HU/SB 1.15: A Pandavák visszavonulnak

Śrīmad-Bhāgavatam - Első Ének - TIZENÖTÖDIK FEJEZET: A Pāṇḍavák visszavonulnak

SB 1.14 - SB 1.16

Click here for English

---

1.15.1. vers: Sūta Gosvāmī így szólt: Arjunát, az Úr Kṛṣṇa ünnepelt barátját mélységes bánat öntötte el Kṛṣṇa távolléte miatt, különösen amikor Yudhiṣṭhira Mahārāja faggatni kezdte.

1.15.2. vers: A bánattól Arjuna szája és lótusz-szíve kiszáradt, teste elvesztette minden ragyogását. Most, hogy a Legfelsőbb Úrra emlékezett, válaszul egy szót sem tudott mondani.

1.15.3. vers: Nagy nehezen uralkodni tudott a fájdalom könnyein, amelyek elhomályosították szemét. Végtelenül szomorú volt, mert nem láthatta többé az Úr Kṛṣṇát, és egyre növekvő szeretetet érzett Iránta.

1.15.4. vers: Az Úr Kṛṣṇára, jókívánságaira, áldásaira, bensőséges családi kapcsolatukra és kocsihajtására emlékezve Arjuna megrendülten, mélyeket sóhajtva beszélni kezdett.

1.15.5. vers: Arjuna így szólt: Ó, király! Az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Hari, aki éppen úgy bánt velem, mint egy bensőséges baráttal, magamra hagyott engem. Csodálatra méltó erőm, amely még a félisteneket is megdöbbentette, nincs többé.

1.15.6. vers: Elvesztettem Őt, aki nélkül egyetlen pillanat is olyan szerencsétlenné és üressé teszi az univerzumokat, mintha élettelen testek lennének.

1.15.7. vers: Csak a kegyéből kapott erővel győzhettem le a vágyakozó hercegeket, akik Drupada király palotájában gyűltek össze a vőlegény-választásra. Íjam és nyilam segítségével át tudtam lőni a célt, a halat, s ezzel elnyertem Draupadī kezét.

1.15.8. vers: Amiatt, hogy oly közel állt hozzám, legyőzhettem a mennyek hatalmas királyát, Indradevát félisten társaival együtt, és így lehetővé tettem a tűzistennek, hogy feleméssze a Khāṇḍava erdőt. Csakis az Ő kegyéből menekült meg Maya démon a lángoló Khāṇḍava erdőből, s így építhettük fel a csodálatos építészeti remekművet, gyűléscsarnokunkat. A Rājasūya-yajña bemutatásakor a hercegek mind odasereglettek, hogy leróják adójukat neked.

1.15.9. vers: Tiszteletre méltó öcséd, aki tízezer elefánt erejével bír, az Ő kegyéből ölte meg Jarāsandhát, akinek számtalan király hódolt lábainál. Ezeket a királyokat Jarāsandha Mahābhairava-yajñájára hurcolták el, ám így visszanyerték szabadságukat, s később adót fizettek Felségednek.

1.15.10. vers: Ő volt az, aki kibontotta a gonosztevők feleségeinek haját, a gonosztevőkét, akik királynőd fürtjeihez mertek nyúlni, amelyet a nagy Rājasūya áldozati ceremóniára ékesítettek fel és szenteltek meg. Királynőd akkor könnyekkel a szemében borult a földre az Úr Kṛṣṇa lábainál.

1.15.11. vers: Száműzetésünk idején egyszer Durvāsā Muni, aki tízezer tanítványával együtt szokott enni, összeesküdött ellenségeinkkel, hogy bajba sodorjon bennünket. Ő [az Úr Kṛṣṇa] mentett meg minket azzal, hogy elfogadta a maradék ételt. Ettől a folyóban fürdőző munik nyomban jóllakottnak érezték magukat, s emellett a három világ is elégedetté vált.

1.15.12. vers: Csak az Ő erejéből kelthettem csodálatot a csatában isten személyiségében, az Úr Śivában és feleségében, a Himalája-hegység leányában. [Az Úr Śiva] elégedett volt velem, és saját fegyverével jutalmazott meg. Más félistenek is átadták fegyvereiket, és ráadásul jelenlegi testemben juthattam el a mennyei bolygókra, ahol félig emelt ülést ajánlottak fel nekem.

1.15.13. vers: Amikor néhány napig a mennyei bolygókon vendégeskedtem, a mennyek minden félistene    —    Indradeva királlyal együtt    —    karjaimnál keresett oltalmat, melyet a Gāṇḍīva íj jelölt, hogy megöljék a démont, Nivātakavacát. Ó, király, Ajamīḍha sarja! Elvesztettem az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, akitől hatalmamat kaptam!

1.15.14. vers: A Kauravák hadereje olyan volt, mint egy legyőzhetetlen élőlényektől hemzsegő óceán, és így lehetetlen volt fölébe kerekedni. Ám az Ő barátsága révén, a szekéren ülve átkelhettem ezen az óceánon. Csak az Ő kegyéből nyerhettem vissza a teheneket, és rabolhattam el a királyok drágakövekkel kirakott sisakjait, minden ragyogás tárházait.

1.15.15. vers: Ő volt az, aki megrövidítette mindenki életét, s aki a csatatéren megvonta a taktikai képességet és a lelkesedés erejét a Kauravák nagy hadi falanxától, melyet Bhīṣma, Karṇa, Droṇa, Śalya és mások vezettek. Hadműveleteik kiválóak s a leghelyénvalóbbak voltak, ám mindez az Úr Śrī Kṛṣṇa műve volt, miközben sorra végrehajtotta tetteit.

1.15.16. vers: Nagy tábornokok, Bhīṣma, Droṇa, Karṇa, Bhūriśravā, Suśarmā, Śalya, Jayadratha, Bāhlika és mások mind ellenem fordították legyőzhetetlen fegyvereiket. De az Úr Kṛṣṇa kegyéből hajam szála sem görbülhetett, mint ahogyan Prahlāda Mahārāján, az Úr Nṛsiṁhadeva legkiválóbb szolgáján sem fogtak a démonok ellene bevetett fegyverei.

1.15.17. vers: Csak kegyéből nem öltek meg ellenségeim, amikor leszálltam harci szekeremről, hogy szomjazó lovaimnak inni adjak, és csupán amiatt merészeltem felfogadni Őt kocsihajtómnak, mert nem élt bennem tisztelet Iránta, noha a legkiválóbb emberek imádják és ajánlják Neki szolgálatukat, hogy elérjék a felszabadulást.

1.15.18. vers: Ó, király! Tréfáit és őszinte beszélgetéseit, melyek végtelen örömet okoztak, mosolya tette csodálatossá. Eszembe jut szívélyessége és szavai, amikor így szólított: „Ó, Pṛthā fia! Ó, barátom, ó, Kuru-dinasztia sarja!”, s meg vagyok rendülve.

1.15.19. vers: Együtt éltünk, aludtunk, üldögéltünk, együtt töltöttük időnket. Néha, amikor lovagias tetteinkért önmagunkat dicsőítettük, s Ő helytelenül viselkedett, a szemére vetettem: „Barátom, te nagyon őszinte vagy!”. Még azokban az órákban is, amikor alábecsültem jelentőségét, Ő, a Legfelsőbb Lélek eltűrte minden szavamat, s megbocsájtott nekem éppen úgy, ahogy az igaz barát bocsájt meg az igaz barátnak, vagy ahogyan az apa bocsájt meg fiának.

1.15.20. vers: Ó, király! Barátom és legkedvesebb jóakaróm, az Istenség Legfelsőbb Személyisége távol van tőlem, s így üresnek érzem a szívem. Nélküle még a hitetlen tehénhajcsárok is legyőztek, miközben feleségeire vigyáztam.

1.15.21. vers: Ugyanaz a Gāṇḍīva-íj van velem és ugyanazok a nyilak, ugyanazt a kocsit húzzák ugyanazok a lovak, s ugyanúgy használom ezeket, mint ugyanaz az Arjuna, akinek minden király hódolatát ajánlotta. De az Úr Kṛṣṇa nélkül minden egy pillanat alatt semmivé vált. Épp olyan ez, mint a hamun ajánlott tisztított vaj, mint a varázspálcával szerzett pénz, vagy mint a terméketlen földbe vetett mag.

1.15.22-23. vers: Ó, király, Dvārakā városában élő barátainkról és rokonainkról kérdeztél. Elmondom hát neked, hogy mindannyiukra lesújtott a brāhmaṇák átka. Mindannyian megrészegedtek az erjesztett rizsből készült bortól, s botokkal támadtak egymásra, még csak fel sem ismerve a másikat. Most négy vagy öt kivételével mind meghaltak és eltávoztak.

1.15.24. vers: Valójában mindez az Úr, az Istenség Személyisége legfelsőbb akaratából történt. Néha az emberek megölik, máskor pedig megvédelmezik egymást.

1.15.25-26. vers: Ó, király! Ahogyan az óceánban a nagyobb és erősebb halak elnyelik a kisebbeket és gyöngébbeket, úgy rendezte el az Istenség Legfelsőbb Személyisége is, hogy az erősebb Yadu ölje meg a gyöngébbet, a nagyobb pusztítsa el a kisebbet, hogy enyhítsen a föld terhén.

1.15.27. vers: Most boldogan emlékezem arra a tanításra, amelyben az Istenség Személyisége [Govinda] részesített, mert olyan intelmek itatják át, amelyek mindig, minden körülmények között enyhülést hoznak a lángoló szívnek.

1.15.28. vers: Sūta Gosvāmī így szólt: Az Úr lótuszlábára gondolva s mélyen elgondolkozva tanításán, melyet bensőséges barátsággal adott át neki, Arjuna elméje megbékélt, és megszabadult minden anyagi szennyeződéstől.

1.15.29. vers: Ahogyan Arjuna szünet nélkül az Úr Śrī Kṛṣṇa lótuszlábára gondolt, odaadása hirtelen felfokozódott, s ennek eredményeképpen minden hitvány gondolata elszállt.

1.15.30. vers: Úgy tűnt, Arjuna az Úr távollétében, kedvtelései és tettei miatt megfeledkezett a tanításról, melyet az Istenség Személyisége hagyott hátra. Valójában azonban nem ez történt, s Arjuna újra úrrá lett érzékein.

1.15.31. vers: Lelki kincsei birtokában kétségei, melyek a kettősségből eredtek, szertefoszlottak. Megszabadult az anyagi természet három kötőerejétől, s a transzcendensbe jutott. Többé már nem bonyolódhatott a születés és halál körforgásába, mert megszabadult az anyagi formától.

1.15.32. vers: A hírre, hogy az Úr Kṛṣṇa visszatért hajlékára, s mert megértette, hogy a Yadu-dinasztia földi megnyilvánulásának immár vége, Yudhiṣṭhira Mahārāja úgy döntött, hazatér, vissza Istenhez.

1.15.33. vers: Kuntī végighallgatta Arjuna elbeszélését a Yadu-dinasztia pusztulásáról és az Úr Kṛṣṇa távozásáról. Ezután teljes figyelmével a transzcendentális Istenség Személyiségének odaadó szolgálatába merült, s ezáltal megszabadult az anyagi léttől.

1.15.34. vers: A legfelsőbb megszületetlen, az Úr Śrī Kṛṣṇa idézte elő, hogy a Yadu-dinasztia tagjai elhagyják testüket, és így megszabadította a világot a terhétől. Tette olyan volt, mint amikor egy tüskét egy másik tüskével távolítanak el, noha az irányító számára a két tüske ugyanaz.

1.15.35. vers: A Legfelsőbb Úr elhagyta a testet, amelyben azért jelent meg, hogy enyhítsen a föld terhén. Akár egy varázsló, elhagyja az egyik testet, hogy másokat öltsön Magára, mint a hal-inkarnáció és mások.

1.15.36. vers: Attól a naptól kezdve, amikor az Istenség Személyisége, az Úr Kṛṣṇa saját testében elhagyta ezt a földet, Kali, aki már részben megjelent, teljességében megnyilvánult, hogy szerencsétlenséggel sújtsa a csekély tudásúakat.

1.15.37. vers: Yudhiṣṭhira Mahārāja kiváló értelmével szerte a fővárosban, szerte a birodalomban, az otthonokban és az emberek között felismerte a Kali-kort, melyet a növekvő kapzsiság, a becstelenség, a csalás és az erőszak jellemez. Bölcsen felkészült hát, hogy elhagyja otthonát, s ennek megfelelő ruhát öltött.

1.15.38. vers: Ezek után Hastināpura fővárosában trónra ültette unokáját, aki megfelelő neveltetésben részesült, és éppoly alkalmas volt arra, hogy király legyen, mint ő, aki a tengerek határolta egész föld uralkodója és mestere volt.

1.15.39. vers: Később Vajrát, Aniruddha [az Úr Kṛṣṇa unokája] fiát Śūrasena királyává tette Mathurāban, majd bemutatott egy Prājāpatya áldozatot, és a tüzet önmagába helyezte, hogy lemondjon a családi életről.

1.15.40. vers: Yudhiṣṭhira Mahārāja lemondott minden ruhájáról, övéről és a királyi rend minden ékességéről. Többé nem érdekelte már semmi, s nem ragaszkodott semmihez.

1.15.41. vers: Aztán összes érzékszervét az elmébe, az elmét az életbe, az életet a légzésbe, teljes létét az öt elem megtestesülésébe, testét pedig a halálba merítette. Ekkor mint tiszta önvaló, megszabadult az élet anyagi felfogásától.

1.15.42. vers: Az öt elemből álló durva testet megsemmisítve az anyagi természet három minőségi kötőerejébe olvasztotta azt, majd egyetlen tudatlanságba egyesítette őket, ezt a tudatlanságot pedig az önvalóba, a Brahmanba merítette, amely minden körülmények között kimeríthetetlen.

1.15.43. vers: Ezek után Yudhiṣṭhira Mahārāja megszaggatta ruháját, lemondott minden szilárd ételről, önkéntes némaságot vállalt, haját pedig kiengedte. Mindettől csavargónak látszott vagy őrültnek, akinek nincsen kötelessége. Nem függött már fivéreitől semmilyen téren, s mint a süket ember, semmit sem hallott többé.

1.15.44. vers: Aztán észak felé indult, s követte azt az utat, amelyet ősei és a nagy emberek jártak, hogy teljesen átadja magát az Istenség Legfelsőbb Személyiségéről szóló gondolatoknak. Bárhová ment, mindenhol ekképpen élt.

1.15.45. vers: Yudhiṣṭhira Mahārāja fivérei látták, hogy a Kali-korszak az egész világon beköszöntött, és hogy az embereket szerte a birodalomban máris megfertőzték a vallástalan tettek. Úgy döntöttek hát, hogy követik bátyjukat.

1.15.46. vers: A vallás minden szabályának eleget tettek, és ennek eredményeként helyesen úgy döntöttek, hogy a legfelsőbb cél mindenki számára az Úr Śrī Kṛṣṇa lótuszlába. Ezért hát szüntelenül az Ő lábán meditáltak.

1.15.47-48. vers: Állandó, odaadó emlékezésük következtében tudatuk megtisztult, s ezáltal a lelki világba jutottak, ahol a Legfelsőbb Nārāyaṇa, az Úr Kṛṣṇa uralkodik. Csak azok juthatnak el ide, akik rendíthetetlenül meditálnak a Legfelsőbb Úron. Az Úr Śrī Kṛṣṇa e lakhelyére, amelyet Goloka Vṛndāvanaként ismernek, nem juthatnak el olyanok, akik belemerültek az anyagi életfelfogásba. A Pāṇḍavák azonban, akik minden anyagi szennyeződéstől tökéletesen megszabadultak, saját testükben kerültek az Úr hajlékára.

1.15.49. vers: Vidura zarándokútja közben, Prabhāsánál hagyta el a testét. Mélyen az Úr Kṛṣṇára gondolt, ezért Pitṛloka bolygó lakói fogadták őt, ahol újra elfoglalta eredeti posztját.

1.15.50. vers: Draupadī szintén látta, hogy a férjei elhagyják otthonukat, anélkül hogy törődnének vele. Jól ismerte az Úr Vāsudevāt, Kṛṣṇát, az Istenség Személyiségét. Subhadrāval együtt Kṛṣṇáról szóló gondolataikba merültek, és ugyanazt az eredményt érték el, mint férjeik.

1.15.51. vers: Az elbeszélés, amely leírja, hogyan távoztak Pāṇḍu fiai, hogy elérjék az élet végső célját s visszatérjenek Istenhez, rendkívül áldásos és tökéletesen tiszta. Ezért bárki, aki odaadóan és hittel hallgatja, kétségtelenül elnyeri az Úr odaadó szolgálatát, az élet legfőbb tökéletességét.

SB 1.14 - SB 1.16