HU/SB 4.10: Dhruva Maharaja harca a yaksákkal
4.10.1. vers: A nagy bölcs, Maitreya így szólt: Kedves Vidurám! Ezek után Dhruva Mahārāja feleségül vette Prajāpati Śiśumāra leányát, akit Bhraminak hívtak. Két fia született tőle, Kalpa és Vatsara.
4.10.2. vers: A rendkívüli hatalmú Dhruva Mahārājának volt egy másik felesége is, Vāyu félisten leánya, akit Ilānak hívtak. Őt egy Utkala nevű fiúval és egy szépséges leánnyal áldotta meg.
4.10.3. vers: Dhruva Mahārāja öccsét, Uttamát, aki még nem nősült meg, a Himalájában vadászat közben megölte egy yakṣa. Anyja, Suruci követte fia útját [a halálba].
4.10.4. vers: Amikor Dhruva Mahārāja meghallotta, hogy fivérét, Uttamát a yakṣák a Himalájában megölték, bánat és düh öntötte el. Harci szekerére szállt, s útnak indult, hogy legyőzze a yakṣák városát, Alakāpurīt.
4.10.5. vers: Dhruva Mahārāja a Himalája északi területei felé vette útját. Egy völgyben egyszer csak egy várost pillantott meg, amelyet szellemek, az Úr Śiva követői laktak.
4.10.6. vers: Maitreya folytatta: Kedves Vidurám! Amikor Dhruva Mahārāja elérte Alakāpurīt, kagylókürtjébe fújt, melynek hangját az ég s az égtájak verték vissza. A yakṣák feleségeit rémület töltötte el, és szemükön látszott, hogy nagyon aggódnak.
4.10.7. vers: Ó, hős Vidura! A yakṣák nagy hősei képtelenek voltak elviselni Dhruva Mahārāja kagylókürtjének mindent betöltő hangját. Fegyvert ragadtak, s városukból kitörve Dhruvára támadtak.
4.10.8. vers: Dhruva Mahārāja, aki nemcsak kiváló szekérhajtó, de kétségtelenül kiváló íjász is volt, hármasával kilőtt nyilaival nyomban pusztítani kezdte őket.
4.10.9. vers: Amikor a yakṣák hős vitézei látták, hogy Dhruva Mahārāja mindegyikük fejét célba vette, nagyon hamar megértették, hogy bajban vannak, s arra a következtetésre jutottak, hogy minden bizonnyal vereség vár rájuk. Ám hős harcosok lévén magasztalni kezdték Dhruva tettét.
4.10.10. vers: Ahogy a kígyók, akik nem tűrik el, ha valaki rájuk tapos, a yakṣák sem tűrték Dhruva Mahārāja csodálatos bátorságát. Kétszer annyi nyilat lőttek ki, mint ő — minden katona hatot —, s megmutatták hősiességüket és erejüket.
4.10.11-12. vers: A yakṣák serege százharmincezer nagy erejű, dühödt katonából állt, akik mind arra vágytak, hogy felülmúlják Dhruva Mahārāja csodálatos tetteit. Minden erejüket összeszedve különféle tollazatú nyilakkal, parighákkal [vasbuzogányokkal], nistriṁśákkal [kardokkal], prāsaśūlákkal [háromágú szigonyokkal], paraśvadhákkal [dárdákkal], śaktikkal [pikákkal], ṛṣṭikkel [lándzsákkal] és bhuśuṇḍī fegyverekkel támadtak Dhruva Mahārājára, harci szekerére és kocsihajtójára.
4.10.13. vers: Dhruva Mahārāját úgy borította el a fegyverek szüntelen zápora, mint ahogyan egy hegyet a szűnni nem akaró eső.
4.10.14. vers: A felső bolygórendszerekből érkező siddhák mind a harcot figyelték az égből, s amikor látták, hogy Dhruva Mahārāját elborítja az ellenség szüntelen nyílzápora, kétségbeesetten így kiáltottak: „Manu unokája, Dhruva most elveszett!” Azt kiabálták, hogy Dhruva Mahārāja olyan, mint a Nap, amely most lenyugodott a yakṣák óceánjában.
4.10.15. vers: A yakṣák, akik egy időre diadalt arattak, kihirdették, hogy legyőzték Dhruva Mahārāját. Ekkor azonban megjelent Dhruva szekere, ahogy a nap tűnik elő hirtelen a ködös homályból.
4.10.16. vers: Dhruva Mahārāja megpendítette íját, s nyilainak süvítésére az ellenség szívét jajveszékelés töltötte meg. Nyilainak szakadatlan záporát szórta rájuk, és porrá zúzta fegyvereiket, ahogy a szélvihar szórja szét az összesereglett felhőket az égen.
4.10.17. vers: A Dhruva Mahārāja íjából kirepülő hegyes nyilak úgy fúródtak az ellenség pajzsába és testébe, mint a mennyek királyának villámcsapásai, melyek hegyeket zúznak porrá.
4.10.18-19. vers: Maitreya, a nagy bölcs folytatta: Kedves Vidurám! Azoknak a fejét, akiket Dhruva Mahārāja nyilai darabokra téptek, csodálatos fülbevalók és turbánok ékesítették. Lábuk olyan gyönyörű volt, akár az arany pálmafák, karjukon arany karperecek és kardíszek tündököltek, fejükön értékes arannyal borított sisakot viseltek. A csatatéren heverő ékszerek rendkívül vonzóak voltak, s könnyen megzavarhatták egy hős elméjét.
4.10.20. vers: A kiváló harcos, Dhruva Mahārāja nyilaival darabokra vágta azoknak a yakṣáknak a végtagjait, akik valahogyan életben maradtak. Menekülni kezdtek, ahogy az elefántok menekülnek, amikor legyőzi őket egy oroszlán.
4.10.21. vers: Dhruva Mahārāja, a legkiválóbb emberi lény látta, hogy a hatalmas csatatéren egyetlen felfegyverzett ellenséges katona sem maradt. Szerette volna megnézni Alakāpurī városát, de azt gondolta magában: „Senki sem ismeri a misztikus yakṣák terveit.”
4.10.22. vers: Miközben Dhruva Mahārāja misztikus ellenségeiben egy percig sem bízva kocsihajtójával beszélgetett, hirtelen félelmetes hangra lettek figyelmesek, mintha az óceán zúgna a közelükben, s látták, hogy az égből egy hatalmas porfelhő ereszkedik rájuk minden irányból.
4.10.23. vers: Egy pillanat alatt az egész eget sűrű felhők borították be, s rettentő mennydörgés hallatszott. Villámok ragyogtak fel, és szakadt az eső.
4.10.24. vers: Kedves makulátlan Vidurám! Vér, váladék, genny, ürülék, vizelet és velő sűrű zápora, valamint emberi törzsek hullottak az égből Dhruva Mahārājára.
4.10.25. vers: Aztán egy óriási hegy jelent meg az égen, majd minden irányból jégdarabok hullottak lándzsák, buzogányok, kardok, vasdorongok és hatalmas sziklák kíséretében.
4.10.26. vers: Dhruva Mahārāja dühödt szemű, tüzet okádó kígyókat is látott, melyek őrült elefántok, oroszlánok és tigrisek falkáival együtt épp felé tartottak, hogy felfalják.
4.10.27. vers: Aztán mintha eljött volna a világ pusztulásának ideje, a háborgó tenger tajtékzó hullámaival, dübörgő hang kíséretében egyenesen felé tartott.
4.10.28. vers: A yakṣa démonok természetüknél fogva gyalázatosak, és démonikus, szemfényvesztő hatalmukkal megannyi különös csodára képesek, hogy megrémisszék a csekély értelmű embert.
4.10.29. vers: Amikor a nagy bölcsek meghallották, hogy Dhruva Mahārāját hatalmába kerítették a démonok szemfényvesztő, misztikus cselfogásai, azonnal összeszaladtak, hogy bátorítsák, s jó szerencsét kívánjanak neki.
4.10.30. vers: A bölcsek így szóltak: Kedves Dhruva, ó, Uttānapāda király fia! Bárcsak az Istenség Legfelsőbb Személyisége, akit Śārṅgadhanvānak hívnak — aki megszabadítja bhaktáit a szenvedéstől — elpusztítaná rettentő ellenségeidet! Az Úr szent nevének olyan ereje van, mint Magának az Úrnak, ezért pusztán éneklése és hallgatása sok embert megvédhet a kegyetlen haláltól, s a bhakta így megmenekül.