HU/SB 1.17: Kali büntetése és jutalma
1.17.1. vers: Sūta Gosvāmī így szólt: Amikor Parīkṣit Mahārāja odaérkezett, látta, hogy egy királynak öltözött hitvány śūdra egy tehenet és egy bikát ütlegel buzogányával, mintha azoknak nem lenne gazdájuk.
1.17.2. vers: A bika olyan fehér volt, akár a fehér lótuszvirág. Halálra rémítette a śūdra, aki ütötte, és annyira félt, hogy remegve és vizeletét eresztve egy lábon állt.
1.17.3. vers: Noha a tehén nagy áldás, mert az ember vallásos elveket kaphat tőle, most szegénnyé tették, borját pedig elvették. Lábait egy śūdra ütötte. Szeme könnyben úszott, szomorú volt és gyönge, s egy kevés fű után vágyódott a mezőn.
1.17.4. vers: Parīkṣit Mahārāja íjával és nyilaival felfegyverkezve ült arannyal díszített harci szekerén, s mennydörgő hangon így szólt hozzá [a śūdrához]:
1.17.5. vers: Ó, ki vagy te? Erősnek látszol, mégis van merszed megölni a védelmem alatt álló ártatlanokat! Viseleteddel istenfélő embernek [királynak] mutatod magad, de tetteid ellenkeznek a kétszer született kṣatriyák elveivel.
1.17.6. vers: Te gazember! Bántani merészelsz egy ártatlan tehenet, mert nincs már jelen az Úr Kṛṣṇa és Arjuna, a Gāṇḍīva íj hordozója? Gonosztevő vagy, mert egy félreeső helyen bántalmazod az ártatlant, s ezért megérdemled a halált!
1.17.7. vers: Parīkṣit Mahārāja ezután a bikát kérdezte: Ó, ki vagy te? Bika vagy, oly fehér, mint egy fehér lótusz, vagy talán félisten? Elvesztetted három lábadat, és most csak egyen jársz. Félisten vagy, aki egy bika alakjában okozol nekünk szomorúságot?
1.17.8. vers: Először látlak könnyekkel a szemedben szomorúnak egy olyan királyságban, amelyet a Kuru-dinasztia királyainak karjai védelmeznek. Mostanáig a földön senki sem hullajtott könnyet a király hanyagsága miatt.
1.17.9. vers: Ó, Surabhi fia, nem kell többé bánkódnod! Nincs miért félned többé ettől a hitvány śūdrától. Ó, tehénanya! Amíg én vagyok az uralkodó s egyben minden irigy legyőzője, addig nincs okod sírásra. Sorsod jóra fordul.
1.17.10-11. vers: Ó, erényes! A király jó hírnevének, hosszú életének és jó újjászületésének vége, ha birodalmában a gonosztevők félelemben tartják az élőlényeket. Minden bizonnyal az a legfőbb kötelessége, hogy megszüntesse a szenvedők gyötrelmeit. Meg kell hát ölnöm ezt a nyomorultat, mert erőszakos más élőlényekkel szemben.
1.17.12. vers: [Parīkṣit Mahārāja] újra megszólította a bikát, és így kérdezte: Ó, Surabhi fia, ki vágta le három lábad? Azoknak a királyoknak a birodalmában, akik engedelmeskednek az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Kṛṣṇa törvényeinek, nincsen senki, aki oly boldogtalan lenne, mint te.
1.17.13. vers: Ó, bika, ártatlan vagy és teljesen becsületes, ezért fogadd jókívánságomat! Kérlek, áruld el, ki csonkított meg, hogy beszennyezze Pṛthā fiainak hírnevét?
1.17.14. vers: Aki az ártatlan élőlényeknek szenvedést okoz, félhet tőlem, bárhol legyen a világban! E gonosztevők megfékezésével az ember áldásban részesíti az ártatlanokat.
1.17.15. vers: Azt a semmirekellő élőlényt, aki bűnt követ el azzal, hogy az ártatlanokat bántja, én magam irtom ki, még akkor is, ha a mennyek lakója ő, teljes díszben és fegyverzetben!
1.17.16. vers: Az uralmon lévő királyok legfőbb kötelessége az, hogy minden védelmet megadjanak azoknak, akik tisztelik a törvényt, és megbüntessék azokat, akik a mindennapok során, amikor semmi okuk rá, eltérnek a szentírások utasításaitól.
1.17.17. vers: A vallás személyisége így szólt: Szavaid méltók egy olyan emberhez, aki a Pāṇḍava-dinasztiából származik. Odaadó tulajdonságaiktól lenyűgözve még az Úr Kṛṣṇa, az Istenség Személyisége is hírnökként végezte kötelességét.
1.17.18. vers: Ó, emberek legkiválóbbja! Nagyon nehéz meghatározni, ki az a gonosztevő, aki szenvedésünket okozta, mert az elméleti filozófusok eltérő véleményei megzavartak bennünket.
1.17.19. vers: A filozófusok közül néhányan, akik tagadnak minden kettősséget, azt állítják, hogy az ember saját maga felelős minden boldogságáért és boldogtalanságáért. Mások azt mondják, hogy a természetfölötti erők a felelősek, míg mások szerint mindennek a cselekedet az oka, akik pedig rendkívül materialista szemléletűek, fenntartják, hogy a természet a végső ok.
1.17.20. vers: Vannak gondolkodók, akik azt hiszik, hogy senki sem deríthet fényt a boldogtalanság okára érvekkel, nem ismerheti meg a képzelet segítségével sem, és nem fejezheti ki szavakkal. Ó, bölcs a királyok között, ítélj magad, saját értelmeddel átgondolva mindezt!
1.17.21. vers: Sūta Gosvāmī így szólt: Ó, brāhmaṇák legjobbja! Parīkṣit királyt a vallás személyiségének szavai teljesen elégedetté tették, és hibátlanul, sajnálkozás nélkül így válaszolt:
1.17.22. vers: A király így szólt: Ó, te, aki egy bika formáját öltötted magadra! Te ismered a vallás igazságát, és azon elv alapján beszélsz, hogy a vallástalan tett elkövetőjének sorsában részesül az is, aki azonosítja az elkövetőt. Te nem lehetsz más, mint a vallás személyisége.
1.17.23. vers: A következtetés az, hogy az Úr energiái felfoghatatlanok. Senki sem tudja felbecsülni őket elmebeli spekulációval vagy a szavakkal bűvészkedve.
1.17.24. vers: Satya [az igazmondás] korában négy lábad a lemondás, a tisztaság, a kegy és az igazmondás négy elvén nyugodott. Ám úgy tűnik, a büszkeség, a nők iránti kéj és a részegség formájában a féktelen vallástalanság eltörte három lábadat.
1.17.25. vers: Most csak egy lábon állsz, ami nem más, mint igazmondásod, s így bicegsz utadon. Ám a viszály megszemélyesítője [Kali] a csalástól virágzik, és ezt a lábadat is megpróbálja elpusztítani.
1.17.26. vers: A föld terhén az Istenség Személyisége és mások minden bizonnyal enyhítettek. Amikor inkarnációként jelen volt, áldásos lábnyomainak köszönhetően mindenhol csak jót cselekedtek.
1.17.27. vers: Most ő, az erényes, könnyekkel a szemében bánkódik jövője miatt, mert az Istenség Személyisége sajnálatra méltó módon elhagyta. Hitvány emberek használják most ki és uralkodnak fölötte, akik királyoknak adják ki magukat.
1.17.28. vers: Parīkṣit Mahārāja, aki egymagában képes volt szembeszállni ezer ellenségével, megnyugtatta a vallás és a föld személyiségét. Aztán megragadta éles kardját, hogy megölje Kalit, minden vallástalanság okát.
1.17.29. vers: Amikor Kali megértette, hogy a király meg akarja ölni, rögtön lemondott királyi öltözékéről, és félelmében fejét meghajtva meghódolt neki.
1.17.30. vers: Parīkṣit Mahārāja, aki alkalmas volt arra, hogy elfogadja a meghódolást, és megérdemelte, hogy megénekeljék a történelemben, nem ölte meg a szerencsétlen, meghódolt és bűnös Kalit, csak mosolygott könyörületesen, hiszen mindig kegyes volt a nyomorultakhoz.
1.17.31. vers: A király így szólt: Arjuna hírnevét örököltük, ezért mivel összetett kézzel meghódoltál, nem kell féltened az életed. De nem maradhatsz a királyságomban, mert a vallástalanság barátja vagy.
1.17.32. vers: Ha Kalinak, a vallástalanságnak engedik, hogy ember-istenként vagy uralkodóként cselekedjen, a vallástalan elvek, a mohóság, a becstelenség, a rablás, a durvaság, az árulás, a balszerencse, a csalás, a civakodás és a hiúság minden bizonnyal tért hódítanak.
1.17.33. vers: Ezért, ó, vallástalanság barátja, nem érdemled meg, hogy azon a helyen maradj, ahol a hozzáértők az igazság és a vallásos elvek szerint áldozatokat hajtanak végre, hogy elégedetté tegyék az Istenség Legfelsőbb Személyiségét.
1.17.34. vers: Minden áldozati ceremóniában — még amikor egy félistent imádnak, akkor is — az Istenség Személyiségét, a Legfelsőbb Urat imádják, mivel Ő mindenki Felsőlelke, aki belül és kívül egyaránt jelen van, akár a levegő. Ő az egyedül, aki jóléttel jutalmazza az imádót.
1.17.35. vers: Śrī Sūta Gosvāmī így szólt: Parīkṣit Mahārāja parancsa hallatán Kali remegni kezdett félelmében. Amint látta, hogy a király, akár Yamarāja, kész arra, hogy megölje, így szólt hozzá:
1.17.36. vers: Ó, Felség! Parancsod alapján bárhol élhetek, ám bármerre nézek majd, csak téged látlak majd íjaddal és nyilaiddal!
1.17.37. vers: Ezért ó, vallás védelmezőinek vezére, kérlek, adj nekem helyet, ahol mindig uralkodásod védelmét élvezve élhetek!
1.17.38. vers: Sūta Gosvāmī így szólt: Könyörgésére Parīkṣit Mahārāja megengedte Kalinak, hogy olyan helyen éljen, ahol szerencsejáték, ivás, prostitúció és állatmészárlás folyik.
1.17.39. vers: Kali még valamit kért, s kérésére a király engedélyt adott neki, hogy ott éljen, ahol aranyat talál, mert ahol arany van, ott jelen van a becstelenség, a részegség, a kéj, az irigység és az ellenségeskedés is.
1.17.40. vers: Parīkṣit Mahārāja, Uttarā fia parancsa szerint Kali ezen az öt helyen élhetett tovább.
1.17.41. vers: Ezért akik jó életre vágynak, különösen a királyok, a vallásos emberek, a nép vezetői, a brāhmaṇák és a sannyāsīk soha ne kerüljenek kapcsolatba az előbbi négy vallástalan elvvel.
1.17.42. vers: A király visszaállította a vallás [a bika] elveszett lábait, tettei nyomán pedig a föld virágzásnak indult.
1.17.43-44. vers: A végtelenül szerencsés uralkodó, Parīkṣit Mahārāja — akire Yudhiṣṭhira Mahārāja Hastināpura birodalmát bízta, amikor az erdőbe akart vonulni — most nagy sikerrel uralja a világot, mert a Kuru-dinasztia királyainak tettei teszik dicsőségessé.
1.17.45. vers: Parīkṣit Mahārāja, Abhimanyu fia olyan tapasztalt, hogy kiváló uralkodása és pártfogása miatt lehetségessé vált számotokra, hogy végrehajtsátok ezt az áldozatot.