HU/SB 3.22: Kardama Muni és Devahuti házassága
3.22.1. vers: Śrī Maitreya így szólt: Miután a bölcs az uralkodó számtalan tulajdonságáról és tettéről beszélt, elhallgatott. Az uralkodó szerényen a következőképpen szólította meg:
3.22.2. vers: Manu válaszolt: Az Úr Brahmā, a Véda megszemélyesülése, hogy kiterjedjen a védikus tudásban, arcából megteremtett titeket, a brāhmaṇákat, akik mindig lemondásokat végeztek, tudással és misztikus erővel rendelkeztek, s akik elfordultok az érzékkielégítéstől.
3.22.3. vers: Az ezerlábú Legfelsőbb Lény ezer karjából létrehozott bennünket, kṣatriyákat, hogy megvédjük a brāhmaṇákat. Azt mondják ezért, hogy a brāhmaṇák az Ő szíve, a kṣatriyák pedig a karjai.
3.22.4. vers: Ezért védelmezik egymást és magukat a brāhmaṇák és a kṣatriyák, s az Úr, aki az ok és az okozat egyszerre, ám mégis változatlan, megvédi őket egymáson keresztül.
3.22.5. vers: Most eloszlott minden kétségem pusztán attól, hogy találkoztam veled, mert nagyon kegyesen érthetően elmagyaráztad annak a királynak a kötelességét, aki védelmezni akarja alattvalóit.
3.22.6. vers: Nagy szerencsém, hogy láthattalak, hiszen akik nem győzik le elméjüket, és nem uralkodnak érzékeiken, nem pillanthatnak meg könnyűszerrel téged, s a legszerencsésebb vagyok, hogy fejemmel megérintettem lábaid áldott porát.
3.22.7. vers: Az a szerencse ért, hogy tanítottál engem, s így nagy kegyben lehetett részem. Hálát adok Istennek, hogy nyitott fülekkel hallgattam tiszta szavaidat!
3.22.8. vers: Ó, nagy bölcs! Légy kegyes, s hallgasd elégedettséggel alázatos imámat, mert a leányom iránt érzett szeretet felkavarta elmémet!
3.22.9. vers: Leányom Priyavrata és Uttānapāda húga. Méltó férjet keres, aki korban, jellemben és jó tulajdonságokban egyaránt illik hozzá.
3.22.10. vers: Attól a pillanattól kezdve, hogy a bölcs Nāradától nemes jellemedről, tudásodról, gyönyörű megjelenésedről, fiatalságodról és többi erényedről hallott, csak rád gondol.
3.22.11. vers: Ezért kérlek, fogadd el őt, ó, brāhmaṇák legkiválóbbja, mert nagy hittel adom őt neked! Minden szempontból méltó arra, hogy feleséged legyen, s gondoskodjon otthonodról.
3.22.12. vers: Egy olyan alkalmat, amely magától kínálkozik, még annak sem helyes visszautasítania, aki tökéletesen mentes minden ragaszkodástól, nem is beszélve arról az emberről, aki ragaszkodik az érzéki örömökhöz.
3.22.13. vers: Aki elutasítja a magától kínálkozó felajánlást, ám később áldásért könyörög egy fukar embertől, az elveszíti általánosan elterjedt jó hírnevét, s mások közömbös viselkedése letöri majd büszkeségét.
3.22.14. vers: Svāyambhuva Manu így folytatta: Ó, bölcs ember! Hallottam, hogy házasodni készülsz. Kérlek, fogadd el leányom kezét, amit felkínálok neked, hiszen nem fogadtál örökre cölibátust!
3.22.15. vers: A nagy bölcs válaszolt: Valóban házasodni vágyom, s leányod még hajadon, nem ígérkezett el senkinek. Megházasodhatunk hát a védikus szokások szerint.
3.22.16. vers: Teljesüljön hát leányod vágya a házasságra, melyet a védikus szentírás jóváhagy! Ki ne fogadná el kezét? Oly gyönyörű, hogy testének ragyogása önmagában felülmúlja ékszereinek szépségét.
3.22.17. vers: Hallottam, hogy Viśvāvasu, a nagy gandharva egészen elvesztette az eszét, s lezuhant repülőjéről, amikor meglátta leányodat, aki a palota tetején játszott, oly csodálatos volt csilingelő bokacsengettyűivel és örökké táncoló szemeivel.
3.22.18. vers: Melyik bölcs ne fogadná örömmel őt, a nők ékességét, Svāyambhuva Manu szeretett leányát és Uttānapāda húgát? Akik nem imádták a szerencse istennőjének kegyes lábait, nem is láthatják őt, ő mégis magától eljött, hogy a kezét nekem adja.
3.22.19. vers: Elfogadom ezt az erényes leányt feleségemnek, azzal a feltétellel, hogy miután testem magját kihordta, életemet az odaadó szolgálatnak fogom szentelni, amely a legtökéletesebb emberi lények útja. Erről a folyamatról az Úr Viṣṇu beszélt. Ez mentes az irigységtől.
3.22.20. vers: Számomra a legfelsőbb tekintély a határtalan Istenség Legfelsőbb Személyisége, akitől ez a csodálatos teremtés származik, s akiben ennek fenntartása és pusztulása nyugszik. Ő az eredete a prajāpatiknak, akiknek az a dolguk, hogy élőlényekkel népesítsék be ezt a világot.
3.22.21. vers: Śrī Maitreya így szólt: Ó, nagy harcos, Vidura! A bölcs Kardama csupán ennyit mondott, majd elhallgatott, az imádandó Úr Viṣṇura gondolva, kinek köldökét egy lótusz díszíti. Ahogy szótlanul elmosolyodott, arca magával ragadta Devahūti elméjét, aki a nagy bölcsön kezdett meditálni.
3.22.22. vers: Az uralkodó, miután jól ismerte a királynő és Devahūti döntését, boldogan adta át leányát a bölcsnek, kinek erényei felértek a leány erényeivel.
3.22.23. vers: Śatarūpā királynő nagy szeretettel az alkalomhoz illően rendkívül értékes ajándékokat — ékszereket, ruhákat és háztartási eszközöket — adott hozományként a menyasszonynak és a vőlegénynek.
3.22.24. vers: Svāyambhuva Manu megtette kötelességét azzal, hogy leányát egy megfelelő férfihoz adhatta. Elméjét az elválás fájdalma kavarta fel, ezért karjaiba zárta szeretett leányát.
3.22.25. vers: Az uralkodó képtelen volt elviselni a gondolatot, hogy elszakadjon leányától. Újra és újra könnyek hullottak szeméből, benedvesítve leánya fejét, ahogyan sírt: „Kedves anyám! Kedves leányom!”
3.22.26-27. vers: Miután engedélyt kért és kapott a nagy bölcstől, hogy távozzon, a király feleségével együtt hintójára szállt, s kíséretével együtt elindult fővárosa felé. Az úton békés meditálók szépségesen virágzó remetelakjait pillantotta meg a Sarasvatī folyó mindkét partján, amely a szentek számára oly kedves.
3.22.28. vers: Alattvalói, akik végtelenül örültek érkezésének, elé jöttek Brahmāvartából, hogy dalokkal, imákkal, hangszereiken játszva üdvözöljék hazatérő urukat.
3.22.29-30. vers: Barhiṣmatī minden tekintetben gazdag városát azért nevezték így, mert egy szőrszál hullott alá e helyre az Úr Viṣṇu testéről, aki mint az Úr Vadkan jelent meg. Ahogy megrázta testét, ez a szőrszál lehullott, s belőle lett az örökzöld kuśa és kāśa fű [egy másik fajta fű, amelyből gyékényt készítenek]. Ezekkel imádták a bölcsek az Úr Viṣṇut, miután legyőzte a démonokat, akik zavarták áldozati szertartásaikat.
3.22.31. vers: Manu leterített egy kuśából és kāśából készült ülőhelyet, s imádta az Urat, az Istenség Személyiségét, kinek kegyéből a Föld bolygó fölött uralkodhatott.
3.22.32. vers: Miután megérkezett Barhiṣmatī városába, ahol korábban élt, Manu belépett palotájába, melyet olyan atmoszféra hatott át, amely véget vetett az anyagi lét három gyötrelmének.
3.22.33. vers: Svāyambhuva Manu király, felesége és alattvalói körében élvezte életét, s minden vágya teljesült anélkül, hogy a vallás folyamatának ellentmondó, nemkívánatos elvek megzavarták volna. A mennyek zenészei és feleségeik kórusban énekeltek az uralkodó makulátlan hírnevéről, s ő mindennap, kora reggel az Istenség Legfelsőbb Személyisége kedvteléseinek történeteit hallgatta örömteli szívvel.
3.22.34. vers: Svāyambhuva Manu szent király volt. Noha az anyagi élvezetekbe merült, sohasem süllyedt mélyre, a legalantasabb életformába, mert az anyagi boldogságot mindig Kṛṣṇa-tudatú atmoszférában élvezte.
3.22.35. vers: Éppen ezért bár élete lassan véget ért, hosszú életét, amely egy Manvantara korszak, nem töltötte hiába, hiszen mindig az Úr kedvteléseiről hallott, elmélkedett, írt és énekelt.
3.22.36. vers: Idejét, amely hetvenegyszer a négy korszak hosszáig [71 x 4 320 000 évig] tartott, mindig Vāsudevára gondolva töltötte, s minden tette Vāsudevával volt kapcsolatban. Így emelkedett felül a három végcélon.
3.22.37. vers: Ezért, ó, Vidura, hogyan okozhatnának szenvedést a test, az elme, a természet, az emberek és más élőlények azoknak, akik az Úr Kṛṣṇa tökéletes védelmét élvezik az odaadó szolgálatban?
3.22.38. vers: Néhány bölcs kérdésére válaszolva, [Svāyambhuva Manu,] minden élőlény iránt érzett könyörületességéből, az emberek szerteágazó szent kötelességéről, valamint a különféle varṇákról és āśramákról tanított.
3.22.39. vers: Beszéltem neked Svāyambhuva Manu, az első király csodálatos jelleméről, akinek hírneve méltó arra, hogy megemlítsék. Kérlek, hallgasd meg most, amint leánya, Devahūti virágzó életéről beszélek!