatásainak, arról tudnunk kell, hogy felszabadult lélek. Őt nem kötik meg ezek a tulajdonságok.
6.12.16. vers: Ó, ellenségem, csak nézz rám! Legyőztél, hiszen fegyveremet és karomat darabokra vágtad. Már fölém kerekedtél, én mégis minden erőmet összeszedem e harcban, mert arra vágyom, hogy megöljelek, s még ez a szerencsétlen állapot sem tudta kedvemet szegni. Ne légy hát te se oly komor, hanem harcolj tovább!
6.12.17. vers: Ó, ellenségem! Tekintsd ezt a csatát egy szerencsejátéknak, amelyben életünk a tét, a nyilak a kocka, és az állatok, amelyek a hátukon visznek bennünket, a tábla. Senki sem tudja, ki fog veszíteni, s ki lesz győzedelmes. Minden a gondviselés kezében van.
6.12.18. vers: Śukadeva Gosvāmī így szólt: Miután Indra végighallgatta Vṛtrāsura őszinte, tanító szavait, dicsőíteni kezdte őt, majd újra kezébe vette a villámot. Zavarodottság vagy kétszínűség nélkül elmosolyodott, s így szólt Vṛtrāsurához:
6.12.19. vers: Indra így szólt: Ó, nemes démon! Abból, ahogyan különbséget teszel a dolgok között és abból, hogy veszélyes helyzeted ellenére kitartasz az odaadó szolgálat mellett, látom, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, a Felsőléleknek és mindenki barátjának a tökéletes bhaktája vagy.
6.12.20. vers: Felülkerekedtél az Úr Viṣṇu illuzórikus energiáján, és mivel így felszabadultál, megváltál a démonikus gondolkodástól, és a nagy bhakták szintjére emelkedtél.
6.12.21. vers: Ó, Vṛtrāsura! A démonokat általában a szenvedély kötőereje vezérli. Milyen csodálatos, hogy bár démon vagy, bhaktaként gondolkozol, s elméd az Istenség Legfelsőbb Személyiségén, Vāsudeván nyugszik, aki mindig a tiszta jóságban létezik!
6.12.22. vers: Aki megingathatatlanul szolgálja a Legfelsőbb Urat, Harit, a legnagyobb szerencse Urát, az nektáróceánban úszik. Mit ér az ilyen ember számára a kis árkokban csordogáló víz?
6.12.23. vers: Śrī Śukadeva Gosvāmī így szólt: Vṛtrāsura és Indra király még a csatatéren is az odaadó szolgálatról beszéltek, s aztán hogy kötelességüknek eleget tegyenek, újra harcolni kezdtek. Kedves királyom! Mindketten nagy harcosok voltak, s egyikük ereje sem múlta felül a másikét.
6.12.24. vers: Ó, Parīkṣit Mahārāja! Vṛtrāsura, aki bármilyen ellenséget le tudott győzni, megragadta vasbuzogányát, megforgatta, megcélozta vele Indrát, majd bal kezével felé hajította.
6.12.25. vers: Ezzel egy időben Indra Śataparvan nevű villámjával darabokra vágta Vṛtrāsura buzogányát és megmaradt karját.
6.12.26. vers: Vṛtrāsura, akinek két karját Indra tőből levágta, s így patakzott belőle a vér, csodálatos látványt nyújtott, akár egy repülő hegy, akinek Indra lemetszette a szárnyait.
6.12.27-29. vers: Vṛtrāsura rettentő testi erővel és hatalommal rendelkezett. Alsó állkapcsát a földre helyezte, a felső pedig az égig ért. Szája mély lett, akár az űr, nyelve pedig olyan volt, mint egy hatalmas kígyó. Úgy tűnt, mintha félelmetes, halált hozó fogaival fel akarná falni az egész univerzumot. Egy óriási testet felöltve a hatalmas Vṛtrāsura démon még a hegyeket is megrengette, és lábaival tiporni kezdte a föld színét, mintha ő lenne a két lábon járó Himalája. Indra elé állt, s elnyelte őt Airāvatával együtt, aki a hátán vitte, ahogyan a hatalmas óriáskígyó nyeli el az elefántot.
6.12.30. vers: Amikor a félistenek Brahmāval, a többi prajāpatival és más nagy szentekkel együtt látták, hogy Indrát elnyelte a démon, nagyon elkeseredtek. „Ó, jaj! Micsoda balsors! Micsoda balsors!” — siránkoztak.
6.12.31. vers: Nārāyaṇa védőpáncélja, ami Indra birtokában volt, nem különbözött Magától Nārāyaṇától, az Istenség Legfelsőbb Személyiségétől. E páncélnak és saját misztikus erejének az oltalmát élvezve Indra király annak ellenére, hogy Vṛtrāsura lenyelte, nem halt meg a démon gyomrában.
6.12.32. vers: Indra király, aki szintén nagyon hatalmas volt, villámjával átdöfte Vṛtrāsura gyomrát, és előjött. Indra, Bala démon elpusztítója ezután nyomban levágta Vṛtrāsura fejét, ami olyan magasan volt, mint egy hegycsúcs.
6.12.33. vers: Noha a villám irdatlan sebességgel forgott Vṛtrāsura nyaka körül, ahhoz, hogy fejét leválassza a testéről, egy teljes év kellett — háromszázhatvan nap, vagyis annyi idő, amennyi alatt a nap, a hold és a többi égitest bejárja teljes északi és déli pályáját. Amikor elérkezett a kedvező időpont Vṛtrāsura megöléséhez, feje a porba hullott.
6.12.34. vers: Amikor Vṛtrāsura meghalt, a gandharvák és a siddhák a mennyei bolygókon örömükben megszólaltatták üstdobjaikat. Védikus himnuszokkal ünnepelték Indrának, Vṛtrāsura elpusztítójának a bátorságát, s hogy dicsőítsék, nagy boldogságukban virágesőt szórtak rá.
6.12.35. vers: Ó, Parīkṣit király, ellenség legyőzője! Ekkor az élő szikra kilépett Vṛtrāsura testéből, és hazatért, vissza Istenhez. A félistenek szeme láttára a transzcendentális világba került, hogy ott az Úr Saṅkarṣaṇa társa legyen.