HU/SB 1.13: Dhrtarastra elhagyja otthonát
1.13.1. vers: Śrī Sūta Gosvāmī így szólt: Zarándokútja során Vidura elsajátította az önvaló céljáról szóló tudást a nagy bölcstől, Maitreyától, majd visszatért Hastināpurába. Épp olyan jártassá vált e tudományban, amennyire vágyott rá.
1.13.2. vers: Miután számtalan kérdést feltett és szilárddá vált az Úr Kṛṣṇa transzcendentális szerető szolgálatában, Vidura nem kérdezett többet Maitreya Munitól.
1.13.3-4. vers: Amikor látták, hogy Vidura visszatért, a palota lakói — Yudhiṣṭhira Mahārāja, öccsei, Dhṛtarāṣṭra, Sātyaki, Sañjaya, Kṛpācārya, Kuntī, Gāndhārī, Draupadī, Subhadrā, Uttarā, Kṛpī, a Kauravák feleségei közül sokan, valamint számos hölgy a gyermekével — mind nagy örömmel siettek elé, mintha csak hosszú öntudatlanságból tértek volna magukhoz.
1.13.5. vers: Mindannyian nagy örömmel indultak felé, mintha az élet tért volna vissza testükbe. Felajánlották hódolatukat, s öleléssel üdvözölték egymást.
1.13.6. vers: A hosszú távollét és az aggodalom miatt szeretetükben mindannyian sírva fakadtak. Yudhiṣṭhira király elrendelte, hogy hozzanak neki ülőhelyet s fogadják őt illendően.
1.13.7. vers: Miután Vidura bőségesen evett és kipihente magát, kényelmes ülőhellyel kínálták. A király ekkor beszélni kezdett hozzá, a jelenlévők pedig hallgatták.
1.13.8. vers: Yudhiṣṭhira Mahārāja így szólt: Ó, bácsikám, emlékszel-e, hogyan védtél meg bennünket és anyánkat a legkülönfélébb veszedelmektől? Részrehajlásod úgy védelmezett minket a méregtől és a gyújtogatástól, akár egy madár szárnyai.
1.13.9. vers: Hogyan tudtad fenntartani magad, miközben szerte a világban vándoroltál? Milyen szent helyeken és zarándokhelyeken végeztél szolgálatot?
1.13.10. vers: Uram! Az olyan bhakták, mint amilyen te vagy, maguk a megszemélyesült szent helyek. Mivel a szívedben hordod az Istenség Személyiségét, minden helyet zarándokhellyé változtatsz.
1.13.11. vers: Bácsikám, bizonyára ellátogattál Dvārakāba. Azon a szent helyen élnek jóakaróink és barátaink, Yadu leszármazottjai, akik mindig az Úr Śrī Kṛṣṇa szolgálatában merülnek el. Láthattad őket vagy hallhattál róluk. Boldogan élnek-e mind otthonaikban?
1.13.12. vers: Yudhiṣṭhira Mahārāja kérdéseire Mahātmā Vidura sorra elmondott mindent, amit tapasztalt, egyetlen dolgot kivéve: a Yadu-dinasztia pusztulását.
1.13.13. vers: A könyörületes Mahātmā Vidura nem tudta elviselni, hogy valaha is szenvedni lássa a Pāṇḍavákat. Így aztán nem tárta fel előttük ezt a szerencsétlen és fájdalmas eseményt, hiszen a bajok maguktól jönnek.
1.13.14. vers: Mahātmā Vidurával rokonai úgy bántak, akár egy isteni személlyel, így jó ideig velük maradt, hogy megváltoztassa bátyja gondolkodását, s hogy boldoggá tegyen mindenki mást is.
1.13.15. vers: Amíg Vidura egy śūdra szerepét játszotta Maṇḍūka Muni átkának köszönhetően, Aryamā töltötte be Yamarāja posztját, hogy megbüntesse azokat, akik bűnös tetteket követtek el.
1.13.16. vers: Miután elnyerte a királyságot, s tanúja volt unokája születésének, aki képes volt arra, hogy majdan folytassa a család nemesi hagyományait, Yudhiṣṭhira Mahārāja békésen uralkodott és rendkívüli gazdagságot élvezett, fivéreivel szövetségben, akik mindannyian a nép kiváló irányítói voltak.
1.13.17. vers: A legyőzhetetlen, örök idő észrevétlenül elszáll azok fölött, akik túlságosan ragaszkodnak a családi ügyekhez és örökké azokra gondolnak.
1.13.18. vers: Mahātmā Vidura jól tudta ezt, ezért így szólt Dhṛtarāṣṭrához: Ó, király, kérlek, távozz innen azonnal! Ne késlekedj! Csak nézd, hogyan uralkodott el rajtad máris a félelem!
1.13.19. vers: Ezt az ijesztő állapotot az anyagi világban senki sem tudja orvosolni. Uram, az Istenség Legfelsőbb Személyisége, mint örök idő [kāla] az, aki mindannyiunk felé közeledik.
1.13.20. vers: Mindenki, aki a legfelsőbb kāla [az örök idő] befolyása alatt áll, kénytelen lemondani még az életéről is, amely a legkedvesebb neki, más dolgokról, vagyonról, tiszteletről, gyermekekről, földről és otthonról nem is beszélve.
1.13.21. vers: Apád, fivéred, jóakaróid és fiaid mind meghaltak s eltávoztak. Te magad életed javát már leélted. Testeden betegség uralkodott el, s más otthonában élsz.
1.13.22. vers: Születésed óta vak vagy, és mostanában a hallásod is romlott. Emlékezeted megrövidült, s intelligenciáddal is baj van. Fogaid meglazultak, a májad tökéletlen és nyálkát köhögsz fel.
1.13.23. vers: Ó, jaj, mily erős remény él az élőlényben, hogy folytathassa életét! Úgy élsz éppen, akár egy házőrző kutya, és Bhīma ételmaradékait eszed!
1.13.24. vers: Mi szükség e lealacsonyító életre, hogy azoktól fogadsz el alamizsnát, akiket tűzzel és méreggel próbáltál megölni? Egyik feleségüket is bántalmaztad, és királyságukat, vagyonukat bitoroltad!
1.13.25. vers: Annak ellenére, hogy nem akarsz meghalni, s élni vágysz még a tisztelet és a tekintély elveszítése árán is, nyomorúságos tested elsorvad majd és elhasználódik, akár egy régi ruhadarab.
1.13.26. vers: Háborítatlannak azt az embert nevezik, aki ismeretlen, messzi vidékre távozik, s minden kötelezettségtől megszabadulva föladja anyagi testét, amikor az hasznavehetetlenné válik.
1.13.27. vers: Minden bizonnyal a legkiválóbb ember az, aki felébred és megérti akár magától, akár mások segítségével az anyagi világ hamisságát és nyomorúságát, s elhagyja otthonát, teljesen a szívben lakozó Istenség Személyiségére bízva magát.
1.13.28. vers: Kérlek hát, indulj azonnal észak felé, anélkül hogy tudatnád rokonaiddal, mert hamarosan eljön az az idő, amely véget vet az emberek jó tulajdonságainak!
1.13.29. vers: Így Dhṛtarāṣṭra Mahārāja, Ajamīḍha családjának sarja szilárd meggyőződésre tett szert a befelé tekintő tudás [prajñā] segítségével, s elszánt határozottsággal azon nyomban elszakította a családi ragaszkodás erős kötelékét. Azonnal elhagyta otthonát, hogy elinduljon a felszabadulás útján, ahogyan azt öccse, Vidura tanácsolta.
1.13.30. vers: A nemes és erényes Gāndhārī, Kandahar [Gāndhāra] királyának, Subalának a leánya követte férjét, amikor látta, hogy a Himalája-hegységbe indul, amely azoknak az öröme, akik elfogadták a lemondott rend botját, akár a harcosok, akik elfogadták az ellenség csapásait.
1.13.31. vers: Yudhiṣṭhira Mahārāja, akinek nem született ellensége, mindennapos reggeli kötelességeit végezte — imádkozott, tűzáldozatot mutatott be a napistennek, hódolatát ajánlotta a brāhmaṇáknak, gabonát, teheneket, földet és aranyat ajándékozott nekik. Azután belépett a palotába, hogy felajánlja tiszteletét az idősebbeknek. Ám nagybátyjait és nagynénjét, Subala király leányát már nem találta ott.
1.13.32. vers: Yudhiṣṭhira Mahārāja aggódva az ott ülő Sañjayához fordult: Ó, Sañjaya, hol van nagybátyánk, aki öreg és vak?
1.13.33. vers: Hol van jóakaróm, Vidura nagybátyám, és hol van Gāndhārī anya, aki oly szomorú fiainak halála miatt? Dhṛtarāṣṭra nagybátyámat szintén megviselte fiainak és unokáinak halála. Bizonyára nagyon hálátlan vagyok. Vajon komolyan vette sértéseimet és feleségével együtt a Gangeszbe vetette magát?
1.13.34. vers: Amikor apám, Pāṇḍu meghalt, s mi mind kisgyerekek voltunk, ez a két nagybátyám védett meg minket minden bajtól. Mindig a jóakaróink voltak. Ó, jaj, hová mehettek?
1.13.35. vers: Sūta Gosvāmī így szólt: Sañjayán az együttérzéstől és elméjének zavarodottságától — mert nem látta többé mesterét, Dhṛtarāṣṭrát — bánat lett úrrá, s nem tudott illően válaszolni Yudhiṣṭhira Mahārājának.
1.13.36. vers: Először értelmével lassan megnyugtatta elméjét, majd könnyeit letörölve, mestere, Dhṛtarāṣṭra lábaira gondolva válaszolt Yudhiṣṭhira Mahārājának.
1.13.37. vers: Sañjaya így szólt: Ó, Kuru-dinasztia sarja! Nem tudok két nagybátyád és Gāndhārī szándékáról. Ó, király, e nagy lelkek becsaptak engem!
1.13.38. vers: Miközben Sañjaya így beszélt, Śrī Nārada, az Úr hatalmas bhaktája jelent meg a színen tumburujával a kezében. Yudhiṣṭhira Mahārāja és testvérei üléseikről felemelkedve, hódolatukat felajánlva illő fogadtatásban részesítették.
1.13.39. vers: Yudhiṣṭhira Mahārāja így szólt: Ó, isteni személyiség, nem tudom, hová tűnt két nagybátyám, és aszkéta nagynénémet sem találom, akit bánat emészt, mert minden fiát elvesztette.
1.13.40. vers: Olyan vagy, akár egy hajó kapitánya a hatalmas óceánon, s képes vagy bennünket vezetni célunk felé — mondta. Ekkor az isteni személyiség, Devarṣi Nārada, a bhakta-filozófusok legkiválóbbja beszélni kezdett.
1.13.41. vers: Śrī Nārada így szólt: Ó, jámbor király! Ne bánkódj senkiért, mert mindenki a Legfelsőbb Úr irányítása alatt áll, s ezért az élőlények és vezetőik mind Őt imádják, hogy oltalmazza őket. Az Úr az, aki összetereli az élőlényeket, s aztán eltávolítja őket egymástól.
1.13.42. vers: Mint ahogyan a tehenet az orránál fogva hosszú kötél tartja fogva, s így feltételekhez kötött, úgy kötik az embert a különféle védikus parancsolatok, s úgy függ a Legfelsőbb rendelkezéseinek teljesítésétől.
1.13.43. vers: Ahogyan egy játszó ember a játékszereit rakja össze és rombolja le saját akaratából, úgy tereli össze, majd választja szét az embereket az Úr legfelsőbb akarata.
1.13.44. vers: Ó, király! Akár a lelket tekinted örök elvnek, akár az anyagi testet tartod mulandónak, vagy mindent a személytelen Abszolút Igazságban létezőnek tekintesz, vagy mindent az anyag és a lélek megmagyarázhatatlan kombinációjának, az elkülönülés érzései minden körülmények között csak és kizárólag az illuzórikus ragaszkodás miatt támadnak benned.
1.13.45. vers: Hagyj fel hát az aggodalommal, melyet az önvalóról szóló tudatlanság okoz! Most azon gondolkozol, hogy fognak a gyámoltalan, szegény teremtmények életben maradni nélküled.
1.13.46. vers: Ez az öt elemből álló durva anyagi test az örök idő [kāla], a cselekedet [karma] és az anyagi természet kötőerői [a guṇák] irányítása alatt áll. Hogyan tudna hát megvédeni másokat, amikor ő maga már a kígyó szájában van?
1.13.47. vers: Akiknek nincs kezük, zsákmányul esnek azoknak, akiknek van; akiknek nincs lábuk, a négylábúak prédái lesznek. Az erős a gyöngébben él, és általános törvény, hogy minden élőlény egy másiknak a tápláléka.
1.13.48. vers: Ezért, ó, király, kizárólag a Legfelsőbb Úrra figyelj, aki egyetlen, aki különféle energiái segítségével megnyilvánul, s aki belül és kívül egyaránt létezik!
1.13.49. vers: Ez az Istenség Legfelsőbb Személyisége, az Úr Śrī Kṛṣṇa a mindent felemésztő idő [kāla-rūpa] álarcában most alászállt a földre, hogy megszabadítsa a világot az irigyektől.
1.13.50. vers: Az Úr már végrehajtotta kötelességét, hogy segítse a félisteneket, és most a többire vár. Ti, Pāṇḍavák, addig maradhattok, amíg az Úr jelen van itt a földön.
1.13.51. vers: Ó, király! Dhṛtarāṣṭra nagybátyád, valamint fivére, Vidura és felesége, Gāndhārī a Himalája-hegység déli részére mentek, ahol a nagy szentek hajlékai állnak.
1.13.52. vers: A helyet Saptasrotának [„hét részre osztottnak”] nevezik, mert a szent Gangesz vizét ott hét ágra osztották. Mindez a hét nagy ṛṣi elégedettsége érdekében történt.
1.13.53. vers: Saptasrota partjain Dhṛtarāṣṭra most az aṣṭāṅga-yoga kezdő lépéseit gyakorolja. Naponta háromszor, reggel, délben és este fürdőt vesz, Agni-hotra áldozatot mutat be tűzzel, és csupán vizet iszik. Ez segít az elme és az érzékek szabályozásában, valamint tökéletesen megszabadít a családi ragaszkodás gondolataitól.
1.13.54. vers: Aki szabályozta az ülőhelyzeteket [a yoga-āsanákat] és a légzést, az az Istenség Abszolút Személyisége felé tudja fordítani érzékeit, s ezáltal az anyagi természet kötőerői, az anyagi jóság, a szenvedély és a tudatlanság szennyeződései többé nem hatnak rá.
1.13.55. vers: Dhṛtarāṣṭrának tiszta létét az értelembe kell majd olvasztania, majd bele kell olvadnia a Legfelsőbb Lénybe azzal a tudattal, hogy élőlényként minőségileg megegyezik a Legfelsőbb Brahmannal. Átszelve az ég korlátait, a lelki égbe kell emelkednie.
1.13.56. vers: Fel kell függesztenie érzékeinek minden működését, még kívülről is, és közömbössé kell válnia az érzékek egymásra hatásával szemben, amelyek az anyagi természet kötőerőinek befolyása alatt állnak. Miután lemondott minden anyagi kötelességről, rendíthetetlenül szilárddá kell válnia, legyőzve az út közben felbukkanó minden akadályt.
1.13.57. vers: Ó, király! Minden valószínűség szerint a mától számított ötödik napon fogja elhagyni testét, amely hamuvá ég majd.
1.13.58. vers: Miközben kívülről figyeli férjét, aki a misztikus erő tüzében ég a zsúpfedeles kunyhóval együtt, az erényes feleség mélységes figyelemmel lép majd a tűzbe.
1.13.59. vers: Vidura örömmel és bánattal telve akkor elhagyja majd azt a szent zarándokhelyet.
1.13.60. vers: E szavakkal szólt a nagy szent, Nārada, majd vīṇājával a kezében a világűrbe távozott. Yudhiṣṭhira szívébe zárta tanításait, s így megszabadult minden fájdalomtól.