HU/SB 7.12: A tökéletes társadalom: négy lelki rend
7.12.1. vers: Nārada Muni így szólt: A tanítvány gyakorolja a teljes érzékszabályozást. Legyen engedelmes, és a lelki tanítómesterhez az elszakíthatatlan barátság érzése fűzze. Szigorú fogadalmat téve éljen a guru-kulában, egyedül a guru érdekét szem előtt tartva.
7.12.2. vers: A nappal és az este találkozásakor, azaz kora reggel és este gondoljon teljes elmélyedéssel a lelki tanítómesterre, a tűzre, a napistenre és az Úr Viṣṇura, és imádja őket a Gāyatrī mantra vibrálásával.
7.12.3. vers: Amikor a lelki tanítómester hívja, a tanítványnak rendszeresen tanulmányoznia kell a védikus mantrákat. Mindennap, tanulás előtt és után ajánlja fel tiszteletteljes hódolatát a lelki tanítómesternek.
7.12.4. vers: A brahmacārī mindig tartson kezében tiszta kuśafüvet, viseljen szalmaövet és őzbőrt. Haja legyen bozontos, mindig vigyen magával egy botot, egy víztartó edényt, és ékesítse szentelt zsinór, ahogy a śāstrák javasolják.
7.12.5. vers: Reggel és este menjen el, kolduljon alamizsnát, majd mindazt, amit összegyűjtött, ajánlja fel a lelki tanítómesternek. Csak akkor egyen, ha a lelki tanítómester mondja, s ha a lelki tanítómester nem ad erre utasítást, megtörténhet, hogy néha koplalnia kell.
7.12.6. vers: Legyen jó modorú és kedves, és ne egyen vagy gyűjtsön többet a szükségesnél. Mindig legyen tevékeny és ügyes, s legyen teljes hite a lelki tanítómester és a śāstrák utasításaiban. Teljes mértékben uralkodjon érzékein, és ne társuljon a szükségesnél többet a nőkkel vagy azokkal, akiket a nők irányítanak.
7.12.7. vers: Egy brahmacārīnak, azaz annak, aki nem lépett a gṛhastha-āśramába [a családi életbe], szigorúan kerülnie kell a beszédet a nőkkel vagy a nőkről, mert az érzékek oly erősek, hogy még egy lemondott rendben élő sannyāsī elméjét is felkavarhatják.
7.12.8. vers: Ha a lelki tanítómester felesége fiatal, egy ifjú brahmacārīnak nem szabad megengednie neki, hogy a haját gondozza, hogy olajjal dörzsölje be a testét vagy anyai szeretetében megfürdesse őt.
7.12.9. vers: A nőt a tűzhöz, a férfit pedig egy vajjal teli edényhez hasonlítják. A férfiaknak kerülniük kell még azt is, hogy saját lányukkal kettesben maradjanak, és nem szabad más nőkkel sem érintkezniük. Csak fontos ügyben szabad társulniuk a nőkkel, másként nem.
7.12.10. vers: Amíg az élőlény nem tett szert a teljes önmegvalósításra — azaz amíg nem vált meg attól a tévfelfogástól, hogy azonos a testével, amely nem más, mint az eredeti test és az eredeti érzékek tükröződése —, addig nem szabadulhat meg a kettősség felfogásától, melyet a férfi és nő közötti különbség képvisel, s így minden esély megvan rá, hogy elbukik, mert értelme zavarodott.
7.12.11. vers: A szabályok és tiltások a családos emberre és a sannyāsīra, az élet lemondott rendjének tagjára egyformán vonatkoznak. A gṛhastha azonban a lelki tanítómesterétől engedélyt kap, hogy abban az időszakban, amely kedvez az utódnemzésnek, nemi életet éljen.
7.12.12. vers: Azoknak a brahmacārīknak vagy gṛhastháknak, akik az említett módon nőtlenségi fogadalmat tettek, nem szabad a következőket tenniük: nem szabad port vagy kenőcsöt tenniük a szemükre, olajjal masszírozniuk a fejüket vagy kézzel masszírozniuk a testüket, nem szabad rápillantaniuk egy nőre vagy képet festeni róla, nem szabad húst enniük és bort inniuk, nem szabad a testüket virágfüzérekkel díszíteniük, illatos olajjal bedörzsölniük vagy felékszerezniük. Ezekről mind le kell mondaniuk.
7.12.13-14. vers: Az említett szabályok értelmében az, aki kétszer született, azaz brāhmaṇa, kṣatriya vagy vaiśya, éljen a guru-kulában a lelki tanítómester felügyelete alatt. Ott képességeihez mérten tanulmányozza és tanulja a védikus írások mindegyikét, a kiegészítő irodalmakkal és az Upaniṣadokkal együtt. Ha teheti, a tanuló vagy tanítvány ajándékozza meg a lelki tanítómesterét azzal, amit a lelki tanítómester kér tőle, majd a mester parancsára menjen el, s lépjen egy másik āśramába, a gṛhastha-, a vānaprastha- vagy a sannyāsa-āśramába, kívánsága szerint.
7.12.15. vers: Meg kell valósítanunk, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Viṣṇu belépett a tűzbe, a lelki tanítómesterbe, az önvalóba és valamennyi élőlénybe, minden körülmények között, ugyanakkor azonban nem hatolt bele egyikbe sem. Kívül és belül egyaránt jelen van mint minden dolog teljhatalmú irányítója.
7.12.16. vers: Akár a brahmacārī-, akár a gṛhastha-, akár a vānaprastha-, akár a sannyāsa-āśramában van valaki, e gyakorlat révén mindig fel kell ismernie a Legfelsőbb Úr mindent átható jelenlétét, mert ezáltal megértheti az Abszolút Igazságot.
7.12.17. vers: Ó, király! Most beszélek neked a vānaprastha tulajdonságairól, aki visszavonult a családi élettől. A vānaprasthára vonatkozó szabályok és tiltások szigorú követésével az ember könnyen felemelkedhet, s a Maharloka nevű felsőbb bolygórendszerbe juthat.
7.12.18. vers: Aki a vānaprasthák életét éli, ne egyen olyan gabonát, amely a föld megművelésének köszönhetően nőtt. Olyan gabonát se egyen, amely anélkül nőtt, hogy megművelték volna a földet, de még nem teljesen érett. Ne fogyasszon tűzön főtt gabonát sem, és csak napsütés megérlelte gyümölcsöt szabad ennie.
7.12.19. vers: A vānaprastha készítsen az erdőben vadon nőtt gyümölcsökből és gabonából lepényeket, melyeket felajánlhat az áldozatok során. Ha új gabonát kap, váljon meg régi gabonakészletétől.
7.12.20. vers: A vānaprastha készítsen egy nádfedeles kunyhót, vagy keressen menedéket egy hegy barlangjában, hogy megőrizze a szent tüzet, neki magának azonban el kell tűrnie a hóesést, a szelet, a tüzet, az esőt és a napsütést.
7.12.21. vers: A vānaprastha viselje a haját gubancos csomókban, s hagyja, hogy szőre, körme és bajusza megnőjön. Ne tisztítsa meg testét a piszoktól. Legyen nála vízivó edény, őzbőr és bot, testét fahánccsal fedje be, és viseljen tűzszínű ruhákat.
7.12.22. vers: A gondolataiba merülő vānaprastha maradjon az erdőben tizenkét, nyolc, négy, két vagy legalább egy évig. Viselkedjen úgy, hogy a túlzott önsanyargatás ne zavarja meg s ne okozzon gondot neki.
7.12.23. vers: Amikor betegsége vagy öregkora miatt már nem tudja elvégezni előírt kötelességeit a lelki tudat fejlődése vagy a Védák tanulmányozása érdekében, akkor böjtöljön, azaz ne vegyen magához ételt.
7.12.24. vers: Helyezze a megfelelő módon saját magába a tűz elemet, és így adja fel a testi ragaszkodást, amelynek következtében azt gondolja, hogy a test az önvalója vagy a saját tulajdona. Fokozatosan merítse az anyagi testet az öt elembe [föld, víz, tűz, levegő és éter].
7.12.25. vers: A józan, önmegvalósított ember, aki teljes tudással rendelkezik, merítse testének különböző részeit azok eredeti forrásába. A test nyílásai az étertől származnak, a légzés folyamata a levegőtől származik, a test heve a tűztől, a sperma, a vér és a nyálka pedig a víztől. A szilárd dolgokat, a bőrt, az izmot és a csontot a föld hozza létre. Ily módon a test alkotórészeinek mindegyike a különféle elemektől származik, s valamennyit újra ezekbe az elemekbe kell meríteni.
7.12.26-28. vers: Ezután a beszéd tárgyát és a beszéd érzékét [a nyelvet] ajánlja a tűzbe, a kézügyességet és a két kezet pedig adja Indra félistennek. A mozgás képességét és a lábakat az Úr Viṣṇunak kell adnia, az érzéki élvezetet pedig a nemi szervekkel együtt Prajāpatinak. A végbelet az ürítőképességgel együtt a megfelelő helyen adja Mṛtyunak, a hallás eszközét a hangvibrációval együtt pedig az irányok felett uralkodó istenségeknek. Az érintés eszközét az érintés érzéktárgyaival együtt adja Vāyunak, a formát pedig a látás képességével együtt adja a Napnak. A nyelvet Varuṇa félistennel együtt ajánlja a víznek, a szaglóképességet pedig a két Aśvinī-kumāra félistennel együtt adja a földnek.
7.12.29-30. vers: Az elmét valamennyi anyagi vággyal együtt a Hold félistenébe kell meríteni. Az értelem minden tárgyát magával az értelemmel együtt az Úr Brahmāba kell helyezni. A hamis egót, ami a természet anyagi kötőerőinek hatása alatt áll, és aminek hatására azt gondoljuk, hogy „én ez a test vagyok, és minden, ami ezzel a testtel kapcsolatos, az enyém”, az anyagi cselekedetekkel együtt Rudrába, a hamis ego uralkodó istenségébe kell meríteni. Az anyagi tudatot a gondolat céljával együtt az egyéni élőlénybe kell meríteni, az anyagi természet kötőerői alatt cselekvő félisteneket pedig az eltévelyedett élőlénnyel együtt a Legfelsőbb Lénybe. A földet a vízbe, a vizet a Nap sugárzásába, ezt a sugárzást a levegőbe, a levegőt az éterbe, az étert a hamis egóba, a hamis egót az anyagi energia összességébe, az anyagi energia összességét a megnyilvánulatlan alkotórészekbe [az anyagi energia pradhāna arculatába], az anyagi megnyilvánulás összetevő aspektusát pedig végül a Felsőlélekbe kell meríteni.
7.12.31. vers: Amikor ily módon minden anyagi megjelölés a saját anyagi elemébe merült, az élőlények, akik végső soron mindannyian teljes mértékben lelkiek, mert természetüket tekintve egyek a Legfelsőbb Lénnyel, szüntessék meg az anyagi létet, ahogyan a lángok alszanak ki, amikor felemésztik azt a fát, melyben égnek. Amikor az anyagi test visszatér a különböző anyagi elemeibe, csak a lelki lény marad. Ez a lelki lény Brahman, és természetét tekintve egyenlő a Parabrahmannal.