HU/SB 10.12: Aghasura démon megölése

Revision as of 20:58, 17 September 2020 by Vanibot (talk | contribs) (Vanibot #0019: LinkReviser - Revise links, localize and redirect them to the de facto address)
(diff) ← Older revision | Latest revision (diff) | Newer revision → (diff)
Śrīmad-Bhāgavatam - Tizedik Ének - TIZENKETTEDIK FEJEZET: Aghāsura démon megölése


10.12.1. vers: Śukadeva Gosvāmī folytatta: Ó, király! Egy napon Kṛṣṇa úgy döntött, hogy az erdőben fog reggelizni. Kora reggel felkelt, és megfújta bivalykürtjét, melynek csodálatos hangja felébresztette mind a tehénpásztorfiúkat és a borjakat, s aztán saját borjaikat maguk előtt terelgetve Kṛṣṇa és a fiúk Vrajabhūmiból mind az erdő felé vették útjukat.

10.12.2. vers: Ezer és ezer tehénpásztorfiú lépett ki otthona ajtaján Vrajabhūmiban, és valamennyien csatlakoztak Kṛṣṇához, ezer és ezer borjúcsordát terelve maguk előtt. Mindannyian nagyon szépek voltak. Tarisznyájukban elemózsia lapult, s magukkal vitték kürtjeiket, fuvoláikat és botjaikat is, melyekkel a borjakat hajtották.

10.12.3. vers: Kṛṣṇa megszámlálhatatlanul sok borjat terelt, s így indult útnak a tehénpásztorfiúkkal és borjúcsordáikkal együtt. Az erdőbe érve aztán mindannyian nagy élvezettel merültek el a játékban.

10.12.4. vers: A fiúkat mamáik kācával, guñjāval, igazgyönggyel és aranyékszerekkel díszítették fel, de amikor az erdőbe mentek, gyümölcsökkel, zöld levelekkel, virágcsokrokkal, pávatollakkal és puha, színes ásványokkal még jobban felékesítették magukat.

10.12.5. vers: A tehénpásztorfiúk gyakran elcsenték egymás elemózsiás tarisznyáját. Amikor egy fiú rájött, hogy elvették a tarisznyáját, a többiek továbbdobták, még távolabb, s akik ott álltak, megint csak messzire hajították. Amikor a tarisznya gazdája már elvesztett minden reményt, a többiek nevetni kezdtek, mire ő sírva fakadt, s ekkor visszakapta tulajdonát.

10.12.6. vers: Kṛṣṇa néha egy kicsit messzebbre sétált, hogy az erdő szépségében gyönyörködjön. A fiúk ilyenkor mind szaladtak Utána, s így kiáltoztak: „Én leszek az első, aki utoléri és megérinti Kṛṣṇát! Én fogom először megfogni Őt!” Így telt az életük nagy élvezetben, amint újra meg újra megérintették Kṛṣṇát.

10.12.7-11. vers: Mindegyikük mást csinált. Néhányan fuvolájukon játszottak, mások a bivalykürtjüket fújták. Volt, aki a méhek döngicsélését utánozta, míg mások a kakukk hangját. Néhány fiú a repülő madarakat utánozta földre vetődő árnyékuk után szaladva, néhányan a hattyúk gyönyörű mozdulatait és vonzó testtartásait utánozták, néhányan némán leültek a darvak mellé, mások pedig a pávák táncát utánozták. Néhányan a kis majmokat csalogatták a fákon, néhányan a majmokat utánozva a fákra ugrottak, néhányan fintorogtak, ahogy a majmok szoktak, mások pedig egyik ágról a másikra ugráltak. Voltak, akik a vízesésekhez mentek s átúsztak a folyón, együtt ugrálva a békákkal, és amikor a vízben megpillantották saját képmásukat, nevetni kezdtek, aztán meg saját visszhangjukkal feleseltek. Így játszottak a tehénpásztorfiúk Kṛṣṇával, aki a Brahman-ragyogás forrása a jñānīk számára, akik bele akarnak merülni ebbe a Brahmanba; aki az Istenség Legfelsőbb Személyisége a bhakták számára, akik elfogadták, hogy örök szolgái; s aki a közönséges emberek számára nem más, mint egy közönséges gyermek. A tehénpásztorfiúk számtalan élet jámbor tetteinek eredményeit mondhatták magukénak, s ezért tudtak így társulni az Istenség Legfelsőbb Személyiségével. Ki tudná megmagyarázni végtelen szerencséjüket?

10.12.12. vers: A yogīk sok életen keresztül szigorú lemondásoknak és vezekléseknek vetik alá magukat a yama, niyama, āsana és prāṇāyāma gyakorlásával, amelyeknek egyikét sem könnyű végezni, de még akkor sem lesznek képesek megízlelni egyetlen porszemet sem az Istenség Legfelsőbb Személyisége lótuszlábáról, amikor idővel szert tesznek az elme fegyelmezésének tökéletességére. Mit mondhatunk hát Vrajabhūmi, Vṛndāvana lakóinak nagy szerencséjéről, akikkel az Istenség Legfelsőbb Személyisége élt személyesen, s akik szemtől szemben látták Őt?

10.12.13. vers: Kedves Parīkṣit királyom! Ezután egy Aghāsura nevű hatalmas démon jelent meg a színen, akinek halálát még a félistenek is várták. A félistenek mindennap nektárt ittak, mégis féltek ettől a nagy démontól, s alig várták, hogy elpusztuljon. Aghāsura nem tudta elviselni azt a transzcendentális boldogságot, melyben a tehénpásztorfiúknak volt részük az erdőben.

10.12.14. vers: Aghāsura, akit Kaṁsa küldött, Pūtanā és Bakāsura öccse volt, így aztán amikor meglátta Kṛṣṇát a tehénpásztorfiúk élén, azt gondolta: „Ez a Kṛṣṇa megölte a nővéremet és a bátyámat, Pūtanāt és Bakāsurát, ezért végzek Vele és társaival, a többi tehénpásztorfiúval, hogy mindkettőjüket elégedetté tegyem!”

10.12.15. vers: Aghāsura így töprengett: Ha elérem, hogy Kṛṣṇa és társai legyenek az utolsó szezám- és vízfelajánlás bátyám és nővérem eltávozott lelkének, akkor Vrajabhūmi lakói, akiknek ezek a fiúk jelentik az életüket, maguktól meg fognak halni. Ha nincs élet, nincs szükség a testre sem, ezért amikor a kisfiúk meghalnak, biztos, hogy Vraja lakói is mind elpusztulnak.

10.12.16. vers: Miután a hitvány Aghāsura erre az elhatározásra jutott, egy hatalmas óriáskígyóvá változott. Olyan vastag volt, mint egy nagy hegy, s hossza nyolc mérföldet tett ki. Miután e csodálatos óriáskígyó testet magára öltötte, száját olyan nagyra tátotta, mint egy hatalmas barlang a hegyekben, s lefeküdt az útra, arra várva, hogy lenyelhesse Kṛṣṇát és társait, a tehénpásztorfiúkat.

10.12.17. vers: Alsó ajka a földön nyugodott, a felső pedig a felhőket érte az égen. Szájának belső fala egy hegy hatalmas barlangjának falára hasonlított, a közepe pedig olyan sötét volt, hogy semmi sem lehetett annál sötétebb. Nyelve széles útra hasonlított, lehelete olyan volt, akár a forró szél, szeme pedig lángolt, akár a tűz.

10.12.18. vers: Amikor a kisfiúk megpillantották a démon rendkívüli testét, amely egy hatalmas óriáskígyóra hasonlított, azt hitték, bizonyára Vṛndāvana gyönyörű látnivalói közé tartozik, aztán pedig képzeletükben úgy látták, hogy egy nagy óriáskígyó szájára hasonlít. Más szóval a legkevésbé sem ijedtek meg, s azt gondolták, hogy egy óriáskígyó alakú szoborral állnak szemben, amit azért csinált valaki, hogy ők vígan élvezhessék kedvteléseiket.

10.12.19. vers: A fiúk így szóltak: Drága barátaink! Halott ez a teremtmény, vagy valóban egy élő óriáskígyó hever előttünk szélesre tátott szájjal, hogy lenyeljen mindannyiunkat? Kérlek, oszlassátok el kétségeinket!

10.12.20. vers: Aztán így határoztak: Kedves barátaink! Nem férhet hozzá kétség, hogy ez egy állat, s azért ül itt, hogy mindannyiunkat felfaljon. Felső ajka napfénytől vöröslő felhőre hasonlít, az alsó pedig olyan, mint egy felhő vörös árnyéka.

10.12.21. vers: Balról és jobbról az a két, hegyi barlangra emlékeztető bemélyedés nem más, mint szája két sarka, a magas hegycsúcsok pedig a fogai.

10.12.22. vers: Nyelve széltében és hosszában egy széles útra hasonlít, a szájában pedig nagyon-nagyon sötét van, akár egy hegy barlangjában.

10.12.23. vers: A forró, tüzes szél nem más, mint a szájából áradó lehelet, amely az égő hús bűzét árasztja a holttestek miatt, melyeket megevett.

10.12.24. vers: „Azért jött volna ide ez a teremtmény, hogy felfaljon bennünket? Ha megteszi, azon nyomban meghal, mint Bakāsura!”    —    mondták a fiúk, majd Kṛṣṇa, Bakāsura ellensége gyönyörű arcára pillantottak, és hangos nevetéssel, tapsikolva besétáltak az óriáskígyó szájába.

10.12.25. vers: Az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Śrī Kṛṣṇa, aki antaryāmīként, Felsőlélekként mindenki szívében jelen van, hallotta, ahogy a fiúk az ál-óriáskígyóról beszélgetnek. Nem tudták, hogy valójában Aghāsurával, egy démonnal állnak szemben, aki óriáskígyóként jelent meg. Kṛṣṇa azonban tisztában volt vele, ezért meg akarta akadályozni, hogy társai besétáljanak a démon szájába.

10.12.26. vers: Miközben Kṛṣṇa azon tanakodott, hogyan állítsa meg őket, a tehénpásztorfiúk mind besétáltak a démon szájába. A démon azonban nem nyelte le őket. A rokonaira gondolt, akiket Kṛṣṇa ölt meg, és csak arra várt, hogy Kṛṣṇa is a szájában legyen.

10.12.27. vers: Kṛṣṇa látta, hogy a tehénpásztorfiúk, akik egyedül Őt tekintették Uruknak, nem voltak már a kezében, s mind tehetetlenek voltak, mert mint a szalmaszálak, úgy léptek be Aghāsura hasának tüzébe, aki maga volt a halál megtestesülése. Kṛṣṇa képtelen volt elviselni, hogy elszakították barátaitól, a tehénpásztorfiúktól, ezért mintha látta volna, hogy ezt belső energiája rendezte így, egy pillanatra meglepődött, s nem tudta, mit tegyen.

10.12.28. vers: Mit tegyen most? Hogyan ölhetné meg a démont és menthetné meg ugyanakkor a bhaktákat? Kṛṣṇa határtalan energiákkal rendelkezik, ezért úgy döntött, addig vár, amíg okosan meg tudja menteni a fiúkat, s ezzel egy időben véget vethet a démon életének is, majd besétált Aghāsura szájába.

10.12.29. vers: Amikor Kṛṣṇa belépett Aghāsura szájába, a felhők mögött rejtőző félistenek felkiáltottak: „Ó, jaj! Ó, jaj!” Aghāsura barátai azonban    —    Kaṁsa és a többi démon    —    nagyon megörültek.

10.12.30. vers: Amikor a legyőzhetetlen Istenség Legfelsőbb Személyisége, Kṛṣṇa meghallotta a félistenek „Ó, jaj! Ó, jaj!” kiáltásait a felhők mögül, azonnal megnőtt a démon torkában, hogy Ő és társai, a tehénpásztorfiúk mind megmeneküljenek a démontól, aki össze akarta zúzni őket.

10.12.31. vers: Kṛṣṇa ekkor megnövelte a testét, mire a démon teste szintén hatalmasra nőtt. Ennek ellenére megszűnt lélegezni, fulladozni kezdett, szemei pedig forogni kezdtek, s kidülledtek. Életlevegője azonban egyetlen nyíláson sem tudott eltávozni, ezért végül a feje tetején lévő lyukon keresztül robbant ki.

10.12.32. vers: Amikor a démonnak a feje tetején lévő nyíláson át minden életlevegője eltávozott, Kṛṣṇa rápillantott a halott borjakra és tehénpásztorfiúkra, s visszahozta őket az életbe. Ezután Mukunda, aki mindenkit megajándékozhat a felszabadulással, barátaival és a borjakkal kijött a démon szájából.

10.12.33. vers: A hatalmas óriáskígyó testéből egy sugárzó ragyogás áradt ki, bevilágítva minden irányt, majd egyénként az égen maradt, amíg Kṛṣṇa ki nem sétált a tetem szájából. Ekkor a félistenek szeme láttára ez a ragyogás Kṛṣṇa testébe merült.

10.12.34. vers: Mindenki elégedett volt, s a félistenek virágesőt szórtak Nandana-kānanából. A mennyek táncosnői táncra perdültek, s a gandharvák, akik dalaikról híresek, imákat énekeltek. A dobosok ütni kezdték üstdobjaikat, a brāhmaṇák pedig védikus himnuszokat zengtek. Így látott hozzá mindenki a mennyekben és a Földön egyaránt, hogy az Úr magasztalásával eleget tegyen saját kötelességének.

10.12.35. vers: Amikor az Úr Brahmā hallotta, milyen csodálatos ünnepség zajlik bolygója közelében zeneszóval, énekkel és „Jaya! Jaya!” kiáltások közepette, azonnal lejött, hogy tanúja legyen a ceremóniának. Amikor látta, milyen magasztalásban van része az Úr Kṛṣṇának, egészen megdöbbent.

10.12.36. vers: Ó, Parīkṣit király! Aghāsura óriáskígyó formájú teste, amely kiszáradt, és nem volt más többé, mint egy hatalmas bőr, Vṛndāvana lakói számára szívesen látogatott, csodálatos hellyé változott, és hosszú-hosszú ideig az is maradt.

10.12.37. vers: Ez az esemény, amelynek során Kṛṣṇa megmenekült a haláltól, és társait is megmentette, valamint felszabadította Aghāsurát, aki egy óriáskígyó alakját öltötte fel, akkor történt, amikor Kṛṣṇa ötéves volt. Vrajabhūmiban egy évvel később úgy derült rá fény, mintha aznap történt volna.

10.12.38. vers: Kṛṣṇa minden ok oka. Az anyagi világ okait és hatásait, legyenek azok akár magasabb, akár alacsonyabb rendűek, a Legfelsőbb Úr, az eredeti irányító teremti meg. Amikor Kṛṣṇa Nanda Mahārāja és Yaśodā fiaként jelent meg, ezt indokolatlan kegyéből tette. Éppen ezért az, hogy megnyilvánította határtalan fenségét, Számára a legkevésbé sem volt csodálatos. Valójában olyan nagy kegyről tett tanúbizonyságot, hogy felemelkedvén még Aghāsura, a legbűnösebb gonosztevő is egyik társává válhatott, és elnyerte a sārūpya-muktit, melyet azok, akiket anyagi szennyeződés borít, sohasem érhetnek el.

10.12.39. vers: Ha valaki akár csak egyszer is, vagy akár erőszakkal az elméjébe helyezi az Istenség Személyisége alakját, Kṛṣṇa kegyéből elérheti a felszabadulás legfelsőbb szintjét, ahogyan Aghāsura tette. Mit mondhatnánk akkor azokról, akiknek az Istenség Legfelsőbb Személyisége a szívébe hatol, amikor megjelenik inkarnációként, vagy azokról, akik örökké az Úr lótuszlábára gondolnak, aki a transzcendentális gyönyör forrása minden élőlény számára, és akinek hatására minden illúzió nyomtalanul szertefoszlik?

10.12.40. vers: Śrī Sūta Gosvāmī így szólt: Ó, bölcs szentek! Śrī Kṛṣṇa gyermekkori kedvtelései végtelenül csodálatosak. Miután Parīkṣit Mahārāja hallott e kedvtelésekről, Kṛṣṇáéról, aki megmentette őt anyja méhében, elméje megingathatatlanná vált, és újra kérdezni kezdte Śukadeva Gosvāmīt, hogy hallhasson ezekről a jámbor tettekről.

10.12.41. vers: Parīkṣit Mahārāja így kérdezett: Ó, nagy bölcs! Hogy lehet az, hogy a múltban történt dolgokat úgy mesélték el, mintha a jelenben játszódtak volna? Az Úr Śrī Kṛṣṇa a kaumāra korban járt, amikor Aghāsurát megölve bemutatta kedvtelését. Hogyan lehetséges hát, hogy amikor a paugaṇḍa korban járt, a kisfiúk úgy mesélték el kalandját, mintha akkoriban történt volna?

10.12.42. vers: Ó, legnagyobb yogī, lelki tanítómesterem! Kérlek, meséld el, miért történt így! Nagyon kíváncsi vagyok rá. Azt hiszem, ez sem volt más, mint egy újabb illúzió, melyet Kṛṣṇa teremtett.

10.12.43. vers: Ó, uram, lelki tanítómesterem! A kṣatriyák közül a leghitványabbak vagyunk, mégis dicsérnek bennünket, s áldásban van részünk, mert lehetőségünk nyílt arra, hogy örökké halljuk tőled az Istenség Legfelsőbb Személyisége jámbor cselekedeteinek nektárját.

10.12.44. vers: Sūta Gosvāmī így szólt: Ó, Śaunaka, legkiválóbb a szentek és a bhakták között! Amikor Parīkṣit Mahārāja így kérdezősködött Śukadeva Gosvāmītól, Śukadeva Gosvāmī a szíve mélyén azonnal a Kṛṣṇáról szóló történetekre emlékezett, s így elvesztette kapcsolatát a külvilággal. Aztán nagy küzdelem árán visszanyerte külső érzékelését, és beszélni kezdett Parīkṣit Mahārājának a kṛṣṇa-kathāról.