HU/SB 1.11: Az Úr Krsna bevonul Dvarakaba
1.11.1. vers: Sūta Gosvāmī így szólt: Legvirágzóbb városának, az Ānarták birodalmának [Dvārakānak] a határát elérve az Úr megszólaltatta áldott kagylókürtjét, mellyel hírt adott érkezéséről, s amely szemmel láthatóan elűzte az ott lakók szomorúságát.
1.11.2. vers: Amint az Úr Kṛṣṇa kezébe fogta s megszólaltatta az öblös, fehér kagylókürtöt, transzcendentális ajkainak érintésétől a kagylókürt vörösre változott. Mintha egy fehér hattyú játszana a piros lótuszvirágok szárai között.
1.11.3. vers: Amikor Dvārakā lakói meghallották a hangot, amely még magát a félelmet is rettegéssel tölti el az anyagi világban, szaladni kezdtek Felé, hogy teljesüljön régen dédelgetett vágyuk: láthassák az Urat, minden bhakta védelmezőjét.
1.11.4-5. vers: A város lakói az Úr elé érkeztek ajándékaikkal, amelyeket felajánlottak a teljesen elégedett és önellátó Úrnak, aki saját energiájával szünet nélkül ellát másokat. Ajándékaik olyanok voltak, mintha a napnak ajánlanának föl egy lámpát, mégis oly rajongó szavakkal fogadták az Urat, mint ahogy a védencek üdvözlik apjukat és gyámolítójukat.
1.11.6. vers: A dvārakāiak így szóltak: Ó, Urunk! Téged imád minden félisten, Brahmā, a négy Sana, sőt a mennyek királya is. Te vagy a végső megnyugvás azok számára, akik valóban arra vágynak, hogy megkapják az élet legnagyobb áldását. Te vagy a legfelsőbb, transzcendentális Úr, s a könyörtelen idő Rád nem lehet hatással.
1.11.7. vers: Ó, univerzum teremtője! Anyánk, jóakarónk, Urunk, apánk, lelki tanítómesterünk és imádott Istenségünk vagy. Téged követve mindenben sikert értünk el, így aztán azért imádkozunk, hogy áldj meg minket továbbra is kegyeddel.
1.11.8. vers: Ó, mily szerencsések vagyunk, hogy jelenlétedben ma újra védelmedet élvezzük, hiszen oly ritkán látogatod meg még a mennyek lakóit is! Mosolygó, szerető tekintetű arcodra pillanthatunk most, s láthatjuk transzcendentális formádat, mely minden szerencse forrása.
1.11.9. vers: Ó, lótusz-szemű Urunk! Bármikor Mathurāba, Vṛndāvanába vagy Hastināpurába mész, hogy találkozz barátaiddal és rokonaiddal, távollétedben minden pillanat évmillióknak tűnik. Ó tévedhetetlen, szemünk akkor hasznavehetetlenné válik, mintha nem lenne többé napfény.
1.11.10. vers: Ó, mester! Ha mindig távol vagy, sohasem láthatjuk vonzó arcodat, melynek mosolya véget vet minden szenvedésünknek. Hogyan létezhetnénk jelenléted nélkül? Szavaik hallatán az Úr, aki nagyon kedves alattvalóihoz és a bhaktákhoz, Dvārakā városába vonult, s transzcendentális pillantását rájuk vetve fogadta üdvözlésüket.
1.11.11. vers: Ahogyan Nāgaloka fővárosát, Bhogavatīt a Nāgák védelmezik, Dvārakāt Vṛṣṇi leszármazottjai — Bhoja, Madhu, Daśārha, Arha, Kukura, Andhaka és mások — védték, akik épp olyan erősek voltak, mint az Úr Kṛṣṇa.
1.11.12. vers: Dvārakāpurī városát az évszakok teljes pompája ékesítette. Remetelakok, gyümölcsösök, virágoskertek, parkok díszítették, s tavak, melyeken mindenütt lótuszvirágok nyíltak.
1.11.13. vers: A város kapuját, a házak ajtaját és az út mentén sorakozó, füzérekkel borított diadalíveket ünnepi díszekkel — banánfa ágakkal és mangólevelekkel — ékesítették fel az Úr fogadására. A zászlók, virágfüzérek, festett jelek és jelmondatok sokasága szinte elfedte a napot.
1.11.14. vers: Alaposan megtisztították és illatos vízzel locsolták föl a főutakat, az aluljárókat, az ösvényeket, a piactereket és a nyilvános találkozóhelyeket. Az Úr fogadására mindent gyümölcsökkel, virágokkal és egész magvakkal hintettek be.
1.11.15. vers: Minden egyes lakóház ajtajába a szerencse jeleit, például aludttejet, sértetlen gyümölcsöket, cukornádat és vízzel teli edényeket helyeztek, az imádathoz szükséges kellékekkel, füstölővel és gyertyákkal együtt.
1.11.16-17. vers: Amint meghallották, hogy a legkedvesebb Kṛṣṇa közeledik Dvārakādhāma felé, a nemes lelkű Vasudevát, Akrūrát, Ugrasenát, Balarāmát (az emberfeletti hatalommal bírót), valamint Pradyumnát, Cārudeṣṇát és Sāmbát, Jāmbavatī fiát végtelen boldogság töltötte el, s nem törődtek többé alvással, pihenéssel vagy evéssel.
1.11.18. vers: Hintóikon siettek az Úr elé, virágot hozó brāhmaṇákkal együtt. Előttük elefántok haladtak, a jó szerencse jelképei. Kagylókürtök és harsonák szólaltak meg, védikus himnuszok hangzottak fel. Így ajánlották tiszteletüket, melyet áthatott a szeretet.
1.11.19. vers: Ezzel egy időben száz és száz jól ismert prostituált közeledett járművein. Mindannyian nagyon vágytak arra, hogy találkozzanak az Úrral. Gyönyörű arcukat ragyogó fülbevalók díszítették, melyek kiemelték homlokuk szépségét.
1.11.20. vers: A kiváló drámaírókat, művészeket, táncosokat, énekeseket, történészeket, családfakutatókat megihlették az Úr emberfölötti kedvtelései, s ők is hozzájárultak az üdvözléshez a maguk módján. Így haladtak lassan előre.
1.11.21. vers: Az Úr Kṛṣṇa, az Istenség Személyisége hozzájuk lépett, majd illendően felajánlotta hódolatát és tiszteletét barátainak, rokonainak, a város polgárainak és mindenki másnak, aki eljött, hogy fogadja és üdvözölje Őt.
1.11.22. vers: A Mindenható Úr fejét meghajtva üdvözölt minden jelenlévőt, viszonozta köszöntésüket, megölelte őket, kezet rázott velük, rájuk pillantott, rájuk mosolygott, megnyugtatta őket és áldásait adta még a legalacsonyabb rangúaknak is.
1.11.23. vers: Ekkor az Úr bevonult a városba az idősebb rokonok, a beteg brāhmaṇák és feleségeik társaságában, akik mind áldásaikat szórták Rá és dicsőségét zengték. Mások szintén az Ő dicsőségét magasztalták.
1.11.24. vers: Amikor az Úr Kṛṣṇa elhaladt az utakon, Dvārakā tiszteletre méltó családjainak hölgytagjai mind palotáik tetejére siettek, hogy láthassák az Urat. Ezt tekintették a legnagyobb ünnepnek.
1.11.25. vers: Dvārakā lakói megszokták, hogy rendszeresen láthatják a tévedhetetlen Urat, minden szépség tárházát, mégsem teltek be vele sohasem.
1.11.26. vers: Az Úr mellkasa a szerencse istennőjének lakhelye. Hold-arca ivóedény azoknak a szemeknek, akik vágyakoznak minden után, ami gyönyörű. Karja az irányító félistenek menedéke, lótuszlába pedig a tiszta bhaktáknak nyújt védelmet, akik sohasem beszélnek vagy énekelnek másról, mint Róla.
1.11.27. vers: Ahogy az Úr Dvārakā utcáin haladt, fejét fehér napernyő óvta a napfénytől. Fehér tollú legyezők hűsítették Őt, félköröket írva le körülötte, az útra pedig virágeső hullott. Sárga ruhája és virágfüzérei miatt úgy tűnt, mintha sötét felhő lenne, melyet a nap, a hold, a villámlás és szivárványok vesznek körül egyazon időben.
1.11.28. vers: Miután belépett apjának házába, a jelen lévő anyák megölelték, az Úr pedig fejét lábaikhoz hajtva ajánlotta nekik hódolatát. Az anyák élén Devakī [az Úr valódi anyja] állt.
1.11.29. vers: Az anyák, miután megölelték fiukat, ölükbe ültették Őt, s tiszta szeretetükben tej fakadt keblükből. Boldogság árasztotta el őket, és szemükből könnyeik az Úrra hullottak.
1.11.30. vers: Ezek után az Úr belépett palotáiba, amelyek a legteljesebb mértékig tökéletesek voltak. E palotákban élt több mint tizenhatezer felesége.
1.11.31. vers: Az Úr Śrī Kṛṣṇa királynői magukban ujjongani kezdtek, hogy oly hosszú távollét után otthon láthatják férjüket. Nyomban felkeltek ülőhelyükről, meditációjukból. A társadalmi szokásokhoz illően szégyenlősen eltakarták arcukat és szemérmesen pillantottak körbe.
1.11.32. vers: Felülmúlhatatlan eksztázisuk oly erős volt, hogy a szemérmes királynők először szívük legbensőbb részében ölelték meg az Urat. Aztán szemükkel ölelték át, majd fiaikat küldték Hozzá, hogy öleljék meg Őt [ami épp olyan, mintha személyesen ölelték volna meg]. Mégis, ó, Bhṛguk vezére, bár megpróbálták elfojtani érzéseiket, könnyeik akaratuk ellenére is hullottak.
1.11.33. vers: Noha az Úr Śrī Kṛṣṇa örökké mellettük állt, ugyanakkor kizárólagosan egyedül volt, úgy tűnt számukra, mintha lábai minden pillanatban megújulnának. A szerencse istennője, bár örökké nyugtalan s örökké vándorol, nem tudja elhagyni az Úr lábait. Hol van hát az a nő, aki le tudna mondani e lábakról, miután egyszer menedéket keresett náluk?
1.11.34. vers: Az Úr megbékélt, miután elpusztította azokat a királyokat, akik terhére voltak a földnek. Büszkék voltak hadi erejükre, lovaikra, elefántjaikra, harci szekereikre, gyalogságukra. Az Úr Maga nem vett részt a harcban, csupán ellenségeskedést teremtett a hatalmas uralkodók között, s azok egymás ellen fordultak. Olyan volt Ő, mint a szél, amely súrlódást okoz a bambuszok között, s így tüzet lobbant fel.
1.11.35. vers: Az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Śrī Kṛṣṇa, indokolatlan kegyéből megjelent ezen a bolygón belső energiája által, s úgy lelte örömét a hölgyek között, akik erre méltóak voltak, mintha anyagi tettekben merülne el.
1.11.36. vers: Noha a királynők gyönyörű mosolyai és titokzatos pillantásai tiszták és szívdobogtatóak voltak; noha magát Cupidót le tudták győzni, arra késztetve, hogy zavarában mondjon le íjáról, s bár még a türelmes Śiva is áldozatul esett nekik, az Úr érzékeit minden varázsuk és vonzerejük ellenére sem tudták megzavarni.
1.11.37. vers: A közönséges, materialista, feltételekhez kötött lelkek azt találják ki, hogy az Úr közülük való. Tudatlanságuk következtében azt gondolják, hogy az Úrra hatással lehet az anyag, Ő azonban független.
1.11.38. vers: Ez az Istenség Személyiségének isteni természete: Rá nincsenek hatással az anyagi természet kötőerői, annak ellenére sem, hogy kapcsolatban áll velük. Ehhez hasonlóan a bhaktákat, akik Nála kerestek menedéket, szintén nem befolyásolják az anyagi kötőerők.
1.11.39. vers: Az egyszerű és finom hölgyek valóban azt gondolták, hogy az Úr Śrī Kṛṣṇa, szeretett férjük követi őket, s hogy ők uralkodnak Fölötte. Nem voltak teljesen tudatában férjük dicsőségének, mint ahogyan az ateisták sem tudják Róla, hogy Ő a legfelsőbb irányító.