HU/SB 5.1: Priyavrata Maharaja tettei

Śrīmad-Bhāgavatam - Ötödik Ének - ELSŐ FEJEZET: Priyavrata Mahārāja tettei

SB 4.31 - SB 5.2

Click here for English

---

5.1.1. vers: Parīkṣit király így kérdezte Śukadeva Gosvāmīt: Ó, nagy bölcs! Miért nem hagyta el Priyavrata király, az Úr kiváló, önmegvalósítást elért bhaktája a családos életet, ami a karma [a gyümölcsöző cselekedetek] bilincsének legfőbb oka, s ami meggátolja az embert küldetésének teljesítésében?

5.1.2. vers: Ó, brāhmaṇák gyöngye! A bhakták kétségtelenül felszabadult lelkek, ezért lehetetlen, hogy a családi ügyek foglalkoztassák őket.

5.1.3. vers: A kiváló mahātmāk, akik az Istenség Legfelsőbb Személyisége lótuszlábánál találtak oltalomra, teljesen elégedettek az Úr lótuszlába árnyékában. Az ő tudatuk sohasem kezd ragaszkodni családjuk tagjaihoz.

5.1.4. vers: A király folytatta: Ó, kiváló brāhmaṇa! Ez az én nagy kétségem: hogyan érhette el a legmagasabb szintű, tévedhetetlen tökéletességet a Kṛṣṇa-tudatban egy olyan ember, mint Priyavrata király, aki ragaszkodott a feleségéhez, a gyermekeihez és az otthonához?

5.1.5. vers: Śrī Śukadeva Gosvāmī így szólt: Amit mondtál, mind igaz. A nagy bhaktáknak és felszabadult lelkeknek nagy örömet okoz az Istenség Legfelsőbb Személyiségének dicsősége, akit olyan kimagasló személyiségek magasztalnak ékesszóló, transzcendentális költeményeikkel, mint Brahmā. Aki ragaszkodik az Úr lótuszlábának nektári mézéhez, s akinek elméje mindig az Ő dicsőségén meditál, az még ha néha akadályok állnak az útjában, akkor sem mond le emelkedett helyzetéről, melyet elért.

5.1.6. vers: Śukadeva Gosvāmī folytatta: Kedves királyom! Priyavrata herceg nagyszerű bhakta volt, hiszen lelki tanítómestere, Nārada lótuszlába után kutatott, és így a legtökéletesebb transzcendentális tudás síkjára emelkedett. Rendkívüli tudásának köszönhetően örökké lelki témákról beszélt, s figyelmét semmi sem terelhette el. Apja ekkor arra kérte, legyen a világ uralkodója. Meg akarta győzni Priyavratát, hogy a kinyilatkoztatott szentírások alapján ez a kötelessége. A herceg azonban szünet nélkül a bhakti-yogát gyakorolta, mert örökké az Istenség Legfelsőbb Személyiségére gondolt. Ezzel minden érzékét az Úr szolgálatába állította, s így annak ellenére, hogy apja parancsát nem tagadhatta meg, nem fogadta nagy örömmel. Nagyon lelkiismeretesen feltette hát azt a kérdést, nem fogja-e eltéríteni őt az odaadó szolgálattól, ha elfogadja a világ feletti uralkodással járó felelősséget.

5.1.7. vers: Śrī Śukadeva Gosvāmī folytatta szavait: Az univerzum első teremtett élőlénye és leghatalmasabb félistene az Úr Brahmā, aki örökre azért felelős, hogy az univerzumban minden rendben fejlődjön. Ő, aki közvetlenül az Istenség Legfelsőbb Személyiségétől született, cselekedeteit az egész univerzum jólétének szenteli, mert tudja, hogy mi az univerzum teremtésének célja. Ő, a leghatalmasabb Úr Brahmā társai és a Védák személyiségei kíséretében elhagyta saját hajlékát a legfelsőbb bolygórendszerben, és alászállva megjelent ott, ahol Priyavrata herceg meditált.

5.1.8. vers: Ahogyan az Úr Brahmā alászállt a nagy hattyún, aki a hátán röpíti őt, a Siddhaloka, a Gandharvaloka, a Sādhyaloka és a Cāraṇaloka bolygók valamennyi lakója, valamint a repülőiken közeledő nagy bölcsek és félistenek mind összesereglettek az égbolton, hogy üdvözöljék és imádják őt. Miközben az Úr Brahmā fogadta a különféle bolygók lakóinak tiszteletét és csodálatát, olyannak látszott, mint a telihold, melyet fénylő csillagok vesznek körül. Hatalmas hattyúja a Gandhamādana-hegy határához érkezett, s az ott ülő Priyavrata herceg felé tartott.

5.1.9. vers: Az Úr Brahmā, Nārada Muni apja a legrangosabb személyiség ebben az univerzumban. Amint Nārada megpillantotta a hatalmas hattyút, megértette, hogy az Úr Brahmā érkezett meg. Azonnal talpra szökkent hát, Svāyambhuva Manuval és Manu fiával, Priyavratával együtt, akit tanított. Tenyerüket összetéve üdvözölték az Úr Brahmāt, majd nagy tisztelettel imádni kezdték.

5.1.10. vers: Kedves Parīkṣit király! Annak örömére, hogy az Úr Brahmā végre alászállt Satyalokáról a Bhūlokára, Nārada Muni, Priyavrata herceg és Svāyambhuva Manu előreléptek, hogy a védikus illemszabályoknak megfelelően imádatuk jeléül különféle ajándékokat ajánljanak fel neki, s ékes szavakkal magasztalják. Ekkor az Úr Brahmā, az univerzum első élőlénye megszánta Priyavratát. Mosolyogva rápillantott, s így szólt hozzá:

5.1.11. vers: Az Úr Brahmā, az univerzum legfőbb személyisége így szólt: Kedves Priyavratám! Kérlek, hallgasd figyelmesen szavaim! Ne légy irigy a Legfelsőbb Úrra, akit tapasztalatunkkal sohasem mérhetünk fel. Mindannyiunknak végre kell hajtanunk a Legfelsőbb utasításait, még az Úr Śivának, atyádnak és a nagy bölcsnek, Mahārṣi Nāradának is. Nem térhetünk el parancsától.

5.1.12. vers: Sem a szigorú lemondások, sem a kimagasló védikus tudás, sem a misztikus yoga hatalma, sem a fizikai vagy értelmi képességek nem teszik lehetővé az ember számára, hogy megtagadja az Istenség Legfelsőbb Személyisége utasítását. Sem vallásosságunk erejével, sem az anyagi gazdagsággal, sem egyéb eszközökkel nem szállhatunk szembe a Legfelsőbb Úr parancsával, és saját erőnket vagy mások segítségét sem használhatjuk erre. Ezt Brahmātól a hangyáig egyetlen élőlény sem képes megtenni.

5.1.13. vers: Kedves Priyavratám! Minden élőlény az Istenség Legfelsőbb Személyiségének utasítására fogad el valamilyen testet, hogy megszülessen és meghaljon, cselekedjen, bánkódjon, illúzióban legyen, hogy féljen a rá váró veszedelmektől, hogy boldog legyen és szenvedjen.

5.1.14. vers: Kedves fiam! A védikus utasítások tulajdonságaink és tetteink alapján mindannyiunkat a varṇāśrama csoportjaihoz kötnek. Ezeket kikerülni rendkívül nehéz, mert létük tudományos alapokon nyugszik. Eleget kell hát tennünk a varṇāśrama-dharma szerinti kötelességeinknek, miképpen a bikák is abba az irányba kényszerülnek menni, amerre a hajcsár húzza őket az orrukba fűzött kötélnél fogva.

5.1.15. vers: Kedves Priyavratám! Az Istenség Legfelsőbb Személyisége az anyagi természet különféle kötőerőivel fennálló kapcsolatunk szerint adja sajátságos testünket, valamint a boldogságot és a boldogtalanságot, amiben részünk van. Meg kell maradnunk tehát saját helyzetünkben, és hagynunk kell, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége irányítson bennünket, ahogyan a látó vezeti a vak embert.

5.1.16. vers: Még egy felszabadult lélek is elfogadja azt a testet, amit múltbeli karmája szerint kiérdemel. Ő azonban minden tévfelfogás nélkül úgy tekint a karmája szerinti élvezetre és szenvedésre, ahogyan az ember ébren az álmára néz vissza, amit alvás közben látott. Ily módon rendületlen marad, és sohasem cselekszik azért, hogy egy másik, az anyagi természet három kötőerejének hatása alatt álló anyagi testhez jusson.

5.1.17. vers: Annak, aki nem önfegyelmezett, akkor is örökké rettegnie kell az anyagi kötelékektől, ha erdőről erdőre vándorol, mert hat feleséggel él együtt    —    az elmével és a tudásszerző érzékekkel. Az önmagában elégedett, bölcs embernek azonban, aki már legyőzte az érzékeit, még a családos élet sem árthat.

5.1.18. vers: Aki családi életet él, és módszeresen felülkerekedik az elméjén és az öt érzékszervén, az az erődjében lakozó királyhoz hasonlatos, aki legyőzi nagy erejű ellenségeit. Ha az ember a családos életben tapasztalatot szerez, és kéjes vágyai lecsillapodnak, bárhová mehet, veszély nélkül.

5.1.19. vers: Az Úr Brahmā így folytatta: Kedves Priyavratám! Az Úr lábának nyíló lótuszában keress menedéket, akinek a köldöke is egy lótuszhoz hasonlatos. Győzd le ezzel a hat érzékszervet [az elmét és a tudásszerző érzékeket]! Fogadd el az anyagi élvezetet, mert az Úr különleges módon erre utasított! Ha így teszel, megszabadulsz az anyaggal való kapcsolattól, és örök helyzetedben képes leszel végrehajtani az Úr utasításait.

5.1.20. vers: Śrī Śukadeva Gosvāmī így szólt: Miután az Úr Brahmā, a három világ lelki tanítómestere e tökéletes tanítást átadta neki, Priyavrata amiatt, hogy rangban az Úr Brahmā alatt állt, hódolatát ajánlotta neki, elfogadta utasítását, és nagy tisztelettel végrehajtotta.

5.1.21. vers: Ekkor Manu nagy tisztelettel imádni kezdte az Úr Brahmāt, s ezzel elégedetté tette őt, amennyire csak tudta. Priyavrata és Nārada is neheztelés nélkül tekintett Brahmāra. Miután az Úr Brahmā rávette Priyavratát, hogy teljesítse apja óhaját, visszatért lakhelyére, Satyalokára, amely túl van mindazon, amit az anyagi elme vagy az anyagi szavak leírhatnak.

5.1.22. vers: Svāyambhuva Manunak az Úr Brahmā segítségével teljesültek a vágyai. A nagy bölcs, Nārada engedélyével átadta fiának az univerzum bolygói fenntartásával, védelmezésével és irányításával járó felelősséget. Ezzel megszabadult az anyagi vágyak legveszedelmesebb méregóceánjától.

5.1.23. vers: Az Istenség Legfelsőbb Személyiségének utasítását követve Priyavrata Mahārāja teljesen átadta magát világi kötelességeinek, közben azonban mindig az Úr lótuszlábára gondolt, ami megszabadít minden anyagi ragaszkodástól. Priyavrata Mahārāja teljesen mentes volt minden anyagi szennyeződéstől, ám feljebbvalói utasításait tiszteletben tartva mégis uralkodott az anyagi világ felett.

5.1.24. vers: Priyavrata Mahārāja feleségül vette Barhiṣmatīt, Viśvakarmā prajāpati leányát. Tíz fiat nemzett neki, akik a szépség, a jellem, a nagylelkűség és a többi tulajdonság tekintetében nem maradtak el mögötte. Egy leánya is született, aki a legfiatalabb volt közöttük, s akit Ūrjasvatīnak hívtak.

5.1.25. vers: Priyavrata Mahārāja tíz fiát Āgnīdhrának, Idhmajihvának, Yajñabāhunak, Mahāvīrának, Hiraṇyaretānak, Ghṛtapṛṣṭhának, Savanának, Medhātithinek, Vītihotrának és Kavinak hívták. Ezeken a neveken szólítják Agnit, a tűz istenét is.

5.1.26. vers: A tíz közül hárman    —    Kavi, Mahāvīra és Savana    —    teljes önmegtartóztatásban éltek. Kora gyermekkoruktól kezdve brahmacārīkként nevelték őket, így nagyon jól ismerték a tökéletesség legfelső szintjét, a paramahaṁsa-āśramát.

5.1.27. vers: Mindhárman gyerekkoruk óta a lemondott rendbe tartoztak, és érzékeik működését tökéletesen szabályozva nagy szentek lettek. Elméjüket örökké az Istenség Legfelsőbb Személyisége lótuszlábára rögzítették, aki valamennyi élőlény nyugvóhelye, s aki ezért Vāsudevaként híres. Az Úr Vāsudeva az egyetlen menedéke azoknak, akik valóban rettegnek az anyagi léttől. Szünet nélkül lótuszlábára gondolva Priyavrata Mahārāja három fia a tiszta odaadó szolgálat fejlett szintjére emelkedett. Odaadó szolgálatuk eredményeképpen közvetlenül érzékelték az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, aki mindenki szívében jelen van Felsőlélekként, és megértették, hogy nincs minőségi különbség köztük és az Úr között.

5.1.28. vers: Priyavrata Mahārāja másik feleségének három fiat nemzett, Uttamát, Tāmasát és Raivatát. Később mindannyian egy-egy manvantara korszak uralkodói lettek.

5.1.29. vers: Miután Kavi, Mahāvīra és Savana mindent megtanultak az élet paramahaṁsa szintjén, Priyavrata Mahārāja még tizenegy arbuda évig uralkodott az univerzum fölött. Ha erős karjaival íjának húrjához illesztette a nyilát, mindenki elmenekült, aki a vallásos élet szabályozó elveinek ellensége volt, mert mindenki rettegett páratlan hatalmától, amit a világ fölött uralkodva megnyilvánított. Nagyon szerette feleségét, Barhiṣmatīt, s a napok múlásával egymás iránt érzett szeretetük is egyre nőtt. Nőiességével, ahogyan öltözködött, járt, felkelt, mosolygott, nevetett, s a királyra pillantott, Barhiṣmatī királynő újra és újra erőt adott a királynak. Így aztán Priyavrata, aki nagy lélek volt, látszólag teljesen meghódolt felesége női irányításának. Úgy viselkedett vele, mint egy közönséges férfi, de valójában egy nagy lélek volt.

5.1.30. vers: Nagyszerű uralkodása idején Priyavrata király egyszer megelégelte, ahogy a leghatalmasabb napisten kering. A napisten a szekerén a Sumeru-hegy körül jár, s így a környező bolygórendszereket mind megvilágítja. Amikor azonban a hegy északi oldalán jár, a déli oldal kevesebb fényt kap, amikor pedig a déli oldalon van, az északi oldalnak jut kevesebb fény. Nem tetszett ez Priyavrata királynak, ezért úgy döntött, hogy nappalt varázsol az univerzumnak azon a részén, ahol éjszaka van. Egy ragyogó szekéren követte a napisten útját, s így vágya beteljesült. Ilyen csodálatos tettre azért volt képes, mert az Istenség Legfelsőbb Személyiségét imádva rendkívüli erőre tett szert.

5.1.31. vers: Amikor Priyavrata a nap mögé hajtotta szekerét, a szekér kerekeinek pereme árkokat hagyott maga után. Ezekből később hét óceán lett, ami hét szigetre osztotta a Bhū-maṇḍala bolygórendszert.

5.1.32. vers: A szigetek neve Jambū, Plakṣa, Śālmali, Kuśa, Krauñca, Śāka és Puṣkara. Minden sziget kétszer akkora, mint az előző, és mindegyiket folyadék veszi körül, amelyen túl a következő sziget található.

5.1.33. vers: A hét óceán sós vizet, cukornádlét, likőrt, tisztított vajat, tejet, köpült joghurtot és édes ivóvizet tartalmaz. Mindegyik szigetet körbeveszik, s mindegyikük olyan széles, mint az a sziget, amelyet körülölel. Priyavrata Mahārāja, Barhiṣmatī királynő férje a szigetek feletti felségjogot fiainak, Āgnīdhrānak, Idhmajihvának, Yajñabāhunak, Hiraṇyaretānak, Ghṛtapṛṣṭhának, Medhātithinek és Vītihotrának adta. Apjuk utasítására így mindannyian királyok lettek.

5.1.34. vers: Priyavrata király leányát, Ūrjasvatīt Śukrācāryához adta feleségül, aki egy Devayānī nevű lányt nemzett neki.

5.1.35. vers: Kedves királyom! A bhakta, aki az Úr lótuszlába poránál keresett menedéket, túlléphet a hat anyagi ostor    —    az éhség, a szomjúság, a bánat, az illúzió, az öregkor és a halál    —    befolyásán, valamint felülkerekedhet az elmén és az öt érzéken. Ez azonban nem nagy dolog az Úr tiszta bhaktája számára, hiszen még az is azonnal megszabadul az anyagi lét kötelékeitől, aki nem tartozik a négy kaszt egyikébe sem    —    azaz érinthetetlen    —,    ha csupán egyszer is kimondja az Úr szent nevét.

5.1.36. vers: Priyavrata Mahārāja ereje és hatalma teljében élvezte az anyagi gazdagságot. Egyszer azonban azon kezdett tűnődni, hogy noha teljesen átadta magát a nagy szentnek, Nāradának, és a Kṛṣṇa-tudat útját járja, valahogy mégis újra az anyagi cselekedetek útvesztőjébe tévedt. Elméjén nyugtalanság lett úrrá, s a lemondás szellemében így szólt:

5.1.37. vers: A király becsmérelni kezdte magát: Ó, jaj! Az érzékkielégítés kárhozatra ítélt! Az anyagi élvezetbe zuhantam, ami éppen olyan, mint egy rejtett kút. Torkig vagyok! Nem akarok többé semmit sem élvezni! Csak nézzétek, táncoló majom lett belőlem a feleségem kezei között! Ez okozza a vesztemet!

5.1.38. vers: Priyavrata Mahārāja az Istenség Legfelsőbb Személyiségének kegyéből újra kijózanodott. Földi vagyonát szétosztotta engedelmes fiai között, s mindenről lemondott: feleségéről, akivel oly sok érzéki élvezetben volt része, valamint hatalmas, gazdag királyságáról. Minden ragaszkodástól megszabadult. Szíve megtisztult, s az Istenség Legfelsőbb Személyisége kedvteléseinek színtere lett. Így tudott visszatérni Priyavrata király a Kṛṣṇa-tudat, a lelki élet útjára, s így került vissza abba a helyzetbe, amit Nārada, a nagy szent kegyéből elért.

5.1.39. vers: Priyavrata Mahārāja tetteiről sok híres vers szól:„Az Istenség Legfelsőbb Személyiségén kívül senki más nem tudta megtenni azt, amit Priyavrata Mahārāja, aki szétoszlatta az éjszaka sötétségét, és hatalmas szekerének kerekeivel hét óceánnak vájt medret.”

5.1.40. vers: „Hogy véget vessen a civakodásnak az emberek között, Priyavrata Mahārāja határokat húzott a folyók, a hegyek és az erdők mentén, hogy senki se lépjen más birtokára.”

5.1.41. vers: „A bölcs Nārada kiváló követőjeként és híveként Priyavrata Mahārāja mindazt a gazdagságot, amire az alsó bolygókon, a mennyekben vagy az emberi társadalomban gyümölcsöző cselekedeteivel és misztikus hatalma révén szert tett, egyformán pokolinak tekintette.”

SB 4.31 - SB 5.2