HU/SB 6.14: Citraketu király bánata
6.14.1. vers: Parīkṣit király így kérdezte Śukadeva Gosvāmīt: Ó, bölcs brāhmaṇa! A démonok általában bűnösek, mert a szenvedély és a tudatlanság kötőereje uralkodik fölöttük. Hogyan tehetett szert hát Vṛtrāsura ilyen magas szintű szeretetre az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Nārāyaṇa iránt?
6.14.2. vers: A jóság kötőerejében élő félistenek és az anyagi élvezet szennyétől megszabadult nagy szentek között szinte senki sem szolgálja tiszta odaadással Mukunda lótuszlábát. [Hogyan válhatott hát Vṛtrāsura ilyen kiváló bhaktává?]
6.14.3. vers: Ebben az anyagi világban annyi élőlény van, mint ahány atom. Ezek között az élőlények között nagyon kevés az emberi lény, s az emberi lények közül is csak kevés törődik a vallásos elvek követésével.
6.14.4. vers: Ó, brāhmaṇák kiválósága, Śukadeva Gosvāmī! Sok olyan ember közül, aki követi a vallásos elveket, csak néhány akar kiszabadulni az anyagi világból, és sok ezer olyan ember közül, aki felszabadulásra vágyik, csupán egy éri el azt igazán, feladva a társadalomhoz, a barátsághoz, a szerelemhez, a szülőföldhöz, az otthonhoz, a feleséghez és a gyerekekhez fűződő anyagi ragaszkodását. És sok-sok ezer ilyen felszabadult lélek között rendkívül ritka az, aki megérti a felszabadulás valódi jelentését.
6.14.5. vers: Ó, nagy bölcs! A felszabadult és a felszabadulásról tökéletes tudással rendelkező lelkek milliárdjai közül talán egy akad, aki az Úr Nārāyaṇa, Kṛṣṇa bhaktája. Az ilyen teljesen békés bhakta rendkívül ritka.
6.14.6. vers: Vṛtrāsura örökké a csaták lángoló tüzében égett, s egy hírhedt, bűnös démon volt, aki mindig csak gondot és aggodalmat okozott másoknak. Hogyan válhatott egy ilyen démon ennyire Kṛṣṇa-tudatossá?
6.14.7. vers: Kedves uram, Śukadeva Gosvāmī! Vṛtrāsura egy bűnös démon volt, ám ennek ellenére a legkiválóbb kṣatriyák bátorsága mutatkozott meg benne, s elégedetté tette Indrát a harcban. Hogyan lehetett egy ilyen démon az Úr Kṛṣṇa nagy bhaktája? Ezek az ellentmondások súlyos kétségeket ébresztettek bennem, s erős vágyat arra, hogy halljak tőled erről.
6.14.8. vers: Śrī Sūta Gosvāmī így szólt: Śukadeva Gosvāmī, a bölcsek legnagyobbja Parīkṣit Mahārāja okos kérdése hallatán nagy szeretettel válaszába kezdett.
6.14.9. vers: Śrī Śukadeva Gosvāmī így szólt: Ó, király! Elmondom neked azt a történetet, amit Vyāsadeva, Nārada és Devala szájából hallottam. Kérlek, hallgasd figyelmesen!
6.14.10. vers: Ó, Parīkṣit király! Śūrasena tartományban élt egy Citraketu nevezetű király, aki az egész Föld felett uralkodott. Uralkodása idején a Föld megadott mindent, ami az élethez kellett.
6.14.11. vers: Citraketunak tízmillió felesége volt, de annak ellenére, hogy képes volt gyermeket nemzeni, egyikőjüktől sem született utódja, mert a véletlen úgy hozta, hogy mind meddők voltak.
6.14.12. vers: Citraketu, e sok millió feleség férje szép volt, nagylelkű és ifjú. Előkelő családban született, jó neveltetésben részesült, és emellett dúsgazdag is volt. Kincsei ellenére mégis örökké aggodalom gyötörte, mert nem volt fia.
6.14.13. vers: Minden feleségének gyönyörű arca és vonzó szeme volt, de a királynak nem hozott boldogságot sem a gazdagság, sem a sok ezer királynő, sem pedig az a föld, amelynek ő volt a legfőbb ura.
6.14.14. vers: Történt egyszer, hogy Aṅgirā, a nagy bölcs épp az univerzumot járta minden különösebb cél nélkül, s mert kedve úgy hozta, ellátogatott Citraketu király palotájába is.
6.14.15. vers: Citraketu nyomban felállt trónjáról. Imádó szertartással fogadta Aṅgirāt, majd ivóvízzel és étellel kínálta. Így tett eleget a kötelességnek, ami egy magas rangú vendég házigazdájára hárul. Amikor a ṛṣi kényelmesen letelepedett, a király elméjén és érzékein uralkodva leült a földre, a ṛṣi lábai elé.
6.14.16. vers: Ó, Parīkṣit király! Amikor Citraketu alázatosan meghajolva a nagy bölcs lótuszlábához ült, a bölcs megdicsérte alázatosságáért és vendégszeretetéért, majd a következő szavakat intézte hozzá:
6.14.17. vers: A nagy bölcs, Aṅgirā így szólt: Kedves királyom, remélem, hogy tested és elméd jól van, társaiddal és egész udvartartásoddal együtt. Amikor az anyagi természet hét tulajdona [az összanyagi energia, az ego és az érzékkielégítés öt tárgya] rendben van, akkor az anyagi elemek között az élőlény boldog. E hét elem nélkül az ember nem létezhet. Éppen így a királyt is mindig hét elem védelmezi: tanítója (a svāmī vagy guru), miniszterei, birodalma, erődje, kincstára, királyi törvényei és barátai.
6.14.18. vers: Ó, király, ó, emberiség ura! Ha a király közvetlenül a társaitól függ, és követi utasításaikat, boldog lehet, s ha társai ajándékokkal kedveskednek neki, ha neki ajánlják tetteiket, és eleget tesznek parancsainak, ők is boldogok.
6.14.19. vers: Ó, király! Feleségeid, néped, titkáraid és szolgáid, fűszereket és olajat áruló kereskedőid vajon az ellenőrzésed alatt állnak-e? Teljes mértékben irányítod-e minisztereidet, palotád lakóit, tartományaid kormányzóit, fiaidat és mindenki mást, aki rád van utalva?
6.14.20. vers: Ha a király teljes mértékben uralkodik az elméjén, akkor családjának minden tagja és minden kormányhivatalnoka meghódol előtte. Még a tartományok kormányzói is ellenkezés nélkül, a kellő időben szolgáltatják be az adókat — mit mondhatnánk akkor az alacsonyabb rangú szolgákról?
6.14.21. vers: Ó, Citraketu király! Látom, hogy elméd nem elégedett. Úgy látszik, nem érted el a célt, amire vágytál. Te vagy az oka ennek, vagy talán mások? Sápadt arcod mélységes aggodalmat tükröz.
6.14.22. vers: Śukadeva Gosvāmī folytatta: Ó, Parīkṣit király! Aṅgirā, a nagy bölcs tudott mindent, mégis így kérdezte a királyt. Citraketu király, aki egy fiúgyermekre vágyott, végtelenül alázatosan meghajolt, s így szólt a nagy bölcshöz:
6.14.23. vers: Citraketu király így szólt: Ó, nagy Aṅgirā! Lemondásaidnak, tudásodnak és a transzcendentális samādhinak köszönhetően mentes vagy a bűnös élet minden visszahatásától, ezért tökéletes yogīként megérthetsz mindent, kívül és belül egyaránt az olyan megtestesült, feltételekhez kötött lelkekkel kapcsolatban, mint mi vagyunk.
6.14.24. vers: Ó, nagy lélek! Te tisztában vagy mindennel, mégis azt kérdezed, miért vagyok teli aggodalommal. Parancsodra most válaszul hadd tárjam fel aggodalmam okát.
6.14.25. vers: Mint ahogy annak, akit éhség és szomjúság gyötör, nem jelent örömet a virágfüzérek vagy a szantálpép okozta külsődleges élvezet, úgy én sem vagyok boldog birodalmammal, gazdagságommal és javaimmal, melyekre még a hatalmas félistenek is vágynak, mert nincsen fiam.
6.14.26. vers: Ezért, ó, nagy bölcs, kérlek, ments meg engem és atyáimat, akik a pokol sötétségébe szállunk alá, mert nincs utódom! Kegyesen tégy valamit, hogy lehessen egy fiam, aki megszabadíthat bennünket a pokoli léttől!
6.14.27. vers: Aṅgirā Ṛṣi, aki az Úr Brahmā elméjéből született, végighallgatta Citraketu Mahārāja kérését, s viszonzásul nagyon kegyes volt hozzá. Rendkívül hatalmas személyiség volt, ezért bemutatott egy áldozatot, amelyben édesrizst ajánlott fel Tvaṣṭānak.
6.14.28. vers: Ó, Parīkṣit Mahārāja, Bhāraták legkiválóbbja! A yajñában felajánlott étel maradékait Aṅgirā, a kiváló bölcs Citraketu sok millió felesége közül az elsőnek és a legtökéletesebbnek adta, akit Kṛtadyutinak hívtak.
6.14.29. vers: „Ó, nagy király! Olyan fiad születik most, aki örömet és bánatot is okoz majd neked!” — mondta aztán a bölcs, s távozott, meg sem várva Citraketu válaszát.
6.14.30. vers: Ahogyan Kṛttikādevī fogadta méhébe Skandát [Kārttikeyát], miután Agnitól megkapta az Úr Śiva magját, úgy Kṛtadyuti szintén teherbe esett Citraketu magjától, miután megette az Aṅgirā által végrehajtott yajña ételmaradékait.
6.14.31. vers: Ó, Parīkṣit király! Miután Kṛtadyuti királynő megkapta Citraketu Mahārājának, Śūrasena királyának magját, magzata egyre fejlődött, éppen úgy, ahogy a hold növekszik a világos két hétben.
6.14.32. vers: Aztán amikor elérkezett az ideje, a királynak fiúgyermeke született. A hír hallatán Śūrasena állam minden lakóját nagy öröm töltötte el.
6.14.33. vers: A legelégedettebb Citraketu király volt. Miután fürdőt vett és felékesítette magát, hogy megtisztuljon, felkérte a bölcs brāhmaṇákat, hogy áldják meg a gyermeket, és végezzék el a születési szertartást.
6.14.34. vers: Azoknak a brāhmaṇáknak, akik részt vettek a rituális szertartáson, a király aranyat, ezüstöt, ruhákat, díszeket, falvakat, lovakat és elefántokat, valamint hatszázmillió tehenet adományozott.
6.14.35. vers: Ahogyan egy felhő mindenhol egyformán öntözi esővel a földet, a nagylelkű Citraketu király, hogy emelje fia hírnevét, gyarapítsa gazdagságát, és hosszú élettel áldja meg, úgy szórta mindenkire áldásos ajándékait, mint a zápor.
6.14.36. vers: Amikor egy szegény ember nagy nehézségek árán egy kevéske pénzre tesz szert, napról napra egyre jobban ragaszkodik hozzá. Citraketu király is minden áldott nap egyre nagyobb szeretetet érzett fia iránt, akinek születéséért oly sokat küzdött.
6.14.37. vers: Kṛtadyuti, az anya is egyre jobban vonzódott fiához, s egyre többet törődött vele, akárcsak az apa. A gyermek láttán a többi feleségben olyan heves vágy ébredt, hogy nekik is fiuk szülessen, mintha magas lázban égnének.
6.14.38. vers: Citraketu király nagy gonddal nevelgette fiát. Ragaszkodása Kṛtadyuti királynő iránt nőttön nőtt, ám többi feleségétől, akiknek nem voltak fiaik, egyre inkább eltávolodott.
6.14.39. vers: A többi királynő boldogtalansága, amiért nem volt gyermekük, nem ismert határokat. A király nem törődött velük, ezért irigységükben magukat kárhoztatták, és egyre csak siránkoztak.
6.14.40. vers: Férje nem törődik otthonában azzal a feleséggel, akinek nincsen fia, és a többi feleség is úgy gyalázza, akár egy cselédet. Az ilyen asszony bűnös élete miatt minden tekintetben kárhozatra van ítélve.
6.14.41. vers: A férj még azokat a cselédeket is becsüli, akik állandóan őt szolgálják, így aztán nincs miért bánkódniuk. A mi helyzetünk azonban az, hogy a cseléd cselédei vagyunk. Mi vagyunk hát a legszerencsétlenebbek!
6.14.42. vers: Śrī Śukadeva Gosvāmī folytatta: A király többi feleségét amiatt, hogy férjük nem törődött velük, s amiatt, hogy látták Kṛtadyuti kincsét, a fiúgyermeket, az egyre erősödő irigység lankadatlan tüze égette.
6.14.43. vers: Ahogy irigységük nőtt, úgy vesztették el az eszüket. Szívük kemény volt, akár a kő, s képtelenek voltak elviselni, hogy a király nem törődik velük, így aztán végül megmérgezték a fiút.
6.14.44. vers: Kṛtadyuti királynő nem is sejtette, hogy a többi feleség megmérgezte gyermekét. Nyugodtan járt-kelt a házban, abban a hiszemben, hogy fia az igazak álmát alussza. Nem tudta, hogy gyermeke már halott.
6.14.45. vers: Kṛtadyuti királynő, aki minden bizonnyal nagyon okos volt, úgy gondolta, hogy a gyermek már régóta alszik, s így szólt a dajkához: „Kedves barátom, kérlek, hozd ide a fiamat!”
6.14.46. vers: Amikor a szolgálóleány az ágyában fekvő gyermek fölé hajolt, látta, hogy szemei fennakadtak. Semmi életjelt nem mutatott, hiszen érzékei mind megszűntek működni, és a dajka megértette, hogy a gyermek halott. „Most végem!” — kiáltott fel, amikor látta mindezt, s a földre roskadt.
6.14.47. vers: A szolgálólány feldúltan mindkét kezével verni kezdte a mellét, és hangos jajveszékelésben tört ki. Kiabálását meghallotta a királynő is, és azonnal odasietett. Amikor fiához lépett, látta, hogy az váratlanul meghalt.
6.14.48. vers: A királynő nagy bánatában haját tépve és ruháját megszaggatva öntudatlanul rogyott a földre.
6.14.49. vers: Ó, Parīkṣit király! A hangos zokogás hallatán a palota lakói, férfiak és nők mind összesereglettek. Őket is ugyanolyan bánat töltötte el, és ők is sírva fakadtak. A királynők, akik megmérgezték a fiút, szintén sírást színleltek, noha tisztában voltak bűnükkel.
6.14.50-51. vers: Amikor Citraketu király meghallotta, hogy fia valamilyen ismeretlen okból meghalt, szinte megvakult fájdalmában. Fia iránti nagy szeretetében bánata úgy nőtt, mint a lángoló tűz, és amikor szaladt, hogy megnézze halott gyermekét, örökké megbotlott és elesett. Miniszterei, a többi hivatalnok és a jelen lévő bölcs brāhmaṇák kíséretében a gyermek lábaihoz lépett, és zilált hajjal, megtépett ruhában öntudatlanul összeesett. Amikor zihálva magához tért, szeme könnyben úszott, s egy szót sem tudott szólni.
6.14.52. vers: Amikor a királynő látta, hogy férjén, Citraketu királyon rettentő gyász lett úrrá, s amikor látta a halott gyermeket, aki az egyetlen fiú volt a családban, gyötrelmét számtalan formában mutatta ki, s ez egyre fokozta a fájdalmat az udvar minden lakójának, a minisztereknek és a brāhmaṇáknak a szívében.
6.14.53. vers: A királynő fejét ékesítő virágfüzér a földre hullott, és haja összekuszálódott. Könnyei lemosták szemfestékét, s mellét áztatták, melyet kuṅkuma por borított. Amint fia elvesztését gyászolta, hangos zokogása a kurarī madár édes hangjához hasonlított.
6.14.54. vers: Ó, jaj! Ó, Gondviselés, ó, Teremtő! Nem kétséges, hogy nem értesz a teremtéshez, mert még az apa életében vetted el fia életét, s így teremtő törvényeiddel ellentétben cselekedtél. Ha eltökélted, hogy megszeged e törvényeket, akkor az élőlények ellensége vagy, és nem lehetsz sohasem kegyes!
6.14.55. vers: Uram! Mondhatod, hogy nincs olyan törvény, miszerint az apának addig kell meghalnia, míg fia él, és a fiúnak az apja élete során kell megszületnie, hiszen mindenki életét és halálát saját gyümölcsöző tettei határozzák meg. Ha azonban a gyümölcsöző tettek olyan erősek, hogy rajtuk múlik a születés és a halál, akkor nincs szükség irányítóra, Istenre. Ha erre azt feleled, hogy szükség van irányítóra, mert az anyagi energia nem képes cselekedni, akkor válaszolhatjuk azt, hogy ha a ragaszkodás kötelékeit, melyeket Te hoztál létre, a gyümölcsöző tett megzavarná, senki sem nevelné szeretettel a gyermekeit, hanem kegyetlen módon nem törődne velük. Elvágtad a szeretet köteleit, amelyek a szülőt arra késztetik, hogy felnevelje gyermekét, ezért tapasztalatlannak és ostobának látszol.
6.14.56. vers: Kedves fiam, mily tehetetlen vagyok és mily szomorú! Ne hagyj el! Csak nézz bánkódó atyádra! Helyzetünk reménytelen, mert fiúgyermek nélkül a pokol legsötétebb bugyraiban kell majd szenvednünk. Te vagy az egyetlen reményünk, csak te szabadíthatsz ki e sötét régiókból! Kérlek, ne menj tovább a kegyetlen Yamával!
6.14.57. vers: Kedves fiam, oly régóta alszol! Most már kelj fel, kérlek! Pajtásaid játszani hívnak. Biztosan nagyon megéheztél, kelj fel hát, idd tejemet, s oszlasd el bánatunkat!
6.14.58. vers: Kedves fiam, a legszerencsétlenebb élőlény vagyok, mert nem láthatom többé szelíd mosolyod. Örökre lehunytad szemedet! Azt hiszem, hogy egy olyan bolygóra vittek innen téged, ahonnan nem fogsz többé visszatérni. Ó, drága fiam, nem hallhatom többé kedves hangodat!
6.14.59. vers: Śrī Śukadeva Gosvāmī folytatta: Így siratta halott fiát Citraketu király felesége, s mellette leírhatatlan fájdalmában a király is hangos zokogásban tört ki.
6.14.60. vers: Miközben a király és a királynő így gyászoltak, követőik, a férfiak és az asszonyok mind velük sírtak. A váratlan esemény hatására a birodalomban az emberek szinte magukon kívül voltak.
6.14.61. vers: Amikor Aṅgirā, a nagy bölcs megtudta, hogy a király a bánat óceánjában már majdnem elpusztult, ellátogatott hozzá Nārada Ṛṣi társaságában.