HU/SB 1.6: Narada és Vyasadeva beszélgetése

Śrīmad-Bhāgavatam - Első Ének - HATODIK FEJEZET: Nārada és Vyāsadeva beszélgetése

SB 1.5 - SB 1.7

Click here for English

---

1.6.1. vers: Sūta így szólt: Ó, brāhmaṇák! Miután mindent megtudott Śrī Nārada születéséről és cselekedeteiről, Vyāsadeva, Isten inkarnációja, Satyavatī fia ekképpen kérdezett:

1.6.2. vers: Śrī Vyāsadeva így szólt: Mit tettél te [Nārada], miután távoztak a nagy bölcsek, akik jelenlegi életed előtt valódi transzcendentális ismeretekre tanítottak?

1.6.3. vers: Ó, Brahmā fia! Hogyan telt életed az avatás után, s hogyan kaptad ezt a testet, miután elhagytad a régit, amikor elérkezett az ideje?

1.6.4. vers: Ó, nagy bölcs, az idő mindent megsemmisít! Hogyan lehet hát, hogy még mindig frissen él emlékezetedben mindaz, ami Brahmā e napját megelőzően történt, s nem zavarta meg az idő?

1.6.5. vers: Śrī Nārada így szólt: A nagy bölcsek, akik a transzcendens tudományos ismeretét adták át nekem, más vidékre távoztak, s életemet így kellett folytatnom.

1.6.6. vers: Anyám egyetlen fia voltam, aki egyszerű asszony volt és cselédként szolgált. Mivel egyetlen utóda voltam, nem maradt más lehetősége a védelemre: a szeretet kötelékével kötözött meg.

1.6.7. vers: Gondoskodni akart rólam, de nem volt független, ezért semmit sem tehetett értem. A világ teljes mértékben a Legfelsőbb Úr irányítása alatt áll, ezért mindenki olyan, akár egy fabábu a bábmester kezében.

1.6.8. vers: Csupán öt éves voltam, amikor egy brāhmaṇa-iskolában éltem. Anyám szeretetén függtem, s nem ismertem más vidéket.

1.6.9. vers: Egyszer a legfelsőbb idő elrendezéséből szegény anyám lábát egy kígyó marta meg, amikor egy este kiment, hogy megfejjen egy tehenet.

1.6.10. vers: Úgy fogadtam ezt, mint az Úr különleges kegyét, aki mindig bhaktái javát akarja. E gondolatokkal észak felé vettem utamat.

1.6.11. vers: Utam során virágzó fővárosokon, városokon, falvakon, tanyákon, bányákon, szántóföldeken, völgyeken, virágoskerteken, faiskolákon és erdőkön haladtam keresztül.

1.6.12. vers: Dombokon és érceket    —    aranyat, ezüstöt, rezet    —    rejtő hegyeken vágtam át. Olyan földeken jártam, melyeknek csodálatos lótuszvirágokkal borított tavai a mennyek lakóié is lehettek volna, s melyek megzavarodott méhektől és éneklő madaraktól pompáztak.

1.6.13. vers: Magányosan vágtam át számtalan sás-, bambusz- és náderdőn, éles füvön, gazokon, barlangokon keresztül, ahol nagyon nehéz volt egyedül átkelnem. Sötét és félelmetes erdők mélyén jártam, kígyók, baglyok és sakálok birodalmában.

1.6.14. vers: Vándorolásom során testem és elmém kimerült, szomjas és éhes voltam. Megfürödtem hát egy folyó tavában, s ittam vizéből. A víz érintésére minden fáradtságom elszállt.

1.6.15. vers: Azután egy lakatlan erdőben, egy banyanfa árnyékában intelligenciám segítségével meditálni kezdtem a bennem lakozó Felsőlelken, ahogyan azt a felszabadult lelkektől tanultam.

1.6.16. vers: Amint elmémben, amely már átalakult a transzcendentális szeretetben, az Istenség Személyiségének lótuszlábain kezdtem meditálni, könnyek csordultak ki szememből, és Śrī Kṛṣṇa, az Istenség Személyisége nyomban megjelent szívem lótuszán.

1.6.17. vers: Ó, Vyāsadeva! Ekkor teljesen hatalmába kerített a boldogság érzése. Testem minden tagját külön-külön öröm töltötte el, s az eksztázis óceánjában elmerülve sem magamat, sem az Urat nem láttam.

1.6.18. vers: Az Úr transzcendentális formája kielégíti az elme vágyát, s egyszerre eltörli minden kétségét. E formát szem elől tévesztve hirtelen felálltam, oly zaklatottan, ahogyan csak az szokott, aki elveszíti azt, amire vágyott.

1.6.19. vers: Arra vágytam, hogy újra megpillanthassam az Úr e transzcendentális formáját, ám annak ellenére, hogy megpróbáltam a szívre összpontosítani figyelmemet, hogy alakja újra feltűnjön, nem láttam többé, s így elégedetlenségemben elöntött a bánat.

1.6.20. vers: Az Istenség Személyisége, aki felülmúl minden anyagi leírást, látta próbálkozásaimat azon az elhagyatott helyen, s komolyan, kedves szavakkal szólt hozzám, hogy enyhítse bánatomat.

1.6.21. vers: Ó, Nārada! [    —    szólt az Úr.] Sajnálom, de ebben az életben nem láthatsz többé. Azok, akik nem tökéletesek a szolgálatban és nem mentesek teljes mértékben minden anyagi szennyezettségtől, nem láthatnak meg könnyen Engem.

1.6.22. vers: Ó, bűntelen! Csupán egyszer láttad személyemet, hogy növekedjen a vágyad Utánam, mert minél inkább vágyódsz Rám, annál inkább megszabadulsz az anyagi vágyaktól.

1.6.23. vers: Még ha csak pár napig szolgálja is az Abszolút Igazságot, a bhakta értelme szilárddá válik s Bennem rögzül. Következésképpen tovább folytatja útját, hogy a jelenlegi szánalmas anyagi világokat feladva társam legyen a transzcendentális világban.

1.6.24. vers: Az Irántam érzett odaadásban elmélyedt értelemnek semmi sem jelenthet akadályt. Kegyemből emlékezeted töretlen marad még a teremtés és a megsemmisülés idején is.

1.6.25. vers: Ekkor a hangként megszemélyesült, szem számára láthatatlan, ám legcsodálatosabb legfelsőbb tekintély elhallgatott. Hálásan, fejemet lehajtva hódolatomat ajánlottam Neki.

1.6.26. vers: Így aztán újra és újra zengeni kezdtem az Úr szent nevét és dicsőségét, ügyet sem vetve az anyagi világ külsőségeire. Az Úr transzcendentális kedvteléseire emlékezni, azokat dicsőíteni áldásos tett. Így jártam be a földet, teljesen elégedettségben, alázatosan és irigységtől mentesen.

1.6.27. vers: Így aztán, ó, Vyāsadeva Brāhmaṇa, idővel én, aki tökéletesen, elmélyülten Kṛṣṇára gondoltam, s ezért mentes voltam minden ragaszkodástól, minden anyagi szennyezettségtől tökéletesen megszabadulva úgy találkoztam a halállal, mint ahogyan a villám és a fény jelenik meg egyazon időben.

1.6.28. vers: Miután transzcendentális testet kaptam, amely alkalmas arra, hogy az Istenség Személyiségének társa legyen, feladtam öt anyagi elem alkotta anyagi testemet, így tetteim minden gyümölcse [karmám] megszűnt.

1.6.29. vers: A korszak végén, amikor az Istenség Személyisége, az Úr Nārāyaṇa lefeküdt a pusztítás vizére, Brahmā kezdett Bele hatolni minden teremtő elemmel együtt, s én is Bele hatoltam légzésén keresztül.

1.6.30. vers: Négymilliárd-háromszázmillió napév elteltével, amikor Brahmā felébredt, hogy újra teremtsen az Úr akaratából a ṛṣik    —    köztük Marīci, Aṅgirā, Atri és mások    —    mind megteremtődtek az Úr transzcendentális testéből, s velük együtt én is megjelentem.

1.6.31. vers: A mindenható Viṣṇu kegyéből azóta szabadon vándorlok mindenfelé, mind a transzcendentális világban, mind az anyagi világ három részében. Mindez azért van, mert szilárd vagyok az Úr töretlen odaadó szolgálatában.

1.6.32. vers: Így vándorlok, állandóan az Úr dicsőségének transzcendentális üzenetét énekelve, s a transzcendentális hangú vīṇān játszom, melyet az Úr Kṛṣṇa adott nekem.

1.6.33. vers: A Legfelsőbb Úr, Śrī Kṛṣṇa, akinek dicsőségét és cselekedeteit oly kellemes hallani, egyszerre megjelenik szívem trónusán, amint szent cselekedeteit kezdem dicsőíteni, mintha csak hívtam volna Őt.

1.6.34. vers: Személyesen tapasztaltam, hogy akik mindig gondokkal és aggodalommal vannak teli, mert örökké az érzékek és azok tárgyainak összekapcsolására vágynak, azok át tudják szelni a tudatlanság óceánját a legalkalmasabb hajóval    —    az Istenség Személyisége transzcendentális cselekedeteinek állandó éneklésével.

1.6.35. vers: Igaz, hogy a yoga-rendszer segítségével, az érzékek megtartóztatásának gyakorlásával az ember megszabadulhat a vágy és a kéj izgatásától, a lélek elégedettségéhez azonban ez nem elegendő, mert [az elégedettség] az Istenség Személyiségének odaadó szolgálatából származik.

1.6.36. vers: Ó, Vyāsadeva, te mentes vagy minden bűntől! Kérésedre beszéltem hát születésemről és az önmegvalósítás érdekében végrehajtott tetteimről. Mindez a te elégedettségedet is szolgálja majd.

1.6.37. vers: Sūta Gosvāmī így szólt: E szavakkal szólt Vyāsadevához Śrīla Nārada Muni, majd távozott, s vīṇāján játszva elindult vándorútjára, melynek saját akarata szabhat csupán korlátot.

1.6.38. vers: Minden dicsőséget és sikert Śrīla Nārada Muninak, mert az Istenség Személyiségének tetteit dicsőíti! Tettében ő maga is boldogságot talál, s örömmel tölti el az univerzum minden szenvedő lelkét.

SB 1.5 - SB 1.7