HU/SB 10.4: Kamsa király rémtettei
10.4.1. vers: Śukadeva Gosvāmī folytatta: Kedves Parīkṣit királyom! A ház kinti és benti ajtói újra bezárultak. A ház lakói aztán, különösen az őrök, meghallották az újszülött gyermek sírását, s felkeltek ágyukból.
10.4.2. vers: Ezután az őrök mind Kaṁsa királyhoz, a Bhoja-dinasztia uralkodójához siettek, s jelentették neki, hogy Devakī gyermeke megszületett. Kaṁsa, aki már nagy aggodalommal várta e hírt, azonnal cselekedett.
10.4.3. vers: Kaṁsa azonnal kipattant az ágyból. „Itt van Kāla, a legfelsőbb időtényező, amely megszületett, hogy megöljön engem!” — gondolta, és zilált hajjal, lesújtva azonnal oda sietett, ahol a gyermek megszületett.
10.4.4. vers: Devakī kétségbeesetten, szánalmat ébresztve kérlelni kezdte Kaṁsát: Kedves bátyám, legyen veled minden jó szerencse! Ne öld meg ezt a kislányt! Ő lesz a menyed. Igazán nem méltó hozzád, hogy megölj egy nőt.
10.4.5. vers: Kedves bátyám! A sors elrendezéséből már oly sok csecsemőt megöltél, akik mind olyan ragyogóak és gyönyörűek voltak, mint a tűz. De kérlek, kíméld meg ezt a kislányt! Add nekem őt ajándékba!
10.4.6. vers: Ó, uram, ó, bátyám! Végtelenül szerencsétlen vagyok, hiszen elvesztettem minden gyermekemet, ám a húgod vagyok, s ezért méltó lenne hozzád, hogy ezt az utolsó gyermeket nekem ajándékozd.
10.4.7. vers: Śukadeva Gosvāmī folytatta: Devakī megindítóan ölelte magához leányát, és zokogva könyörgött Kaṁsához a gyermekért, ám Kaṁsa olyan kegyetlen volt, hogy szidalmazni kezdte őt, majd erőszakkal kiragadta kezéből a gyermeket.
10.4.8. vers: Végtelen önzésében Kaṁsa gyökerestől elvágta minden kapcsolatát húgával, s amint a térdén ült, lábánál fogva megragadta az újszülött gyermeket, és hozzá akarta vágni egy kőhöz.
10.4.9. vers: A gyermek, Yogamāyā-devī, az Úr Viṣṇu húga felfelé kisiklott Kaṁsa kezéből, és megjelent az égen mint Devī, Durgā istennő, nyolc karral, teljes fegyverzetben.
10.4.10-11. vers: Durgā istennőt virágfüzérek díszítették. Testét szantálfapép borította, és csodálatos ruhákat, értékes drágakövekből készült ékszereket viselt. Kezeiben íjat, háromágú szigonyt, nyilakat, pajzsot, kardot, kagylókürtöt, korongot és buzogányt tartott, és miközben a mennyei lények — az apsarāk, a kinnarák, az uragák, a siddhák, a cāraṇák és a gandharvák — magasztalták, akik a legkülönfélébb ajándékokkal imádták őt, a következőképpen szólt:
10.4.12. vers: Ó, Kaṁsa, te ostoba! Mi haszna lesz, ha megölsz? Az Istenség Legfelsőbb Személyisége, aki kezdettől fogva az ellenséged, és aki bizonyos, hogy meg fog ölni téged, már megszületett valahol máshol. Ne ölj hát meg fölöslegesen más gyermekeket!
10.4.13. vers: Így szólt Kaṁsához Durgā istennő, Yogamāyā, majd számtalan helyen megjelent, például Vārāṇasīban, és számtalan néven, köztük Annapūrṇāként, Durgāként, Kālīként és Bhadrāként lett híres.
10.4.14. vers: Kaṁsát Durgā istennő szavai hallatán ámulat kerítette hatalmába. Húgához, Devakīhoz és sógorához, Vasudevához sietett, azonnal megszabadította őket bilincseiktől, majd nagyon alázatosan így szólt:
10.4.15. vers: Ó, húgom! Ó, sógorom! Mily borzalom! Valóban olyan bűnös vagyok, hogy emberevő [rākṣasa] módjára, aki felfalja saját gyermekét, számtalan fiatokat megöltem.
10.4.16. vers: Könyörtelen és kegyetlen voltam, s elhagytam minden rokonomat és barátomat. Ezért aztán egy brāhmaṇa-gyilkoshoz hasonlóan most nem tudom, melyik bolygóra fogok kerülni a halálom után, vagy most, amíg lélegzem.
10.4.17. vers: Ó, jaj! Nemcsak az emberi lények, de néha még a gondviselés is hazudik. Oly bűnös vagyok, hogy hittem a gondviselés jóslatának, s húgom sok-sok gyermekét megöltem.
10.4.18. vers: Ó, nagy lelkek! Gyermekeitek saját szerencsétlenségük következtében szenvedtek, ezért kérlek, ne bánkódjatok miattuk! Minden élőlény a Legfelsőbb irányítása alatt áll, és nem élhetnek mindig együtt.
10.4.19. vers: Ezen a világon azt látjuk, hogy a föld termékei — edények, babák stb. — megjelennek, összetörnek, majd eltűnnek a földdel vegyülve. Hasonló módon minden feltételekhez kötött élőlény teste megsemmisül, de az élőlények, akárcsak maga a föld, változatlanok, és sohasem semmisülnek meg [na hanyate hanyamāne śarīre (BG 2.20)].
10.4.20. vers: Aki nem érti meg a test és a lélek [az ātmā] örök helyzetét, az túlságosan ragaszkodni kezd a testi életfelfogáshoz. Ezért aztán a testhez és annak melléktermékeihez fűződő ragaszkodása miatt úgy érzi, hogy hatással van rá a családjával, társadalmával és nemzetével való együttlét és a tőlük való távollét. Amíg ez így van, az ember folytatja anyagi életét [míg másképp felszabadul].
10.4.21. vers: Kedves húgom, Devakī, legyen veled minden jó szerencse! A gondviselés irányításával mindenki saját tetteinek az eredményeit szenvedi el vagy élvezi. Így aztán annak ellenére, hogy sajnos megöltem fiaidat, kérlek, ne bánkódj értük!
10.4.22. vers: Testi életfelfogásban az ember nem tesz szert önmegvalósításra, s így sötétségben marad, azt gondolva, hogy „engem megölnek” vagy „megöltem ellenségeimet”. Amíg egy ostoba ember ekképpen az önvalót gyilkosnak vagy elpusztíthatónak hiszi, továbbra is felelős marad azért, hogy eleget tegyen anyagi kötelezettségeinek, s ezért a boldogság és szenvedés formájában visszahatásokban van része.
10.4.23. vers: Kaṁsa könyörgött: „Kedves húgom és sógorom! Kérlek, legyetek kegyesek egy olyan sajnálatra méltó emberhez, mint én, hiszen mindketten szentek vagytok! Kérlek, bocsássátok meg kegyetlen tetteimet!” Így szólt Kaṁsa, majd Vasudeva és Devakī lábához borult, szemét pedig a megbánás könnyei árasztották el.
10.4.24. vers: Kaṁsa maradéktalanul hitt Durgā istennő szavaiban, ezért kimutatta rokoni szeretetét Devakī és Vasudeva iránt, s azonnal megszabadította őket vasbilincseiktől.
10.4.25. vers: Amikor Devakī látta, hogy bátyja az előre elrendelt események felidézése közben valóban megbánta tetteit, haragja elszállt. Ugyanígy Vasudeva is megszabadult a dühtől, s mosolyogva a következőképpen szólt Kaṁsához:
10.4.26. vers: Ó, Kaṁsa, nagy személyiség! Csakis a tudatlanság hatására fogadja el az ember az anyagi testet és a testi egót. Helyes, amit erről a filozófiáról mondtál. A testi életfelfogásban élő emberek az önmegvalósítás hiányában különbségeket tesznek annak alapján, hogy „ez az enyém” és „ez máshoz tartozik”.
10.4.27. vers: A megkülönböztetés szemléletével rendelkező embereket az anyagi tulajdonságok — a bánat, az öröm, a félelem, az irigység, a mohóság, az illúzió és az őrület — itatják át. A közvetlen ok hatása alatt állnak, melyet buzgón igyekeznek semlegesíteni, mert nem tudnak a közvetett, legfelsőbb okról, az Istenség Személyiségéről.
10.4.28. vers: Śukadeva Gosvāmī folytatta: Így szóltak Kaṁsához tisztaságukban Devakī és Vasudeva, akik nagyon kiengesztelődtek, Kaṁsát pedig elégedettség töltötte el, s az engedélyükkel hazatért.
10.4.29. vers: Az éjszaka elteltével Kaṁsa összehívta minisztereit, és a tudtukra hozta mindazt, amit Yogamāyā mondott [aki elárulta, hogy Ő, aki meg fogja ölni Kaṁsát, már megszületett valahol máshol].
10.4.30. vers: A gonosz asurák, akik a félistenek ellenségei voltak, s nem voltak túlságosan ügyesek tetteik során, végighallgatták uruk, Kaṁsa szavait, s aztán a következő tanácsokkal látták el:
10.4.31. vers: Ha így van, ó, Bhoja-dinasztia királya, mától kezdve megölünk minden olyan gyermeket, aki az elmúlt tíz napban vagy egy kicsit korábban született a falvakban, a városokban és legelőkön!
10.4.32. vers: A félisteneket rettegés tölti el, ha íjad húrja megpendül. Örök aggodalomban élnek, és félnek a harctól. Mit tudnak hát elérni, ha megpróbálnak bántani téged?
10.4.33. vers: Amikor minden irányban kilőtted nyilaidat, néhányan közülük, akiket a nyílzápor eltalált és megsebesített, ám élni vágytak, elszaladtak a csatatérről, hogy megmeneküljenek.
10.4.34. vers: Legyőzve, minden fegyverüktől megfosztva néhány félisten feladta a harcot, s összetett kézzel dicsőített téged, néhányan pedig tépett ruhákban, zilált hajjal jelentek meg előtted, s így szóltak: „Ó, urunk, nagyon félünk tőled!”
10.4.35. vers: Amikor a félistenek elveszítik szekereiket, amikor elfelejtik, hogyan kell használni a fegyvereket, amikor félnek, vagy valami máshoz ragaszkodnak, mint a harchoz, amikor íjuk eltörik, s így nem képesek tovább harcolni, felséged nem öli meg őket.
10.4.36. vers: A csatatértől távol a félistenek csak haszontalanul hencegnek — csupán akkor tudják megmutatni bátorságukat, ha nincs harc. Az ilyen félistenektől nem kell tartanunk. Ami az Úr Viṣṇut illeti, Ő a yogīk szívének mélyén él magányosan. Az Úr Śiva az erdőbe vonult, az Úr Brahmā pedig örökké lemondásokat végez és meditál. A többi félistennek, akiknek élén Indra áll, nincs hatalma. Nincs okod tehát a félelemre.
10.4.37. vers: Azonban amiatt, hogy ellenségesek, mégis az a véleményünk, hogy nem szabad semmibe venni őket. Ezért hogy gyökerestől kiirtsd őket, bízz meg bennünket, hogy küzdjünk meg velük, hiszen készek vagyunk követni téged!
10.4.38. vers: Ha egy betegséget az elején elhanyagolunk, hevennyé válik, és lehetetlen lesz meggyógyítani. Ha az érzékeket nem fegyelmezzük a kezdetben, később lehetetlen lesz megfékezni őket. Ugyanígy ha egy ellenséget eleinte semmibe veszünk, később legyőzhetetlenné válik.
10.4.39. vers: Minden félisten alapja az Úr Viṣṇu, aki ott él s akit ott imádnak, ahol követik a vallásos elveket, a hagyományos kultúrát, a Védákat, ahol tehenek vannak és brāhmaṇák, s ahol lemondásokat végeznek, és megfelelő jutalmat osztva áldozatokat hajtanak végre.
10.4.40. vers: Ó, király! Mi, akik minden tekintetben a híveid vagyunk, meg fogjuk ezért ölni a védikus brāhmaṇákat, azokat, akik áldozatokat mutatnak be és lemondásokat végeznek, valamint a teheneket, akik tejet adnak, amelyből tisztított vaj készül az áldozati felajánlásokhoz.
10.4.41. vers: A brāhmaṇák, a tehenek, a védikus tudomány, a lemondás, az igazmondás, az elme és az érzékek fegyelmezése, a hit, a kegy, a béketűrés és az áldozatok az Úr Viṣṇu testének különféle részei, melyekre szükség van az isteni civilizációhoz.
10.4.42. vers: Az Úr Viṣṇu, a mindenki szíve mélyén jelen lévő Felsőlélek az asurák végső ellensége, ezért asura-dviṭnek nevezik. Ő az összes félisten vezére, mert a félistenek az Úr Śivát és az Úr Brahmāt is beleértve mind az Ő védelme alatt léteznek. A nagy szentek, bölcsek és vaiṣṇavák szintén Tőle függenek. Ezért hát Viṣṇu megölésének egyetlen módja a vaiṣṇavák üldöztetése.
10.4.43. vers: Śukadeva Gosvāmī folytatta: Kaṁsa, akit démon lévén Yamarāja törvényei kötöttek, s nem volt túlságosan sok esze, végiggondolta gonosz miniszterei tanácsait, és úgy döntött, hogy sanyargatni kezdi a szenteket, a brāhmaṇákat, mert úgy vélte, ez az egyetlen út, hogy ő maga szerencsés lehessen.
10.4.44. vers: Ezek a démonok, Kaṁsa követői, nagyon jól értettek mások, különösen a vaiṣṇavák sanyargatásához, és olyan alakot tudtak ölteni, amilyet csak akartak. Kaṁsa engedélyt adott nekik, hogy mindenhová elmenjenek, és üldözzék a szenteket, majd hazatért palotájába.
10.4.45. vers: A szenvedéllyel és tudatlansággal feltöltött asurák, akik nem tudták, hogy mi a jó és mi a rossz számukra, valamint akikre a fenyegető halál várt, üldözni kezdték a szenteket.
10.4.46. vers: Kedves királyom! Ha valaki nagy lelkeket háborgat, elveszít mindent, amit ajándékként kapott: hosszú életének, szépségének, hírnevének, vallásának, áldásainak és annak, hogy a felsőbb bolygókra emelkedjen, mind búcsút mondhat.