HU/SB 6.2: A visnuduták megmentik Ajamilát
6.2.1. vers: Śukadeva Gosvāmī így szólt: Kedves királyom! Az Úr Viṣṇu szolgái mind nagyon jól értenek a logikához és az érveléshez. Végighallgatták a yamadūtákat, majd a következőképpen válaszoltak:
6.2.2. vers: A viṣṇudūták így szóltak: Ó, jaj! Milyen fájdalmas, hogy egy olyan társaságban, amelynek feladata a vallás védelmezése, vallástalanság üti fel a fejét! Azok, akik a vallásos elvek fenntartásáért felelősek, most minden ok nélkül egy ártatlan embert büntetnek meg, aki nem szolgált rá erre.
6.2.3. vers: A királynak vagy kormányzónak olyannyira alkalmasnak kell lennie feladatára, hogy szeretetből és ragaszkodásból népe atyjaként, eltartójaként vagy védelmezőjeként kell cselekednie. Alattvalóit a hiteles szentírásokkal összhangban álló jó tanácsokkal és utasításokkal kell ellátnia, és mindenkivel egyenlően kell bánnia. Ezt teszi Yamarāja is, hiszen ő az igazságszolgáltatás legfelsőbb ura, és ezt teszik mindazok, akik követik nyomdokait. De ha ők beszennyeződnek, és ártatlan, feddhetetlen embereket megbüntetve részlehajlókká válnak, kihez fordul majd a nép oltalomért élete megvédelmezése és biztonsága érdekében?
6.2.4. vers: A közemberek a társadalom vezetőjének példáját követik, és az ő viselkedését utánozzák. Bármit fogadjon is el, azt bizonyító erejűnek tekintik.
6.2.5-6. vers: A közemberek nem rendelkeznek fejlett tudással, amelynek a segítségével különbséget tehetnének a vallás és a vallástalanság között. Az együgyű, felvilágosulatlan polgár olyan, mint egy tudatlan állat, ami fejét gazdája ölébe hajtva békésen alszik, s bízik abban, hogy gazdája megvédelmezi. Ha egy vezető valóban lágyszívű, s méltó arra, hogy az élőlények higgyenek benne, hogyan büntethet meg vagy pusztíthat el egy olyan ostoba embert, aki minden hitét belé vetve és barátsággal fordulva felé teljesen meghódolt neki?
6.2.7. vers: Ajāmila már jóvátette minden bűnös tettét. Kétségbeesésében Nārāyaṇa szent nevét kiáltva valójában nemcsak azokért a bűneiért vezekelt, melyeket ebben az egy életében elkövetett, hanem mindazokért is, melyeket millió és millió élete alatt hajtott végre. Noha nem tisztán, mégis sértés nélkül ejtette ki az Úr szent nevét, ezért megtisztult, s most már méltó arra, hogy felszabaduljon.
6.2.8. vers: A viṣṇudūták folytatták: Ez az Ajāmila már korábban is így hívta fiát, amikor evett vagy valami mást csinált: „Kedves Nārāyaṇám, kérlek, gyere ide!” Noha a fia nevét mondta, mégis ezt a négy szótagot énekelte: nā-rā-ya-ṇa. Csupán azzal, hogy így Nārāyaṇa nevét ismételgette, elvégezte a kellő vezeklést millió és millió életének bűnös visszahatásaiért.
6.2.9-10. vers: Az Úr Viṣṇu szent nevének éneklése a legjobb vezeklés annak, aki aranyat vagy más értékeket lopott, aki részeges, aki cserbenhagyta barátját vagy rokonát, aki megölt egy brāhmaṇát, vagy akinek guruja vagy más feljebbvalója feleségével volt nemi kapcsolata. Ez a legjobb útja a vezeklésnek azok számára is, akik megöltek egy nőt, a királyt vagy az apjukat, s akik teheneket mészároltak le. Minden bűnös ember számára ez a legjobb. E bűnösök pusztán az Úr Viṣṇu szent neve éneklésével magukra vonhatják a Legfelsőbb Úr figyelmét, aki azt gondolja: „Ez az ember szent nevemet énekelte, kötelességem hát, hogy védelmet nyújtsak neki.”
6.2.11. vers: A bűnös emberek a védikus rituális szertartások követésével vagy a vezekléssel nem tisztulnak meg annyira, mint egyszer kiejtve az Úr Hari szent nevét. Noha a rituális vezeklés megszabadíthatja az embert a bűnös visszahatásoktól, nem ébreszti fel benne az odaadó szolgálatot, ellentétben az Úr nevének éneklésével, ami az Úr hírnevére, tulajdonságaira, kedvteléseire és környezetére emlékezteti.
6.2.12. vers: A vallásos szentírásokban vezeklésként javasolt rituális szertartások nem elegendőek ahhoz, hogy végérvényesen megtisztítsák a szívet, mert a vezeklés után az ember elméje újra az anyagi cselekedetek után fut. Ebből következően aki meg akar szabadulni az anyagi tettek gyümölcsöző visszahatásaitól, annak a Hare Kṛṣṇa mantra éneklése, vagyis az Úr nevének, hírének és kedvteléseinek dicsőítése ajánlatos mint a vezeklés legtökéletesebb folyamata, mert ez minden szennyet kitisztít az ember szívéből.
6.2.13. vers: Ez az Ajāmila halála pillanatában kétségbeesetten az Úr, azaz Nārāyaṇa szent nevét kiáltotta nagyon hangosan, s ez a tette magában megszabadította őt bűnös életének visszahatásaitól. Ezért, ó, Yamarāja szolgái, ne próbáljátok őt uratok elé vinni, hogy ott pokoli körülmények között kelljen bűnhődnie!
6.2.14. vers: Aki az Úr szent nevét énekli, azonnal megszabadul tengernyi bűne visszahatásaitól, még akkor is, ha közvetve [valami másra utalva], tréfából, pusztán a zenei hangzás kedvéért vagy épp oda sem figyelve teszi. Ezt a szentírásokat jól ismerő tudósok mind elfogadják.
6.2.15. vers: Ha valaki kimondja az Úr szent nevét, s azután egy véletlen szerencsétlenség folytán meghal — leesik egy ház tetejéről, elcsúszik az úton és eltöri a csontjait, megmarja egy kígyó, fájdalom és magas láz támadja meg, vagy épp fegyver sebesíti meg —, azonnal megmenekül a pokoli léttől, annak ellenére, hogy bűnös.
6.2.16. vers: A hiteles tekintélyek — valamennyien művelt tudósok és nagy bölcsek — mindent tekintetbe véve azt a határozatot hozták, hogy a rendkívül súlyos bűnöket szigorú vezekléssel, az enyhébbeket pedig könnyebb vezekléssel kell jóvátenni. A Hare Kṛṣṇa mantra éneklése azonban a bűnös tettek minden visszahatását megsemmisíti, legyenek azok akár súlyosak, akár enyhébbek.
6.2.17. vers: Az ember semlegesítheti ugyan bűnös életének visszahatásait lemondással, adományozással, fogadalmakkal és más hasonló folyamatokkal, ám ezek a jámbor tettek nem tudják a szívéből kiirtani az anyagi vágyakat. Ha azonban az Istenség Személyisége lótuszlábát szolgálja, azonnal megszabadul minden ilyen szennyeződéstől.
6.2.18. vers: Ahogy a tűz hamuvá égeti a száraz füvet, úgy égeti biztosan porrá az Úr szent neve bűnös cselekedeteink valamennyi visszahatását, függetlenül attól, hogy tudatosan vagy tudtunkon kívül énekeljük.
6.2.19. vers: Ha valaki nem ismeri egy gyógyszer hatását, ám vagy önként, vagy mert kényszerítik rá, mégis beveszi, a gyógyszer mindenképpen hatni fog, mert hatása nem függ a beteg tudásától. Ehhez hasonlóan akár tudatosan, akár tudtán kívül énekli valaki az Úr szent nevét, meglesz az eredménye még akkor is, ha nem ismeri az értékét.
6.2.20. vers: Śrī Śukadeva Gosvāmī folytatta: Kedves királyom! Miután az Úr Viṣṇu szolgái megfelelő okfejtéssel és érvekkel ily módon tökéletesen meghatározták az odaadó szolgálat elveit, kiszabadították Ajāmila brāhmaṇát a yamadūták kötelei közül, s megmentették őt a küszöbön álló haláltól.
6.2.21. vers: Kedves Parīkṣit Mahārājám, ó, ellenség legyőzője! Az Úr Viṣṇu szolgái választ adtak Yamarāja szolgáinak, akik ezután Yamarājához mentek, s mindent elmondtak neki, ami történt.
6.2.22. vers: Most, hogy kiszabadult Yamarāja szolgáinak hurkaiból, Ajāmila brāhmaṇa nem félt többé, s magához térve fejét azonnal a viṣṇudūták lótuszlábához hajtotta, hogy hódolatát ajánlja nekik. Mérhetetlen boldogság árasztotta el a jelenlétük miatt, hiszen látta, hogy megmentették az életét, kiszabadítva őt Yamarāja szolgáinak karmai közül.
6.2.23. vers: Ó, bűntelen Parīkṣit Mahārāja! Az Istenség Legfelsőbb Személyiségének szolgái, a viṣṇudūták látták, hogy Ajāmila mondani készül valamit, így hát hirtelen eltűntek a szeme elől.
6.2.24-25. vers: Ajāmila végighallgatta a yamadūták és a viṣṇudūták közötti beszélgetést, s így megértette azokat a vallásos elveket, amelyek az anyagi természet három kötőerejének hatása alatt érvényesek. Ezeket az elveket a három Véda írja le. Megértette azokat a transzcendentális vallásos elveket is, amelyek az anyagi természet kötőerői felett állnak, és amelyek az élőlény és az Istenség Legfelsőbb Személyisége közötti kapcsolattal foglalkoznak. Ezenkívül hallotta az Istenség Legfelsőbb Személyisége nevének, dicsőségének, tulajdonságainak és kedvteléseinek magasztalását is, így tökéletesen tiszta bhaktává vált. Ekkor eszébe jutottak múltban elkövetett bűnei, amelyeket nagyon megbánt.
6.2.26. vers: Ajāmila így szólt: Ó, jaj, milyen mélyre süllyedtem az érzékeimet szolgálva! Képzett brāhmaṇa voltam, ám elzüllöttem, s egy prostituált méhében nemzettem gyermekeket.
6.2.27. vers: Ó, jaj, szálljon kárhozat rám! Olyan bűnösen cselekedtem, hogy szégyent hoztam családom hagyományaira. Elhagytam szemérmes, gyönyörű, fiatal feleségemet, hogy egy romlott utcalánnyal háljak, aki bort iszik! Szálljon hát kárhozat a fejemre!
6.2.28. vers: Apám és anyám idősek voltak, és nem volt más fiuk vagy barátjuk, aki gondoskodott volna róluk. Mivel nem törődtem velük, sok megpróbáltatáson mentek keresztül. Ó, jaj! Visszataszító, alacsony rendű ember módjára hálátlanul magukra hagytam őket, ilyen körülmények között!
6.2.29. vers: Most már tisztán látom, hogy e tettek következtében egy olyan bűnös embernek, mint én, pokoli körülmények közé kell süllyednie, ami azokra vár, akik megszegték a vallásos elveket, s akiknek emiatt rendkívüli gyötrelmeket kell kiállniuk.
6.2.30. vers: Álom volt vagy valóság? Félelmetes embereket láttam, akik kötelekkel a kezükben jöttek, hogy elfogjanak és elhurcoljanak. Hová tűntek?
6.2.31. vers: És hová lett az a négy gyönyörű, felszabadult személy, aki kiszabadított a fogságból, és megmentett attól, hogy a pokolba kerüljek?
6.2.32. vers: Milyen visszataszító és szerencsétlen vagyok, hogy a bűnös tettek óceánjába merültem! Most azonban korábbi lelki cselekedeteim eredményeképpen mégis láthattam azt a négy nagyszerű személyiséget, akik eljöttek, hogy megmentsenek. Végtelenül boldog vagyok, hogy eljöttek hozzám!
6.2.33. vers: Hogyan kaphattam volna én, egy prostituált eltartója, a legszennyesebb ember lehetőséget arra, hogy halálom pillanatában Vaikuṇṭhapati szent nevét énekeljem, ha hajdanán nem végeztem volna odaadó szolgálatot? Ez nem történhetett volna másképp meg.
6.2.34. vers: Ajāmila folytatta: Szégyentelen csaló vagyok, aki elpusztítottam saját brahminikus kultúrámat, sőt, magam vagyok a megtestesült bűn. Hol vagyok én attól, hogy az Úr Nārāyaṇa minden áldást megadó szent nevét énekeljem?
6.2.35. vers: Milyen bűnös vagyok! Most azonban megkaptam ezt a lehetőséget, ezért tökéletesen uralkodnom kell az elmémen, az életemen és az érzékeimen, s mindig odaadó szolgálatot kell végeznem, nehogy újra az anyagi lét mélységes sötétségébe és tudatlanságába zuhanjak.
6.2.36-37. vers: Amiatt, hogy a testtel azonosítja magát, az embert legyőzik az érzékkielégítés utáni vágyak, így megannyi jámbor és istentelen tettet hajt végre. Ez jelenti az anyagi fogságot. Én azonban most kiszabadítom magam anyagi kötelékeim közül, melyeket az Istenség Legfelsőbb Személyiségének illuzórikus energiája teremtett egy nő formájában. A legbűnösebb lélekként áldozatul estem az illuzórikus energiának, és táncoló kutya lett belőlem egy nő kezében. Most lemondok minden kéjes vágyamról, s megszabadulok ettől az illúziótól! Minden élőlény kegyes, jóakaró barátja leszek, s örökké a Kṛṣṇa-tudatba merülök.
6.2.38. vers: Pusztán attól, hogy a bhakták társaságában az Úr szent nevét énekeltem, szívem egyre tisztul. Nem fogok hát újra áldozatul esni az anyagi érzékkielégítés hamis csábításának. Most, hogy tökéletesen ismerem az Abszolút Igazságot, többé nem azonosítom magam a testemmel. Feladom az „én” és „enyém” hamis felfogásokat, és elmémet megingathatatlanul Kṛṣṇa lótuszlábára rögzítem.
6.2.39. vers: Ajāmila amiatt, hogy egy pillanatra a bhakták [a viṣṇudūták] társaságában lehetett, nagy eltökéltséggel megvált az anyagi életfelfogástól. Megszabadult minden anyagi ragaszkodástól, s azonnal Hardwar felé vette útját.
6.2.40. vers: Hardwarban Ajāmila egy Viṣṇu templomban talált menedékre, s ott a bhakti-yoga folyamatát gyakorolta. Szabályozta az érzékeit, elméjét pedig teljesen az Úr szolgálatába állította.
6.2.41. vers: Ajāmila teljesen átadta magát az odaadó szolgálatnak. Ezzel elvonta elméjét az érzékkielégítés folyamatától, s örökké elmélyülten az Úr formájára gondolt.
6.2.42. vers: Amikor értelme és elméje szilárdan megállapodott az Úr formáján, Ajāmila brāhmaṇa újra megpillantotta szeme előtt a négy mennyei férfit. Tudta, hogy ők azok, akiket korábban látott, és így a földre borulva a hódolatát ajánlotta nekik.
6.2.43. vers: Amikor Ajāmila megpillantotta a viṣṇudūtákat, ott, Hardwarnál, a Gangesz partján elhagyta anyagi testét. Visszanyerte eredeti lelki testét, amely éppen alkalmas volt arra, hogy az Úr társa legyen.
6.2.44. vers: Ajāmila az Úr Viṣṇu szolgáinak kíséretében egy arany repülőre szállt, s a légi utakon át egyenesen az Úr Viṣṇunak, a szerencse istennője férjének a birodalmába indult.
6.2.45. vers: Ajāmila egy brāhmaṇa volt, aki amiatt, hogy rossz társaságba került, nem követte többé a brahminikus kultúrát, és lemondott minden vallásos elvről. Végtelenül bűnös ember lett belőle — lopott, ivott, és hasonló szörnyű tetteket követett el, sőt egy prostituáltat tartott el, s így arra ítéltetett, hogy Yamarāja szolgái a pokolba hurcolják. Az Úr szent neve éneklésének halvány sugara azonban azonnal megmentette.
6.2.46. vers: Aki tehát meg akar szabadulni az anyagi kötelékektől, annak el kell fogadnia azt a folyamatot, hogy örökké a lábainál valamennyi szent helynek menedéket nyújtó Istenség Legfelsőbb Személyisége nevéről, dicsőségéről, formájáról és kedvteléseiről énekel, s mindig ezeket magasztalja. Más úton, például jámbor vezekléssel, spekulatív tudással és misztikus yoga-meditációval az ember nem érheti el a kívánt eredményt, mert amiatt, hogy képtelen uralkodni az elméjén, amit a természet alacsonyabb rendű kötőerői, a szenvedély és a tudatlanság szennyeznek be, még e folyamatok követése után is újra a gyümölcsöző tettek útjára lép.
6.2.47-48. vers: E rendkívül bensőséges igaz történet képes elpusztítani minden bűnös visszahatást. Ezért aki hittel és odaadással végighallgatja vagy elismétli, az még ha anyagi testtel rendelkezik vagy nagyon bűnös életet élt, akkor sem süllyedhet többé a pokoli létbe, s a yamadūták, Yamarāja parancsainak végrehajtói nem fognak elmenni hozzá még látogatóba sem. Testének elhagyása után hazatér, vissza Istenhez, ahol nagy tisztelettel üdvözlik és imádják majd.
6.2.49. vers: Ajāmila a halála pillanatában szenvedései közepette az Úr szent nevét kiáltotta, és noha ezzel a fiát hívta, mégis hazatért, vissza Istenhez. Hogyan férhetne hát kétség ahhoz, hogy aki hittel és sértés nélkül énekli az Úr szent nevét, az visszatér Istenhez?