HU/SB 10.13: Brahma elrabolja a fiúkat és a borjakat
10.13.1. vers: Śrīla Śukadeva Gosvāmī így szólt: Ó, bhakták legkiválóbbja, legszerencsésebb Parīkṣit! Nagyon helyesen kérdeztél, mert annak ellenére, hogy szüntelenül hallgatod az Úr kedvteléseit, tetteit mindig újabbnak és újabbnak találod.
10.13.2. vers: A paramahaṁsák, azok a bhakták, akik elfogadták az élet lényegét, teljes szívből ragaszkodnak Kṛṣṇához, és Ő az életük célja. Az a természetük, hogy minden pillanatban egyedül Kṛṣṇáról beszélnek, mintha ezek az elbeszélések minden alkalommal újabbak és újabbak lennének. Éppen úgy kötődnek hozzájuk, mint ahogyan a materialisták ragaszkodnak a nőkről és a nemi életről szóló témákhoz.
10.13.3. vers: Ó, király! Kérlek, hallgass nagy figyelemmel! Noha a Legfelsőbb Úr cselekedetei rendkívül bensőségesek, és közönséges emberek nem képesek felfogni őket, beszélek neked róluk, mert a lelki tanítómesterek az engedelmes tanítványnak még azokat a témákat is elmagyarázzák, amelyek nagyon titkosak, s melyeket nehéz megérteni.
10.13.4. vers: Miután az Úr Kṛṣṇa, az Istenség Legfelsőbb Személyisége kimentette a fiúkat és a borjakat Aghāsura szájából, aki a megtestesült halál volt, mindannyiukat a folyó partjára vitte, s így szólt hozzájuk:
10.13.5. vers: Kedves barátaim! Nézzétek csak, milyen gyönyörű ez a folyópart, hiszen olyan kellemes légkör uralkodik! S nézzétek csak, hogyan csábítják illatukkal a virágzó lótuszok a méheket és a madarakat! A méhek zümmögését és a madarak csiripelését az erdő csodálatos fái visszhangozzák. A homok is tiszta és puha. Minden bizonnyal ez a legjobb hely, ahol játszhatunk, és kedvünkre jól érezhetjük magunkat.
10.13.6. vers: Úgy gondolom, ebédeljünk meg itt, hiszen későre jár, s mindannyian megéheztünk. A borjak ihatnak a vízből, s nyugodtan legelészhetnek a füvön.
10.13.7. vers: A tehénpásztorfiúk elfogadták az Úr Kṛṣṇa javaslatát. Hagyták, hadd igyanak a borjak a folyó vizéből, utána pedig a fákhoz kötötték őket, ahol puha, zöld fű nőtt, majd sorra kinyitották elemózsiás kosaraikat, s végtelen transzcendentális boldogságban Kṛṣṇával együtt falatozni kezdtek.
10.13.8. vers: Ahogy a lótuszvirág örvét veszik körül a szirmok és a levelek, úgy vették körül a középen ülő Kṛṣṇát barátainak sorai, akik valamennyien csodálatosan szépek voltak. Mindannyian igyekeztek Kṛṣṇára nézni, abban reménykedve, hogy Kṛṣṇa rájuk pillant, s nagy élvezettel költötték el ebédüket az erdőben.
10.13.9. vers: A tehénpásztorfiúk közül néhányan virágokra, néhányan levelekre, gyümölcsökre vagy levélcsomókra, mások pedig kosaraikba, fakérgekre vagy sziklákra tették harapnivalójukat. Miközben az ebédjüket ették, úgy képzelték, ezek a tányérjaik.
10.13.10. vers: A tehénpásztorfiúk mind nagyon élvezték ebédjüket Kṛṣṇával. Megízleltették egymással az otthonról hozott, változatos ízű falatokat, s ahogy egymás ételeit kóstolgatták, nevetni kezdtek, és megnevettették egymást.
10.13.11. vers: Kṛṣṇa yajña-bhuk — azaz egyedül a yajña-felajánlásokat fogyasztja el —, de hogy bemutassa gyermekkori kedvteléseit, most fuvoláját a jobb oldalán dereka és feszes ruhája közé tűzve ült ott, bivalykürtjével és tehénhajtó botjával a bal oldalán. Kezében egy nagyon finom, joghurtból és rizsből készült ételt tartott, ujjai között egy hozzáillő gyümölcs darabkáival, s úgy ült, akár a lótuszvirág örve. Miközben evett, előre, a barátai felé nézett, tréfálkozott velük, s boldog nevetésre fakasztotta őket. A mennyek lakói megdöbbenve figyelték, amint az Istenség Személyisége, aki csak a yajña során eszik, most barátaival falatozott az erdőben.
10.13.12. vers: Ó, Parīkṣit Mahārāja! Miközben a tehénpásztorfiúk, akik szívük mélyén nem ismertek mást Kṛṣṇán kívül, így ették ebédjüket az erdőben, a borjak a zöld fűtől elbűvölve messzire elkószáltak az erdő mélyére.
10.13.13. vers: Amikor Kṛṣṇa látta, hogy barátai, a tehénpásztorfiúk megijedtek, Ő, aki ádáz irányítója mindennek, még magának a félelemnek is, így szólt, hogy enyhítsen félelmükön: „Kedves barátaim! Ne hagyjátok abba az evést! Én Magam fogok borjaitok után menni, és visszahozom őket ide!”
10.13.14. vers: „Hadd menjek el Én megkeresni a borjakat! — mondta Kṛṣṇa. — Ne szakítsátok félbe az élvezeteteket!” Az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Kṛṣṇa ekkor a joghurttal és a rizzsel a kezében útnak indult, hogy megkeresse barátai borjait. Hogy kedvükben járjon, kutatni kezdett szerte a hegyekben, a hegyek barlangjaiban, a bokrok között és a szorosokban.
10.13.15. vers: Ó, Parīkṣit Mahārāja! Brahmā, aki a felsőbb bolygórendszerben él az égben, megdöbbenve látta a leghatalmasabb Kṛṣṇa cselekedeteit, amikor megölte Aghāsurát és felszabadította őt. Most ugyanez a Brahmā saját erejét akarta fitogtatni, s próbára akarta tenni Kṛṣṇa hatalmát, aki gyermekkori kedvteléseit élvezve úgy játszott, mintha közönséges tehénpásztorfiúkkal játszana. Távollétében ezért Brahmā a kisfiúkat és a borjakat mind máshová vitte, s ezzel bajba került, mert hamarosan meglátta, milyen hatalmas Kṛṣṇa.
10.13.16. vers: Amikor Kṛṣṇa nem találta a borjakat, visszatért a folyó partjára, ott azonban már a tehénpásztorfiúkat sem látta többé. Így aztán mintha mit sem tudott volna arról, hogy mi történt, mindannyiukat keresni kezdte.
10.13.17. vers: Amikor Kṛṣṇa nem akadt a borjak és őrzőik, a tehénpásztorfiúk nyomára az erdőben, hirtelen megértette, hogy ez az Úr Brahmā műve volt.
10.13.18. vers: Ezek után hogy örömet okozzon Brahmānak, valamint a borjak és a tehénpásztorfiúk mamáinak, Kṛṣṇa, az egész kozmikus megnyilvánulás teremtője kiterjesztette Magát borjakká és fiúkká.
10.13.19. vers: Vāsudeva-arculata révén Kṛṣṇa egyszerre kiterjesztette Magát ugyanannyi tehénpásztorfiúvá és tehénné, amennyi hiányzott. Ugyanolyan testi külső jellemezte őket, és kezük, lábuk s többi testrészük is ugyanolyan volt. Ugyanolyan botokat, kürtöket és fuvolát tartottak, ugyanolyan elemózsiás tarisznyájuk volt, ugyanolyan ruhát viseltek, ékszereik ugyanúgy díszítették őket. Nevük, koruk és testalkatuk is ugyanolyan volt, jellemző tetteikkel és jellemvonásaikkal együtt. Ily módon terjesztette ki Magát a szépséges Kṛṣṇa, s ezzel a „samagra-jagad viṣṇumayam” állítás igazát bizonyította: „Az Úr Viṣṇu mindent átható.”
10.13.20. vers: Kṛṣṇa most kiterjesztette Magát, s a borjakként és a tehénpásztorfiúkként jelent meg, ugyanolyan formában, amilyenek valóban voltak, s ezzel egy időben a vezetőjükként, Kṛṣṇaként is jelen volt. Így aztán ugyanúgy tért most vissza Vrajabhūmiba, apja, Nanda Mahārāja birtokára, ahogyan mindig is tette, miközben a társaságukat élvezte.
10.13.21. vers: Ó, Parīkṣit Mahārāja! Kṛṣṇa, aki a különböző borjakra és tehénpásztorfiúkra osztotta fel Magát, a borjakként más és más tehénistállókba tért haza, a különböző fiúkként pedig más és más házakba.
10.13.22. vers: Amikor a fiúk mamái meghallották fiaik fuvoláinak és kürtjeinek a hangját, azonnal félbehagyták házimunkájukat, ölükbe emelték fiaikat, két karjukkal átölelték őket, s megszoptatták őket tejükkel, amely a Kṛṣṇa iránti rendkívüli szeretettől kicsordult mellükből. Valójában Kṛṣṇa minden, de most végtelen szeretetüket és gyöngédségüket kimutatva különleges örömüket lelték abban, hogy megszoptathatták Kṛṣṇát, a Parabrahmant, és Kṛṣṇa úgy itta minden mamájának a tejét, mintha nektár lenne.
10.13.23. vers: Ó, Parīkṣit Mahārāja! Kedvteléseinek szokásos menetét követve aztán este Kṛṣṇa visszatért minden egyes tehénpásztorfiú otthonába, és éppen úgy cselekedett, ahogyan az eredeti fiúk, transzcendentális boldogsággal árasztva el a mamákat. A mamák gondjaikba vették fiaikat: olajjal masszírozták és megfürdették őket, testüket szantálfa péppel dörzsölték be, ékszerekkel díszítették fel őket, védelmező mantrákat énekeltek, tilakát festettek a testükre, és megetették őket. Valamennyien személyesen szolgálták Kṛṣṇát.
10.13.24. vers: Ezután a tehenek mind saját istállójukba vonultak, és hangosan bőgni kezdtek, borjaikat hívogatva. Amikor a borjak megérkeztek, a tehenek egyre csak a testüket nyaldosták, s a tőgyükből folyó tejjel bőségesen megszoptatták őket.
10.13.25. vers: A gopīk kezdettől fogva anyai szeretetet éreztek Kṛṣṇa iránt, sőt, Kṛṣṇa iránti szeretetük még saját fiaik iránti szeretetüket is felülmúlta. Érzelmeik megnyilvánulásában tehát különbséget tettek Kṛṣṇa és saját fiaik között, most azonban ennek a különbségnek nyoma sem volt.
10.13.26. vers: Noha Vrajabhūmi népe, a tehénpásztorok és feleségeik azelőtt sokkal jobban szerették Kṛṣṇát, mint saját gyermekeiket, most egy éven keresztül egyre nagyobb szeretet ébredt bennük saját fiaik iránt, hiszen Kṛṣṇa lett a fiuk. Szeretetük fiaik iránt, akik most nem voltak mások, mint Kṛṣṇa, egyre nőtt, határtalanul. Mindennap új ösztönzést éreztek, hogy úgy szeressék gyermekeiket, amennyire Kṛṣṇát szeretik.
10.13.27. vers: Az Úr Śrī Kṛṣṇa, aki Maga vált a tehénpásztorfiúkká és a borjakká, saját Maga gondoskodott Magáról. Egy esztendőn át hódolt így kedvteléseinek mind Vṛndāvanában, mind az erdőben.
10.13.28. vers: Egy napon, öt vagy hat éjszakával azelőtt, hogy az év letelt volna, Kṛṣṇa a borjakat terelve Balarāmával az erdőbe indult.
10.13.29. vers: A tehenek épp a Govardhana-hegy tetején legelésztek, s lenéztek, hogy egy kis zöld füvet keressenek. Ekkor megpillantották borjaikat, akik nem messze, Vṛndāvana közelében legeltek.
10.13.30. vers: Amikor a Govardhana-hegy tetejéről a tehenek meglátták borjaikat, túláradó szeretetükben magukról és pásztoraikról egyaránt megfeledkeztek, és nagy izgalmukban a hepehupás út ellenére úgy futottak feléjük, mintha csak egy pár lábuk lett volna. Teli tőgyükből folyt a tej, fejüket és farkukat felszegték, és púpjuk nyakukkal együtt ringott, ahogy nagy lendülettel szaladtak, míg csak oda nem értek borjaikhoz, hogy megszoptassák őket.
10.13.31. vers: A teheneknek újszülött borjaik voltak, de miközben lefelé szaladtak a Govardhana-hegyről, az idősebb borjak iránti felfokozott szeretetük miatt hagyták, hogy az idősebb borjak igyák a tejet tőgyükből, s aztán aggódva nyaldosni kezdték őket, mintha csak meg akarták volna enni valamennyiüket.
10.13.32. vers: A tehénpásztorok nem tudták megakadályozni, hogy a tehenek a borjaikhoz menjenek, ezért aztán egyszerre szégyenkeztek és haragosak is voltak. Nagy küzdelem árán jutottak az egyenetlen út végére, de amikor leértek, s megpillantották saját fiaikat, végtelen szeretet árasztotta el őket.
10.13.33. vers: A tehénpásztorok gondolatai ekkor a szülői szeretet érzésébe merültek, melyet fiaik látványa ébresztett fel bennük. Nagy vonzódás kerítette őket hatalmába, ezért dühük teljesen elszállt. Felemelték fiaikat, karjukkal átölelték őket, s fejük illatát beszívva a legnagyobb boldogság élvezetében volt részük.
10.13.34. vers: Az idősebb tehénpásztorokon mély érzések uralkodtak el, amikor átölelték fiaikat, de aztán lassanként, nehéz szívvel, vonakodva elengedték őket, s visszatértek az erdőbe. Amint azonban visszaemlékeztek fiaikra, szemükből hullani kezdtek a könnyek.
10.13.35. vers: Felfokozódott szeretetük miatt a tehenek még azokhoz a borjakhoz is ragaszkodtak, amelyek már felnőttek, és nem szopták többé anyjuk tejét. Amikor Baladeva észrevette ezt a ragaszkodást, nem értette, mi lehet az oka, ezért a következőképpen kezdett tanakodni:
10.13.36. vers: Mi ez a csodálatos jelenség? Vraja minden lakójában és Bennem is olyan nagy szeretet ébredt e fiúk és borjak iránt, amilyet azelőtt sohasem tapasztaltunk, s ugyanúgy fokozódik, mint az Úr Kṛṣṇa, valamennyi élőlény Felsőlelke iránt érzett szeretetünk.
10.13.37. vers: Ki ez a misztikus hatalom, és honnan jött? Félisten talán, vagy boszorkány? Nem lehet más, mint mesterem, az Úr Kṛṣṇa illuzórikus energiája, hiszen ki más tudna megtéveszteni Engem?
10.13.38. vers: Így töprengett az Úr Balarāma, s a transzcendentális tudás szemével látta, hogy a borjak és Kṛṣṇa barátai mind Śrī Kṛṣṇa testének kiterjedései.
10.13.39. vers: Az Úr Baladeva így szólt: „Ó, legfelsőbb irányító! Ezek a fiúk nem nagy félistenek, ahogy korábban gondoltam, s ezek a borjak sem Nāradához hasonló hatalmas bölcsek. Most már látom, hogy egyedül Te nyilvánítod meg Magad, változatos különbségekkel. Noha egyetlen vagy, a borjak és fiúk különböző alakjaiban létezel. Kérlek, magyarázd el mindezt Nekem röviden!” Az Úr Baladeva kérésére Kṛṣṇa elmagyarázta az egész helyzetet, s Baladeva megértett mindent.
10.13.40. vers: Amikor az Úr Brahmā egy pillanat múlva visszatért (az ő időszámítása szerint), látta, hogy noha az emberi időszámításnak megfelelően egy teljes esztendő telt el, az Úr Kṛṣṇa még mindig ugyanúgy játszik a fiúkkal és borjakkal, akik a kiterjedései voltak, mint korábban.
10.13.41. vers: Az Úr Brahmā elgondolkodott: Akárhány fiú és borjú volt Gokulában, misztikus energiám ágyán mindannyiukat elaltattam, s a mai napig sem keltek fel.
10.13.42. vers: Ugyanannyi fiú és borjú játszott Kṛṣṇával egy teljes évig, de mégis különböznek azoktól, akiket misztikus energiám ejtett illúzióba. Kik ők? Honnan jöttek?
10.13.43. vers: Az Úr Brahmā hosszú ideig gondolkodott, s megpróbálta megkülönböztetni a két csoport fiút, akik mind különállóan léteztek. Meg akarta érteni, ki a valódi és ki nem az, de egyáltalán nem járt sikerrel.
10.13.44. vers: Az Úr Brahmā meg akarta téveszteni a mindent átható Úr Kṛṣṇát, aki sohasem eshet illúzióba, hanem aki ezzel ellenkezőleg az egész univerzumot illúzióban tartja, ezért ő maga jött zavarba saját misztikus erejétől.
10.13.45. vers: Ahogy a sötét éjszakában a hó sötétsége és fényes nappal a szentjánosbogár fénye semmit sem ér, úgy egy alacsonyabb rendű személy sem képes semmit sem elérni misztikus képességével, ha azt olyasvalaki ellen használja, aki nagyobb hatalommal rendelkezik — ereje ehelyett megsemmisül.
10.13.46. vers: Ekkor, miközben az Úr Brahmā nézelődött, hirtelen azt látta, hogy a borjak és az őket őrző fiúk mindannyian a kékes esőfelhő színében pompáznak, és sárga selyemből készült ruhákat viselnek.
10.13.47-48. vers: Valamennyiüknek négy karja volt, amelyben kagylókürtöt, korongot, buzogányt és lótuszvirágot tartottak. Fejükön sisakot, fülükben fülbevalót, nyakuk körül pedig erdei virágokból készült füzért viseltek. Mellük jobb oldalának felső részét a szerencse istennőjének jele ékesítette. Karjukon kardíszeket viseltek, nyakukban, amelyet a kagylókürthöz hasonlóan három vonal jelölt meg, a Kaustubha drágakő függött, míg csuklójukat karkötők díszítették. Bokaperecekkel a bokájuk körül, lábaikon ékszerekkel, derekuk körül pedig szent övekkel valamennyien végtelenül gyönyörűek voltak.
10.13.49. vers: Testüket tetőtől talpig tulasī levelekből készült friss, puha füzérek díszítették, amelyeket olyan bhakták ajánlottak fel, akik a legnagyszerűbb jámbor cselekedetek, a hallás és az éneklés végzésével imádják az Urat.
10.13.50. vers: E Viṣṇu-formák tiszta mosolyukkal, amely a hold erősödő fényére hasonlított, és vöröses árnyalatú szemük oldalra vetett pillantásaival megteremtették és megvédelmezték bhaktáik vágyait, akár a szenvedély és a jóság kötőerői.
10.13.51. vers: Minden lény, mozgó és mozdulatlan egyaránt, a négyfejű Úr Brahmātól egészen a legjelentéktelenebb teremtményig testet öltött, és saját képességeik szerint, az imádat különféle formáival, például tánccal és énekléssel mind más és más módon imádták ezeket a viṣṇu-mūrtikat.
10.13.52. vers: A viṣṇu-mūrtikat körülvették a fenségek, az aṇimā-siddhivel az élen, a misztikus energiák Ajāval az élen, valamint az anyagi világ teremtéséhez szükséges huszonnégy elem a mahat-tattvával az élen.
10.13.53. vers: Ekkor az Úr Brahmā látta, hogy a kāla (az időtényező), a svabhāva (az ember saját természete, amely a társulásból ered), a saṁskāra (a megújhodás), a kāma (a vágy), a karma (a gyümölcsöző tett) és a guṇák (az anyagi természet három kötőereje) saját függetlenségüket teljesen az Úr energiája alá rendelve mindannyian testet öltöttek, és szintén ezeket a viṣṇu-mūrtikat imádják.
10.13.54. vers: A viṣṇu-mūrtik valamennyien örökkévaló, határtalan, tudással és gyönyörrel teli, az idő hatásán túl létező testekkel rendelkeztek. Az Upaniṣadok tanulmányozásába merülő jñānīk még megérinteni sem tudták nagy dicsőségüket.
10.13.55. vers: Az Úr Brahmā így látta a Legfelsőbb Brahmant, akinek energiája révén mozgó és mozdulatlan élőlényeivel együtt ez az egész univerzum megnyilvánul, s ugyanakkor az összes borjat és fiút is látta az Úr kiterjedéseiként.
10.13.56. vers: A viṣṇu-mūrtik ragyogásának erejétől az Úr Brahmā tizenegy érzéke megdöbbent az ámulattól, s elalélt a transzcendentális gyönyörtől, ő maga pedig elhallgatott, akár egy gyermek agyagbabája a falu istenségének színe előtt.
10.13.57. vers: A Legfelsőbb Brahman túl van az elme spekulációján, önmagától megnyilvánult, saját gyönyörében létezik, és az anyagi energia fölött áll. A Védák koronaékszerein keresztül lehet Őt megismerni, a lényegtelen tudás elutasításával. Az Úr Brahmāt, Sarasvatī urát illúzió kerítette hatalmába a Legfelsőbb Brahmannal, az Istenség Személyiségével kapcsolatban, akinek dicsőségét valamennyi négykarú Viṣṇu-forma megnyilvánulás hirdette. „Mi ez?” — gondolta, s aztán már látni sem volt képes többé. Az Úr Kṛṣṇa megértette Brahmā helyzetét, és azonnal eltávolította yogamāyāja függönyét.
10.13.58. vers: Ekkor az Úr Brahmā visszanyerte külső tudatát, s úgy állt fel, mint az az ember, aki a halálból tért vissza. Amikor nagy nehezen kinyitotta szemét, megpillantotta az univerzumot, saját magával együtt.
10.13.59. vers: Bárhová nézett, az Úr Brahmā minden irányban azonnal Vṛndāvanát látta maga előtt, teli fákkal, amelyek az ott élők számára a megélhetést jelentették, s amelyek minden évszakban egyformán kellemesek voltak.
10.13.60. vers: Vṛndāvana az Úr transzcendentális hajléka, ahol nincs éhség, düh vagy szomjúság. Noha az emberi lények és a vadállatok természettől fogva ellenségek, ott transzcendentális barátságban élnek együtt.
10.13.61. vers: Az Abszolút Igazság egyetlen és páratlan, teljes tudással rendelkezik és határtalan. Az Úr Brahmā ezt az Abszolút Igazságot pillantotta meg, aki most egy gyermek szerepét játszotta egy tehénpásztor családban. Egyedül állt ott, ugyanúgy, ahogy korábban, s egy falat étellel a kezében mindenfelé a borjakat és tehénpásztor barátait kereste.
10.13.62. vers: Miután az Úr Brahmā látta mindezt, sietve leszállt hattyúja hátáról, a földre borult, mint egy arany bot, s a fejein lévő négy korona csúcsával megérintette az Úr Kṛṣṇa lótuszlábát. Hódolatát ajánlva örömkönnyeivel fürdette meg Kṛṣṇa lábát.
10.13.63. vers: Az Úr Brahmā felemelkedvén hosszú ideig újra meg újra az Úr Kṛṣṇa lótuszlábához borult, és újra meg újra az Úr nagyságára emlékezett, amelynek röviddel azelőtt a tanúja volt.
10.13.64. vers: Az Úr Brahmā ekkor lassan felemelkedett, és két szemét törölgetve Mukundára pillantott. Fejét lehajtotta, fegyelmezte elméjét, s miközben egész testében remegett, akadozó szavakkal végtelenül alázatosan magasztalni kezdte az Úr Kṛṣṇát.